Március 15.

A Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként Kopp Mária, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese, aki hosszú éveken át volt az Új Ember szerkesztőbizottságának tagja.

A Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős püspöke, Botos Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézetének egyetemi tanára, Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta Boda László morálteológus, író, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott tanára, Kállay Ubul Tamás, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége elnöke.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta Fekete László András, a Szentendrei Ferences Gimnázium biológia szakos középiskolai tanára, volt gimnáziumi igazgató, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai adjunktusa, pedagógia szakos előadója, Hofher József jezsuita szerzetes, a Jezsuita Roma Szakkollégium lelkivezetője, Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei apát, prépost, prelátus, Janig Péter Ferenc, a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség lelkésze, Rosdy Pál, az Új Ember katolikus hetilap szerkesztője (a Magyar Kurír korábbi főmunkatársa), Rubovszky Rita, a budapesti Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, Sztrilich Ágnes, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárója, a Magyarországi Rendfőnöknői Konferencia elnöke, Tomka Ferenc, a Káposztásmegyeri Szentháromságplébánia plébánosa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára, Tóth Tamás, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágense.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Écsy Gábor, a budapesti XI. kerületi Magyar Szentek plébánia plébánosa, a Katolikus Karitász igazgatója, Gábor Miklós, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke, Gere György, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, a budapesti XI. kerületi Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium énektanára, Laurinyecz Mihály, az orosházi római katolikus plébánia plébánosa, Molnár Béla József, a Pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia plébánosa, a Regnum Marianum Katolikus Közösség házfőnöke.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta Fogassy Judit nővér, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága főmunkatársa, Kucsora Rezső hittanár és Tarcza László, a rozsályi görögkatolikus parókia kántora.

Táncsics Mihály-díjat kapott Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspök, a Hitélet című folyóirat alapítója.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .