Maga a tető a gerendák között deszkákkal, ágakkal kiképzett, agyaggal betapasztott födém volt. Talán egy ilyen nyílást nagyobbítottak meg a béna ember barátai („kiásták/kibontották a tetőt”, mondja szó szerint Márk evangélista; Mk 2,4). Bíztak Jézusban (és Péterben, akinek a házát ilyen módon „átalakították”), hogy ebből a cselekedetükből nem származik baj.
Mennyire szerethették ezt a béna embert a barátai! Négyen cipelik, talán messziről. Amikor látják, hogy normális úton nem juthatnak Jézus elé, nem adják fel. A lehetetlent is megkísérlik. Jézust meghatja a négy ember hite: „Hitüket látva így szólt a bénához…” – mondja az evangélium (Mk 2,5). Jézus nemcsak a béna testét, hanem a lelkét is gyógyítani akarja. Testi és lelki gyógyulás ugyanis összetartozik. Jézus az írástudók ellenvetésére (a bűnbocsánat kijelentése miatt) egy zavarba ejtő kérdéssel válaszol: „Mi könnyebb, azt mondani, hogy bocsánatot nyertek bűneid, vagy azt: Kelj fel, és járj?” Zavarba ejtő kérdés, hiszen mondani könnyebb ezt: Bocsánatot nyertek bűneid. A valóságban azonban senki ember nem bocsáthat meg bűnöket, nem gyógyíthatja be azt, ami már megtörtént, csak Isten. Jézus ezért kimondja a nehezebbet (amelynek a hatása ellenőrizhető): Kelj föl, és járj! Ezzel bizonyítja, hogy van hatalma kimondani azt a másikat is, amelynek hatása nem látható: Bocsánatot nyertek bűneid.
Ennek a béna embernek négy barátja volt, akik küzdöttek az ő gyógyulásáért, akikre számíthatott. Jó néha elgondolkodni azon: vannak-e emberek, akikre számíthatok a bajban, és vannak-e olyan emberek, akik rám számíthatnak. Egyszer Budapesttől mintegy százharminc kilométerre lerobbant az autóm. Néhány percig gondolkodtam rajta, kit hívhatok, aki szívesen jön hazahúzni a kocsit. Aztán hívtam a bátyámat. Azonnal jött. Van-e emberünk, és vagyunk-e másoknak emberei? Nemrég hallottam, hogy egy keresztény közösség összeadott másfél millió forintot, hogy egy garázsban lakó roma családnak házat vegyen. Ilyen is van. Kár, hogy ezt nem visszhangozza a média.
Dél-Amerikában egy turista felkapaszkodott egy hegyoldalra. Egyszer csak azt látta, hogy egy nyolc év körüli gyerek a hátán cipel fel a lejtőn egy nála kisebbet. A fiú alig bírta, dőlt róla az izzadság. A turista megkérdezte: „Nem nehéz neked ez a teher?” A kisfiú megállt, és ezt felelte: „Ez nem teher. Ő a testvérem!”
A mai társadalmunk betegségeinek egyik legfőbb oka, hogy nincsenek testvéreink. Nincs négy ember, aki odaállna beteg barátja mellé. Hány embert hagy egyedül, tekint tehernek ez a mai, szabad versenyre épülő világ! Hány idős ember marad egy szál egyedül egy keservesen végigdolgozott élet után! Kedves testvérem, ki az, aki rád számíthat, aki beléd kapaszkodhat?
