2000. június 13-án az Országgyűlés határozatában ezt az időpontot jelölte meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjául. Ilyenkor a középfokú oktatási intézményekben emlékeznek az áldozatokra.
Mindmáig a legkülönfélébb számadatokat adják közre a kivégzettekről, börtönbüntetést szenvedettekről, internáltakról, meghurcoltakról. Az 1919-es kommün idején mintegy 300 embert öltek meg, a bebörtönzöttek, internáltak számát 2 és 5 ezer közé teszik. A második világháború után 400-430 ezer magyar hadifogoly, 200-220 ezer polgári személy raboskodott a Szovjetunióban, közülük sokan ott haltak meg. A Rákosi-korszakban kétezren hunytak el halálos ítélet, kínzás vagy a börtönviszonyok következtében, 387 ezer embert ítéltek el. 1956 után mintegy 400 embert végeztek ki, 16 ezret ítéltek fegyházra, 13 ezret internáltak. Más források alábecsültnek tartják ezeket a számokat: politikai okokból 1919-től több mint ezer embert végeztek ki, 1,6 millió magyart érintett közvetlenül a kommunista diktatúrák terrorja.
Az emlékezés nem a számadatokról szól. Ez a tárgyszerű, tudományos tényfeltárás dolga, mint ahogyan más történelmi események esetében is. Egyetlen ember erőszakos halála sem igazolható semmiféle hatalmi ideológiával. A halottak, börtönben, internálótáborban szenvedettek mellett emlékezzünk azokra a milliókra, akiknek „egyszerűen csak” az életét nyomorította meg a huszadik század nemzetközi szocialista diktatúrája. A továbbélés azt kívánja: felejteni kell, de nem szabad elfelejteni. Ennek szellemében emlékeznek február 25-én a középfokú oktatási intézményekben. Felmutatva a diktatúrák kegyetlen, ugyanakkor hazug, képmutató, az embert olykor szinte észrevétlenül körbekerítő természetét. Ne feledjük a jézusi intelmet: Boldogok a szelídek: övék lesz a föld… Boldogok a békességesek: ők Isten fiai… Boldogok, akiket az igazságért üldöznek: övék a mennyek országa.
