A találkozó október 20-án a Szent Péter apostol sírjánál bemutatott szentmisével kezdődött. A főcelebráns Marc Quellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa volt, aki homíliájában kiemelte: a tábori lelkészi szolgálat tanúságtétel a Krisztus iránti szeretetről és a hitről. „Összejövetelünk Szent Péter sírjától indul, hogy megerősödjünk identitásunkban, és mi is, mint Szent Péter apostol, hitelesen haladjunk a tanúságtétel útján.” A szentmise a Boldog II. János Pál pápa sírjánál végzett imádsággal zárult.
A találkozó előadói II. János Pál pápa Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúciója nyomán a katonai ordinariátusok, illetve a tábori lelkészi szolgálat feladatait fogalmazták meg.
Az 1986. április 21-én kihirdetett dokumentum új alapokra helyezte a katonák között végzett lelkipásztori munkát. A szolgálat e formája az egyház missziós jellegéből fakad: ott kell hirdetni az evangéliumot, ahol az emberek élnek. Nem felejthetjük el, hogy a béke szolgálata, amelynek a katona és a lelkipásztor egyaránt elkötelezettje, természetfölötti és eszkatologikus jelleggel rendelkezik.
Az egyház mindig törekedett arra, hogy ellássa a katonák lelkipásztori gondozását. Már Nagy Konstantin császár idejéből hiteles feljegyzések szólnak erről. A történelem során a területi pasztoráció mellett hamarosan kialakult a személyi lelkipásztori szolgálat is. A katonák lelkigondozása az utóbbihoz tartozott. A katonai lelkipászori gondoskodást érintő fontosabb pápai dokumentumok: X. Ince pápa brevéje a Cum sicut maiestati, amely megerősíti a személyi prelatúrákat.
X. Piusz 1910-ben In hoc beatissimi Petrae catedrae elrendeli a tábori vikariátusok felállítását; XII. Piusz 1951-ben Sollemne semper kezdetű instrukciójában bölcs szabályokkal megerősítette a tábori vikariátusok küldetését. II. János Pál 1986-ban a Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúciójában – figyelembe véve a II. vatikáni zsinat szándékát, amely sürgeti a különböző társadalmi rétegek pasztorációját, hogy speciális egyházi struktúrák keletkezzenek – a katonák lelkigondozását segítendő elrendelte a katonai ordinariátusok felállítását:
„A katonai vagy tábori ordinariátusok, amelyek jogilag a megyés püspökségre hasonlítanak, olyan sajátos egyházkerületek, amelyeket a szentszék által kibocsátott statútum szabályoz… A katonai ordinariátus élére egy saját ordinárius van kinevezve, aki a megyés püspök minden jogát élvezi, és minden kötelezettségét viseli.”
A tábori lelkészi szolgálat a speciális szükségletek pasztorációját látja el. Katonai keretek között tevékenykedik, megőrizve lelkiismereti szabadságát. A szolgálat nem szűkül le háborúk idejére vagy veszélyhelyzetekre. Feladata: az értékek (igazságosság, béke, szabadság stb.) intenzív közvetítése, a lelkiismeret formálása az egyetemes egyház közösségében. A békét szolgálja a fegyverek között, pontosabban Krisztust, aki a Béke Fejedelme. A világiak, akiket szolgál, nem maradhatnak az evangélium passzív szemlélői, nekik is Isten népének élő tagjaiként az evangelizáció cselekvő alanyává kell válniuk (Magyarországon ezt a célt szeretné szolgálni a Katolikus Tábori Püspökség Baráti Köre).
Figyelembe véve a II. vatikáni zsinat tanítását, mint minden egyházi intézménynek, úgy a katonai ordinariátusnak sem lehet más célja, mint az életszentség szolgálata. Minden embernek a maga körülményei között kell szentté válnia. Hogy ezt a feladatát teljesíthesse a tábori püspökség, a püspöknek, a papságnak és a világi híveknek együtt kell munkálkodniuk Krisztus testének építésében — ahogy az Egyházi Törvénykönyv írja (208.). Csak így válhat kovásszá a katonaság életében. A tábori lelkészi szolgálat sajátos iránya és különleges karaktere, hogy együtt mozog a rábízott katonával, ott van a kiképzések színhelyén, a külföldi misszióban, hogy mindig a közelében maradhasson. Ez a rugalmasság adja a katonai ordinariátus életének sajátosságát. Jogilag a személyi prelatúrák és az egyházmegyék között áll. Sajátos struktúrájával szolgálja a katonák érdekét. A katonai ordinariátus ugyanakkor a Szentlélek által összehívott egyházi közösség, amely az igét és a szentségeket közvetíti a rábízottak felé, részesedik Isten egész népének küldetéséből, ezért szüntelen keresi az egységet azzal az egyházmegyével, ahol működik.
A katonai lelkigondozás nem politikai döntésen alapszik, hanem a vallásszabadság jogában gyökerezik, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, és biztosítani kell a szabadságát. A tábori lelkipásztorkodás hagyományait tisztelve, missziós felelősséggel végzi munkáját. Fontos, hogy jelen legyen a katonai felsőoktatásban, bekapcsolódjon az etikai képzésbe, a lelkiismeret formálásába. A katonai lelkipásztorkodás nem szorítkozhat pusztán kultuszra vagy funkcionáriusi szerepre. A tábori lelkész éli az evangéliumot, így jeleníti meg a rábízottak körében Krisztust, a Jó Pásztort. Munkájában fontos a személyes találkozás, a párbeszéd. Fontos, hogy a tábori lelkész megtalálja azokat a formákat, amelyekkel elérheti a gondjára bízottakat. A Iustitia et Pax Pápai Tanácsának elnöke homíliájában ezekkel a szavakkal foglalta össze a tábori lelkészi szolgálat lényegét: „Inter Arma Caritas” – „Szeretet a fegyverek között”.
A konferencia hosszasan foglalkozott a tábori lelkészek etikai felkészültségének szükségességével, hogy szélsőséges helyzetekben is védelmezhessék az emberi méltóságot. Az etika transzcendens iránya, az Istenre figyelés emelhet ki bennünket önös érdekeinkből, és elvezet bennünket a valódi értékekhez. Az ember méltósága, békéje, szabadsága abból a tényből fakad, hogy Isten képmása. A pozitivista jogalkotás nem képes megvédeni az embert a másik embertől. A tábori lelkészi szolgálat ennek a vertikális dimenziónak a jele.
A konferencia záró napján a szentatya fogadta a tanácskozás résztvevőit az Apostoli Palota Kelemen Termében. Beszédében méltatta a Spirituali militum curae jelentőségét. Az apostoli konstitúció segíti a tábori lelkészi szolgálatot, hogy megfelelő és jobban szervezett tevékenységgel tudja biztosítani a katonák és családtagjaik, a civil munkatársak lelkipásztori ellátását. A papoknak szilárd emberi és spirituális formálódásra van szükségük, hogy hatékonyan segíthessék a katonákat küldetésük teljesítésében. Együttműködésre van szükség a humanitárius szervezetek és a tábori lelkészek között, hogy együtt szolgálhassák az emberi méltóság védelmét, enyhíthessék a konfliktusok okozta keserűségeket, segíthessék a megbocsátást és a kiengesztelődést. A katonaság evangelizálásához megnövekedett felelősségvállalás szükséges, hogy segíthessék a szívek megújulását.
Befejezésül az osztrák katonai ordinariátus általános helynökének gondolatát idézem: a tábori lelkész hasonlít a turistaösvények útjelzőihez. Ezeknek az aprócska tábláknak nagy jelentőségük van az úton járók számára, de csak akkor jelentenek segítséget, ha láthatók, olvashatók, ha egyértelműen mutatnak a cél irányába. Az útjelző táblák nem az út közepén, hanem az út szélén állnak, nehogy akadályozzák a haladást. Az útjelző táblák végigkísérik a turistát az úton, míg el nem éri a célt. A tábori lelkészi szolgálat valami hasonlót szeretne tenni, sok-sok lelkesedéssel és találékonysággal.
