A galgamácsai népi tudás-mindenes, Vankóné Dudás Julianna egyszer szép éneket dudorászott nekem gregoriánus melizmákkal, hajlításokkal, hangnemváltással:
Ó, szomorú Jézus,
angyalok öröme,
mi dolog, hogy szíved
bánattal van tele?
Elég volt, hogy utólag megértsem Erfurt Jézus Szíve-szobrának teológiai mélységét e négysoros strófából, palóc tájról. Az ének sok szakasszal folytatódik. Kodály mester is hallotta, elhatározta, magyar passiót ír belőle. Már nem volt ideje.
Júniusi hetekben, de máskor is, különös ösztönzéssel – mondjam: égivel? – hat rám a himnuszok világa vagy napjaink költészetéből néhány vers, amely a krisztusi teológia művészi értelmezése, de inkább imádságra serkentő ahhoz, aki alázatosan vállalja most is szenvedéseinket, gondjainkat és – örömeinket.
Fájdalom, szomorúság és derű különös érzékenységgel osztódik el az említett népi versezetben: az öröm az angyaloké, a szomorúság a mienk. Lélekértelmezésünk mondatja ilyen egyszerűen, hiszen a szellemi lények a győzedelmes Krisztusnak örülnek, aki a mi gondjainkat vállalja, együtt szenved velünk. Az ő dicsősége ez. A legnagyobb. Miből forrásozik ennyi alázat? A szeretetből. Egy mai fiatal költő, Halmos Tamás a szeretet kalandjáról ekként versel:
Az alaktalan testet ölt
az anyag árnyat formáz
tudják a halak nem a föld
felhő rejti a forrást
drágább a fény javainál
a szeretet kalandja
nélküle dadog a halál
s az élet is halandzsa
Szinte metafizikus párhuzamok váltják egymást a sorokban; szeretetre épül a teremtett világ, s az ember is általa nyeri istenképiségformáját, békességét.
1941-ben találták meg a XV. századi Stefan Lazareviƒ herceg remekét, A szeretet énekét. Békesség-felhívás unokaöccséhez, az Erkel által operába foglalt Brankovics Györgyhöz. A teremtés szeretete énekel ebben is: Isten öröme, aki mindent átjár létének melegségével:
Lám a tavaszt s nyarat az Úr megalkotta,
mint az Énekes is mondja,
melyekben sok szépség lakozik:
a gyors madarakat s röptük vidámságát
mezők téres voltát,
a zengzetekkel ékes
szép levegőeget,
a bőkezű földet,
és sok-sok virágát, jó illatát, zöld lombját
és magát az embert,
lénye újulását,
kedve vidámságát
elmondani ki méltó?
Oly erős és gyors a szeretet műve,
minden erény fölött oly messze szárnyal.
XIV. századi ismeretlen angolföldi poéta modern hangszereléssel muzsikáltatja rímbenritmusban bővelkedő, szinte már swinburne-i létérzékenységű dalát Krisztus szenvedéséről:
Ha vágysz szerződni vélem,
elszánva, hogy szived
semmi másért ne éljen
mert engemet szeret:
én egemet igérem
s hogy ott leszek veled
s hogy harcon és veszélyen
győzni tud, dúsra mérem
lelki erőidet.
A szeretet csak akkor sérül, ha a hit és Krisztus arca elhalványul, s valami más lép helyébe.
