Fotó: Elmer István
Magyar Ferenc a KALOT-ban kezdte pályáját, majd a második világháború után az 1945 augusztusában indult Új Ember munkatársa lett, 1971-től 1989-es nyugdíjazásáig annak felelős szerkesztőjeként. „Főnökünk volt: tudott dicsérni és tudott »helyre tenni«: határozott kézmozdulattal húzta ki írásainkból azt, ami nem jelenhetett meg ott és akkor, abban a lapban. Az egyes bátor mondatoknál és bekezdéseknél jobban szerette a jó cikkeket, a csillogó részleteknél többre tartotta a hatásos egészet.”
Rátkai Balázs, az Új Ember főszerkesztője beszédében utalt arra, hogy személyesen nem ismerte elődjét. „Abban az évben halt meg, amikor én átvettem a diplomámat. Mégis, miért szólok róla? Mert az utóbbi hat évben megtapasztaltam, mit jelent irányítani ezt az egyházi lapot, milyen felelősséget vitt a vállán, és a munka mellett mennyi kapcsolatteremtő beszélgetésre, szervezőmunkára és empátiára lehetett szüksége. A hetvenéves lap szerkesztése – bevallom – ma sem könnyű feladat, de csak elképzelni tudom, milyen lehetett abban az időben, amikor a pártállami diktatúrába beszorítva, megnyomorítva élt az egyház, és a sorok között kellett a valóságot és az igazságot eljuttatni az emberekhez.”
Kertész Péter kanonok-plébános, Magyar Ferenc régi ismerőse, sokáig solymári plébános áldotta meg a kiemelkedő író-újságíró személyét idéző emléktáblát.
