Éneklő vörösbegyek

Ha kézbe veszek egyet, például a ginkófa citromsárgára színeződött levelét, soha nem tudom eldönteni, mikor szebb: tavasszal, gyönyörű zölden, vagy ilyenkor, ősszel, amikor színt váltott és aranysárgába öltözött. A természet, a teremtett világ valóban csodálatos.
Még a kerítés mellett mentem a bejárat felé, amikor meghallottam az első vörösbegyet. Valahol a bokrok között ült és énekelt. A narancsos mellű kismadár egyike a kedvenceimnek, és kedves szokása, hogy napsütötte októberi napokon, de akár később, novemberben is megszólal. Éneke alapján ez a madár a mieink közül való lehetett. A vörösbegyek októberben még vonulnak, de néha már ilyenkor is lehet hallani hímeket, amelyek éneke valahogy más, mint a hazaiaké, és valószínűleg északról, talán Skandináviából kerültek hozzánk. Az égen bárányfelhők kószáltak, és olykor percekre elfedték a napot. Ilyenkor határozottan hűvösebb lett, de alig bújt elő a fénylő korong, és cirógatta langyos sugaraival az arcomat, nyomban kellemesebbé vált a levegő. A tónál a szokásos kép fogadott: tőkés récék úszkáltak kis csoportokban a vízen. Később valahonnan újabbak érkeztek és ereszkedtek társaik közé.
Bármely évszakban járok is itt, zöld küllővel mindig találkozom. Előfordul, hogy nem látom, csak jellegzetes hangos kiáltását hallom. Most a fűben ült és hangyák után kutatott. Ennek a szép harkálynak fő tápláléka a hangya és a hangyabáb, gyakran lehet látni télen is, amint erős csőrével vési a fagyos talajt vagy a hangyaboly oldalát, hogy hosszú nyelvét bedugva kiszedje a dermedt rovarokat.
Sok színes levél fekszik már a földön, de a fák azért még lombosak. Vetési varjak repültek károgva az arborétum felett, de csak itt-ott láttam egyet-egyet a levelek között, és csupán a „csjek” hangokból tudtam, hogy csókák is repülnek velük. A nagy vetésivarjú-csapatok a kelet-európai síkságok felől érkeznek minden ősszel, és a kisebb rokonok szívesen csatlakoznak hozzájuk. A bokrok között egy újabb vörösbegy énekelt. A fák ágain széncinegék tornáztak, valahol léprigó cserregett. Szorgalmasan dolgoznak a réten a vakondok, láttam néhány egészen friss túrást. Az egyikkel félig kifordítottak egy kis százszorszépet. Szerencsére a túrás szélén volt, jól lenyomkodtam, abban a reményben, hogy a vakond most már csak az alagútban fog szaladgálni, és ott már nem mozgatja a földet. Kora délután, az állomás felé menet, újra hallottam valószínűleg ugyanazt a vörösbegyet. Most sem láttam, jól álcázta magát, de hallottam gyöngyöző énekét, amellyel aznap már másodszor okozott örömet.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.