Ez azt jelenti, hogy a koraszülötteket növekvő számban lehet tartósan életben tartani. Mivel azonban a kereskedelemben nem kapható koraszülötteknek való babaruházat, a klinikai koraszülöttosztály nővérei társadalmi segítséget kértek. Nem hiába. Nagyon sokan segítettek maguk által készített apró ingecskékkel és más ruhákkal. Jeléül annak, hogy nemcsak az orvosok és a nővérek tesznek meg mindent a csecsemők életben maradásáért, hanem a társadalom szélesebb rétegei is készek értük áldozatra.
Ám lehet még mit tenni a csecsemőhalandóság terén, mert nagyok a különbségek tájegységenként. A Dunántúl szinte skandináv szinten van, míg az ország északkeleti részén tovább romlott a helyzet.
Az is nyilvánvaló, hogy a magzat és csecsemő élete nem csak és nem is mindig elsősorban az orvostudománytól és az egészségügytől függ, hanem a szülőktől, az élet továbbadására képes népesség felelősségtudatától is.
Nagyszerű eredmény, hogy ötven megszületett, de veszélyeztetett csecsemő életben maradhatott. De a negyvennégyezer meg nem született érdekében is lehetett volna tenni – Budapesten, Dunántúlon és Szabolcs-Szatmárban egyaránt.
