Hajnalodott. A monori katolikus templom tetejére néhány galamb szállt le. Volt köztük barna, szürke, fehér. Nem voltak valami különlegesek. Csak pletykálni és röhögcsélni tudtak ott a templom tetején. Minden egyes nap odamentek, és ki-ki mondta a magáét. A templomból ragyogó szemével mégis vágyakozva nézett rájuk Fényes, a festett galamb, miközben fénylő tollaival megvilágította a festményen lévő két alak, Jézus és Isten felnyújtott kezét. Szívesen kirepült volna közéjük, hogy együtt szállhasson velük a város felett, és hogy együtt üljön velük a templom tetején… De tudta, hogy nem szabad elhagynia a festményt, mert akkor nagy káosz lenne…
Még sok idő van a miséig. És úgysem figyel senki – gondolta. Megrebegtette tollait, majd kecses mozdulatokkal kilibbent a festményből. A helyén egy madár alakú sötét folt maradt. Körberepült a teremben, jól megnézett mindent, a két angyalkát Mária oldaláról, a bolygót a festményről, amiből kirepült, a zöld és aranyszínű szószéket, a gyönyörű, színes ablakokat. Mély lélegzetet vett, majd könnyedén átsiklott a templom falán. Mire kinyitotta a szemét, tollait a frissítő hajnali szellő borzolta, és ragyogása szinte elveszett a felkelő nap fényében. Átlagos galambnak látszott kívülről, de belül sokkal több volt. Izgatottan repült közelebb a nevetgélő, turbékoló társasághoz, és csöndben leereszkedett melléjük a tetőre.
– Jó reggelt! – köszönt halkan, mire a galambok mind feléje fordultak. Egy barna tollú, fekete szemű, termetes egyed ocsúdott fel először az ámulatból. Gúnyos hangon szólalt meg:
– Te nem vagy közülünk való – mondta, és lenézően bámult a többieket szépségével lenyűgöző Fényesre. A gyönyörű madár kissé megszeppent, de aztán rögtön vidámabb lett, mert eszébe jutott, hogy akivel beszélget, igaz, nem túl kedves, de azért mégiscsak galamb.
– Fényes vagyok. A templomból érkeztem. Titeket hogy hívnak? – kérdezte. Úgy tűnt, egyik madárnak sem akaródzik megszólalni, de végül a legkisebb, egy fehér, szinte még fiókakorú galamb bemutatta a csapatot.
A Máriát égbe emelő két angyalka, Pelyhes és Bolyhos közül a bal oldali, Pelyhes, idegesen kémlelt körbe a templomban, mert észrevette, hogy Fényes, a templom galambja eltűnt a helyéről. Halkan megrebegtette pihés szárnyait, és megpróbált zajcsapás nélkül kilibegni a templomból. Amint kiért, leszállt a földre, mert szárnyacskáit rég nem használta, és úgy érezte, túlságosan elgémberedtek a folyamatos repkedéshez. A festményen nem kellett erőlködnie, sőt még mozdulnia sem ahhoz, hogy a levegőben maradjon. A hideg betonon nem volt jó érzés járnia, de amint a plébániaudvar harmatos füvére lépett, egy fokkal nyugodtabb lett.
– Szóval, Fényes – kérdezte egy szürke foltos galamb –, minek jöttél ide?
– Ja, nincs is szükségünk rád – mondta a barna tollú. Fényes kezdett kicsit elkeseredni, de azért próbált beszélgetni az undok madarakkal.
Pelyhes felszaladt a csúszda lépcsőjén, és jól körülnézett, hátha meglátja valahol az elkószált madarat. Mivel sehol nem látta, lecsúszott, és a kapu felé vette az irányt. Kiért az utcára. A templomot figyelte, amikor galambturbékolás ütötte meg a fülét. Odakapta a fejét, ahonnan a hangot hallotta, és rögvest észrevette a tetőn gubbasztó társaságban Fényest. Verdesett egyet-kettőt a szárnyával, majd fölemelkedett. Amikor már elég közel volt, megkapaszkodott a tető peremén, és feltornászta magát a madarak mellé. Miután kifújta magát, így szólt:
– Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek. Mindjárt kezdődik a mise. Nem látod, hogy már majdnem a templomnál járnak a ministrálni és máriáslánykodni készülő gyerekek? Gyorsan, vissza a festményedre! – Azzal szárnyon ragadta a madarat, és sebtében visszavonszolta a plébániaudvarra.
– Pelyhes! – Fényes csak most ocsúdott fel, és hálásan nézett az angyalkára. – Köszönöm – mondta. – Ők olyan undokok voltak…
– Gyerünk! – mondta Pelyhes, és berepült a templomba. Fényes utána. Sebtében elfoglalták a helyüket, ki-ki a saját festményén, és mire kifújták magukat, már be is lépett a templomba az első ember. Ha te is eljössz a misére, és nagyon figyelsz, biztosan látod, hogy Pelyhes rád mosolyog, vagy Fényes kacsint.
