– A gazdasági ollóhoz hasonló jelenség figyelhető meg a házasság terén is. Korábban a legtöbben középszerű házasságban éltek, néhányuknak persze kiugróan jó kapcsolatuk volt, néhányan pedig elváltak. Ma mintha ez egyre határozottabban kettéválna: vannak, akik nagyon tudatosak a házasságuk megélésében, és nagyszerű kapcsolatban élnek, illetve vannak, akik hagyják magukat sodródni, és egyszer csak azt veszik észre, hogy már nem tudják, mit is keresnek egymás mellett. És e jelenség miatt találkozunk nagyon ijesztő statisztikákkal ma Magyarországon az első házasságok esetében közel ötven százalék a válási arányszám, a második házasságok esetében ez hatvan százalék körül van, és minden újabb házasságkötéssel nő. Viszont léteznek olyan tapasztalatok is, hogy akik tudatosan készülnek a házasságukra, és utána párkapcsolati „szervizeket” is beiktatnak, azok között kettő és négy százalék közötti a válási arány. Magyarországon Gorove Krisztina és László munkája nagyon szép példa erre: ők több mint kilencszázötven párt készítettek már fel a házasságra, rendszeres házassági lelkigondozást biztosítottak számukra, és közülük huszonöt pár vált el.
Ma nagy kultusza van a sírig tartó szerelemnek. Nem illúzió, hogy életünk végéig ugyanazt érezhetjük, mint a kapcsolat elején?
– Ez egy nagyon nagy illúzió.
Lehet boldogító és jó a házasság életünk végéig, de a kapcsolat életképtelenségét jelzi, ha semmi nem változik benne.
A tizedik házassági évfordulónkon megkérdeztem a feleségemet, hogy ha visszatekerhetnénk az órát tíz évvel és öt perccel ezelőttre, amikor még nem mondta ki az igent, akkor hozzám jönne-e még egyszer? Rám nézett, és azt mondta: nem. Azt gondoltam, valami nagyon nagy baj van a házasságunkkal. A feleségem látta a kétségbeesést az arcomon, és hozzátette, ahhoz az emberhez, aki akkor voltam, nem menne hozzá, de ahhoz, aki most vagyok, igen. Változunk, és számomra ez elvárás is: szeretnék fejlődni, jobb emberré válni a házasságomban; másrészt fontos visszajelzés: a másik vajon jobb vagy rosszabb emberré vált mellettem?
A változás akkor jó, ha együtt változunk a párunkkal, és ideális esetben ez még a házasságkötés előtt elkezdődik. Milyen lépéseket lehet megtenni már az esküvő előtt ennek érdekében?
– A házasságra való felkészítés legnagyobb nyereségét abban látom, hogy tudatosít dolgokat, amelyekre a kapcsolat elején általában nem figyelnek, vagy amelyekről úgy gondolják, ráérnek később tisztázni őket. Tíz kérdéskört szoktam témává tenni, amit a PREPARE/ENRICH házassági tanácsadói kutatásokból kölcsönöztem. Az első a házasságunk iránti elvárásaink. Az a tapasztalatom, hogy ma nagyon sokan szeretnének százhúsz százalékot meríteni a házasságukból, de csak hatvan-hetven százalékot tesznek bele magukból. Ez nem működhet. A következő téma a kommunikáció. Beszélgetünk arról, ki milyen kommunikációs mintákat hoz otthonról. Mindenki egy egész „hátizsákkal” érkezik a kapcsolatba, ám nem minden használható belőle. A harmadik a konfliktuskezelés kérdésköre. Meg kell tanulni jól veszekedni, és azt, hogy a jó és a rossz házasságot nem az különbözteti meg, hogy a jóban nem veszekednek, a rosszban pedig igen. Mind a kettőben veszekednek, csak a jó házasságban tudják, hogyan tegyék ezt építő módon. Nagyon lényeges téma a pénzkezelés. A párok a romantikus gondolatok közepette általában nem beszélnek erről, pedig fontos, milyen pénzköltési szokásaik vannak, melyikük a beosztóbb, mit szólnak a hitelekhez ez az elmúlt években különösen égető kérdéssé vált. Az ötödik a szexualitás témaköre. Terápiás üléseken szembesülök néha azzal, hogy párok évtizedeket leéltek úgy, hogy soha nem beszélték meg, szerintük mi számít hűtlenségnek, vagy mi járul hozzá a szexuális megelégedettségükhöz. E témához szorosan kapcsolódik a családalapítás: hány gyereket szeretnénk, mikor szeretnénk, és ami különösen fontos, hogyan szeretnénk nevelni, fegyelmezni őket. Elvárás részemről, és ezt ki is fejezem a pároknak, hogy már most köteleződjenek el amellett, hogy a gyerekeik előtt mindig egységet fognak képviselni. A hetedik téma a szabadidő eltöltése, az egyensúly megteremtése az én és a mi között. Nagyon fontos témakör a szerepértelmezés. A mi generációnknál már talán megtörtént a paradigmaváltás a tradicionális, alá-fölé rendelődésen alapuló szereposztásról az egyenlőségen alapuló szereposztásra. Ám ez még a mai ötvenes korosztálynál sem magától értetődő. A következő témának az Após, anyós és más kedves rokonok címet adtam. A közhiedelemmel ellentétben nem a férjnek szoktak problémái lenni az anyósával bár minden anyósvicc erről szól , hanem a feleségnek. Ez abból fakad, hogy a férfi középen áll a két nő között, akik küzdenek az ő szeretetéért. A helyzet kezelhetőbbé válik, ha tudomásul veszik: a férfi nem középen áll. Ő elsősorban a felesége férje, és csak másodsorban az anyja fia. Végül természetesen a lelkiség is nagyon lényeges kérdéskör. Erről nem csak hívő pároknak beszélek, hiszen tény, hogy azok, akik egymással összhangban élik meg hitbeli nézeteiket, olyan kapcsolatvédelmező tényezővel rendelkeznek, amilyennel más párok nem. Ezeket a témákat hatszemközti beszélgetéseken vagy csoportos házassági felkészítő programokon vesszük végig. A résztvevők később is hetente kapnak tőlem gondolatébresztő hírleveleket a kapcsolatuk fejlesztéséhez.
Amikor végighallgatja mindezt egy szerelmespár, kiábrándító lehet, hogy mindent nagyon tudatosan kell kezelni. Hiszen egy kapcsolatban az érzelmek mégiscsak fontosak, és nem lehet mindenben az eszünkre hallgatni…
– Az, hogy a házasságra való felkészítésben a tudatosságot hangsúlyozzuk, nem jelenti azt, hogy nincs tér az érzelmek megélésére. A gyakorlatok, amelyeket végigveszünk, mély intimitást generálnak a párokban, amitől úgy érzik, tényleg nagyon közel állnak egymáshoz. Akik házasságra készülnek, általában az érzelmi hatások túlsúlya alatt állnak, és szeretnénk egyensúlyt teremteni a tudatosság és az érzelmek között. Mert a házasságban lesznek olyan életszakaszok, amikor a tudatosság, az elköteleződés segít kitartani.
Egy-egy ilyen időszak után az érzelmek maguktól visszatérnek?
– Az érzelmek a közös élményekből táplálkoznak. Ma a legtöbb pár azzal küzd, hogy a mindennapi feladatok annyira kimerítik őket, hogy nincs idejük egymásra. Pedig kellenek fellélegzést nyújtó időszakok is, amelyek a kapcsolat romantikus részét táplálják. Nagyon sokszor már az felszabadítóan hat, hogy van napi fél óra védett idő, ami csak kettejüké. Azt szoktam javasolni, hogy legyen ez a fél óra olyan, amibe nem szabad problémákat belevinni, amikor csak azokról a pozitív dolgokról beszélünk, amelyek aznap megszülettek bennünk a másikkal kapcsolatban. A mi házasságunkban is volt már olyan életszakasz, amikor ez nagyon sokat jelentett. Az érzelmeink némi késéssel ugyan, de általában követik tudatos döntéseinket. Ha érzelmi síkon semmi nem működik, de hozunk egy döntést, és elkezdünk „úgy tenni, mintha”, egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem kell megerőltetni magunkat, mert az érzések újrarendeződtek a döntések mentén.
Ki lehet-e, és mikor lehet kimondani, hogy egy házasságot nem lehet megmenteni?
– Idealizmus lenne azt állítani, hogy minden házasság megmenthető. Olyan világban élünk, amelyben nagyon sok hatás ér minket, és keresztényként a bűn hatását is figyelembe kell vennünk, amelynek az is a következménye, hogy kapcsolatainkat nem tudjuk úgy megélni, ahogyan az Isten teremtői szándékában eredendően benne volt. Ám
óriási mozgástér van aközött, hogy a párok mikor érzik úgy, hogy nem tudják megmenteni a kapcsolatukat, és mikor lehet ténylegesen kimondani, hogy tudatos munkával, terápiás elköteleződéssel sem sikerült megmenteni a házasságot.
A szerepek, illetve az egyenlőség kérdése éppen a férfi és a nő kapcsolatának hagyományos vallásos értelmezése miatt problémás lehet…
– A hivatalos egyházi nyilatkozatokban és számottevő teológiai művekben általában a férfi és a nő egyenrangúságát tanítják. A férj és a feleség alá-fölé rendeltsége egy félreértett vallásosságból fakad, amelyet nagyon sokszor házasságban élő férfiak hangoztatnak, hogy ideológiai alapot szerezzenek a hatalom gyakorlására a feleségük felett. Sokszor felvilágosító munkára van szükség, hogy belássa egy férfi vagy egy nő, aki ezt a nézetet vallja, hogy a Biblia ezt nem támasztja alá. Ott az Efezusi levél, amelyben Pál apostol elmondja: „az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, akárcsak az Úrnak”, a férjek pedig szeressék a feleségüket, ahogyan Krisztus szerette az egyházat, és életét adta érte (vö. Ef 5,22 25). Nagyon kedves szentírási rész ez számomra, azonban legtöbbször a nők engedelmességét hangsúlyozzák túl belőle, és feledésbe merül, hogy ha egy férj tényleg úgy szeretné a feleségét, ahogyan Jézus az egyházat szerette, akkor annak a férfinak eszébe nem jutna visszaélni a helyzetével. A másik, hogy általában kihagyják azt a mondatot, ami ezt az egész részt megelőzi: „Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében!” (Ef 5,21). Az alapelv tehát a kölcsönösség.
Kinevelünk egy generációt, amely felkészül a házasságra, és tudatosan vezetni is akarja az életét. Ám lesznek problémáik, melyekben majd segítséget szeretnének kérni. Fel vannak készülve erre az egyházak?
– Az a tapasztalat, hogy ami a társadalomban általánossá válik, az pár év késéssel megjelenik az egyházakban is legalábbis gyakorlati szinten. Ma egyes társadalmi körökben pozitív felhangja van annak, ha valaki terapeutához jár, úgy gondolják, ő olyan, aki ad magára, és megengedheti ezt a luxust. És egyre többeknek van igényük, hogy akkor is foglalkozzanak a kapcsolatukkal, amikor az nincsen válságban. Nekünk, egyházi szakembereknek különösen nagy felelősségünk van abban, hogy kultúrát teremtsünk a prevenciónak, nemcsak a házasságra való felkészítéssel, de az esküvő utáni életszakaszokban is. Minden helyi szinten dől el. Azon, hogy az egyes lelkipásztor mennyire vesz részt a közösség családjainak életében. Azt gondolom, hogy nekünk, lelkészeknek, papoknak egyedülálló a helyzetünk. Ugyanis „hivatalból” ott vagyunk minden család életében, amikor nagy dolgok történnek: az esküvőn, a gyerekek érkezésekor, a bérmálás, konfirmálás időszakában, amikor a gyerekek kamaszodnak, és a pár ismét egymás felé fordulhatna, majd a gyerekek házasságkötésekor, és ott vagyunk a temetéseken is. A lelkipásztor, aki kellő érzékenységgel rendelkezik, figyel a családi dinamikákra, és körül tudja venni magát olyan emberekkel, akik ebben segítségére vannak, már akkor tehet valamit, amikor egy-egy párkapcsolati probléma még nem bontakozott ki.
