Fényúton ég és föld között
Fotó: Merényi Zita

 

A helyszínen, a Pesti Vigadó VI. emeleti termében beszélgettünk az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatójával, Kontsek Ildikóval az Átlényegülés (Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén) című kiállításról. A tetőtéri ablakon át beáradó napfény Bukta Norbert középpontba helyezett installációját deríti, a betérők tekintetét óhatatlanul az ég és föld között lebegő „megtört kenyérre” vonva. A középkor és a barokk, a historizáló és a kortárs művészet találkozik itt az egyháztörténet legismertebb eucharisztikus csodáit bemutató, ismeretterjesztő tablókkal. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által támogatott tárlat már a 2020-ban – 1938 után ismét Budapesten – sorra kerülő, 52. Nemzetközi Eucha­risztikus Kongresszus szellemiségét elővételezi.

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egyik előkészítő rendezvénye a kiállításunk. Kiindulásként azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a széles látogatói közönség számára tematizálni az Eucharisztiát. Fábry Kornél, a NEK általános titkára vetette fel, hogy vegyünk alapul egy itáliai – időközben több nyelvre lefordított – honlapot, amely a világ különböző pontjain a középkortól napjainkig előfordult, több mint száz, a Szentszék által is elismert vonatkozó csodát dokumentálja. Elkezdődött az anyag magyar fordítása, de mivel egy kiemelt művészi színvonalú helyszínre, a Pesti Vigadóba terveztük a tárlatot, a tablókon túlmutató, eredeti művészi alkotásokat szerettünk volna bemutatni. A művészeti megközelítésnek a Török Csaba teológiatanárral folytatott előzetes elvi megbeszélések is irányt szabtak. Ő válogatta a kiállítás részét képező, Aquinói Szent Tamástól származó idézeteket, és megírta a falakra kihelyezett rövidebb, illetve a szórólapon szereplő bővebb szövegeket, melyek olvasásával egyidejűleg javasoljuk a kiállítás megtekintését. A tárlat elemeinek vizuális összehangolását, számos technikai probléma megoldását, a grafikai tervezést Zalavári Tibor látványtervezőnek köszönhetjük.

A történeti darabok az Ön által vezetett esztergomi Keresztény Múzeumból valók.

– Szakértőként hivatalból együtt dolgozom a NEK előkészítését végző művészeti bizottsággal. Több kiállítást tervezünk, amelyeknek az a célja, hogy olyan helyszíneken is megjelenjen az Eucharisztia témája, amelyek nem csupán a gyakorló hívek, hanem a nagyközönség számára nyitott, ismert intézmények. A Magyar Művészeti Akadémiával való együttműködésnek köszönhetjük a Pesti Vigadót, amely mint alkalmas helyszín korábban is otthont adott a Keresztény Múzeum bemutatkozásának.

Előreszaladva az időben, tekinthetjük ezt a tárlatot egy későbbi nagyobb kiállítás előkészítésének?

– Két nagyobb kiállításra is készülünk. A következő ugyanitt lesz, csak nem egy, hanem két vagy három terembe elosztva, 2019 adventjétől 2020 januárjáig. Az Eucharisztia tisztelete Magyarországon címmel tágan értelmezett keresztény kultúrtörténetet foglal majd magában. Szeretnénk, hogy tárgyaikon keresztül a hazai egyházi gyűjtemények képviseltessék magukat. A kong­resszussal egy időben, 2020 szeptemberében reményeink szerint egy újabb nagyszabású tárlat is megnyílhat majd az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus emlékeiből. Az ideális helyszín a Műcsarnok lehetne, mivel egyébként is a Hősök terén lesz a kongresszus egyik kiemelt liturgikus eseménye.

A mostani kiállításon összekötő motívumként jelenik meg Joseph Anton Nikolaus Sette­gast tizenkét, az Oltáriszentséggel kapcsolatos (XIX. századi) akvarellje, de a tárlat spektruma a gótikus táblaképektől a kortárs installációig terjed. Mi volt a válogatás szempontja, a koncepció lényege?

– Az ikonográfiai szempont volt az elsődleges, azaz hogy az Eucharisztiával összefüggő hagyományos képtípusokat jelenítsük meg. A rendelkezésre álló terem méreteihez igazodva csak egy-egy példával tudtuk szemléltetni ezeket. A Keresztény Múzeum anyagából a középkortól a kortársakig, különböző művészettörténeti korokból emeltünk ki képeket. A válogatással megmutathatjuk, hogy a maga stílusában minden korszak folyamatosan foglalkozott az Eucharisztiával. Valóban különleges, önálló egységet képez Settegast említett historizáló ciklusa, amely a Müns­-terben ma is látható templomi falkép­soro­zat akvarell-redukciója. Két középkori táblakép szerepel a tárlaton, mindkettő a XV. század második felében készült: az egyik egy salzburgi munka, a Királyok imádása, a másik egy ismeretlen (talán magyarországi) festő műve, a Fájdalmas Krisztus. A teológiai mondanivaló íve tekintetében a kiállítás képei egy ószövetségi előképet (Szántó Piroska: Ábrahám és a látogatók), Jézus földi megjelenését, az Oltáriszentség alapítását, a keresztáldozatot és az Eucharisztia jelenvalóságát tükrözik. A fő csomópontokat a nagyobb méretű alkotásokkal jelöltük ki: az említett Királyok imádásával, Kisléghi Nagy Ádám 1992-ben készült, Kenyér és bor című képével, valamint Atlasz Gá­bor Em­­ma­uszi vacsorájával.
Az utolsó vacsora jelenetének meghatározó fontosságát a téma ismétlésével tesszük hangsúlyossá egy XVIII. századi barokk festmény és egy 1813-ban született szerb munka szerepeltetésével. Az eucharisztikus csodákat is kikerestük a múzeum leltárából. Így került a falakra a reneszánsz kort képviselő, Lorenzo di Credi által festett Mária Magdolna áldozása című kép mellett egy, a Páduai Szent Antal eucharisztikus csodáját felidéző, XVIII. századi itáliai mű, valamint Lotz Károly ismeretlen évben készített oltárképvázlata Alacoque Szent Margit látomásával.

A kiállítás időrendi végpontja Bukta Norbert installációja és Atlasz Gábor festménye. Mindkettő erre az alkalomra készült?

– Igen, esetükben felkért művészekről van szó. Bukta Norbert installációjával egy olyan modern, alkalmi műfajt választottunk, amely a kortárs világi kiállításokon gyakori, de szakrális témában ritkábban fordul elő. Ha több művészeti ág együttműködéséből létrejövő, tágas térben előállított műalkotást látunk benne, akkor a templombelsők mint összművészeti alkotások is eszünkbe juthatnak róla.

Az installáció minden eleme evangéliumi utalás…

– Az előzetesen megfogalmazott elképzelés szerint ez a mű az Eucharisztia helyét szeretné megmutatni a teremtett világban, mint a lent és a fönt, a földi és az égi dimenzió közötti összekötő kapocs. A teremtett világ szintjén, az anyaföldön sziklák találhatók, ezeken pedig az emberi munka gyümölcseire és egyúttal az Eucharisztiára utaló, szimbolikus tárgyakat látunk. A vizeskorsó többértelmű, főképpen a keresztség jele. A kenyér és a boroskehely az utolsó vacsora emlékezete és minden szentmisében megújuló öröksége. A Szentírás a negyedik tárgy a földön, amelynek közvetítésével a Jézus által meghagyott szertartást és minden tanítást hiteles forrásból ismerhetünk. A négy tárgy és a felettük lebegő ostya a szokásos anyaguktól eltérően most egységesen fehér, opálos üvegből készült, hogy a szokatlan anyagon és részleges aranyozásukon keresztül érzékeltessék a profántól való tartalmi elkülönülésüket is. Az áldozati liturgiában ismert színek, a szentségi jelek sajátos egymás mellé rendezés során újragondolást ösztönző, művészileg megformált összefüggésrendszerbe kerültek. Az installáció tere egyszerre nyitott és zárt, hiszen falai vannak, melyek mégis áttetszőek, kapui vannak a négy égtáj felé, mégsem lépünk be rajtuk, csak a szemünkkel. A függőleges, felfelé vezető irányt a tetőablakokon beáramló természetes fény mutatja. Az installációt határoló fényfüggöny az áttetsző damil­háló révén válik érzékelhetővé, mely egyúttal a szentség terét is kijelöli.

Ki tud emelni egy alkotást, amely valamilyen szempontból különösen közel áll Önhöz?

– Atlasz Gábor festményét azért szeretem, mert Caravaggio­ emble­matikus Emma­uszi vacsoráján kívül nem nagyon találunk olyan ábrázolást, amely hasonló drámaisággal értelmezné a Szentírás szövegét. Pedig ez kulcsjelenet az Eucharisztia titkának megértésében. Egy olyan csodás esemény, amelyen keresztül az igazságra, a valóságra, Jézus folytonos jelenvalóságára tudtak következtetni az apostolok. A kiállításra készülve, a gyűjteményünket és különböző művészi életműveket szemlézve nem került elém olyan alkotás, amely a tanítványok felismerését, a kenyértörés jelentőségét mai módon kifejezte volna. Atlasz Gáborral korábban már dolgoztam, így ismerem a munkáit, és tudom, hogy mélyen foglalkoztatja a fény szerepe a reális és a transzcendentális világ kapcsolatának megjelenítésében. Néhány hónappal ezelőtt megkerestem, megkértem, hogy foglalkozzon a témával, és vegye figyelembe a kiállítás formálódó koncepcióját, vagyis a csodákon túlmutató, az átlényegülés fogalmával leírható, liturgikus Isten-ember kapcsolat bemutatásának szándékát. Annyira belelkesült, hogy rögtön vázlatokat készített, majd a kész műben igazi kortárs – a figurális és az absztrakt festészet határán mozgó –, mély értelmű alkotás született általa.
A kiállítás egészével egyszerűen beszélni szeretnénk a választott témáról, újabb gondolatokat szeretnénk ébreszteni a látogatókban mindarról, amivel a keresztény művészet már a kezde­tek­től­ foglalkozott. Atlasz Gábor azt példázza, hogy ma is élnek köztünk olyan alkotók, akik autonóm, eredeti módon át tudják gondolni a biblikus témát, az Egyház tanítását, és előadásmódjukban megtalálják a kapcsolatot a műveket befogadó keresztény közeggel is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..