Éneklő vörösbegyek

Ha kézbe veszek egyet, például a ginkófa citromsárgára színeződött levelét, soha nem tudom eldönteni, mikor szebb: tavasszal, gyönyörű zölden, vagy ilyenkor, ősszel, amikor színt váltott és aranysárgába öltözött. A természet, a teremtett világ valóban csodálatos.
Még a kerítés mellett mentem a bejárat felé, amikor meghallottam az első vörösbegyet. Valahol a bokrok között ült és énekelt. A narancsos mellű kismadár egyike a kedvenceimnek, és kedves szokása, hogy napsütötte októberi napokon, de akár később, novemberben is megszólal. Éneke alapján ez a madár a mieink közül való lehetett. A vörösbegyek októberben még vonulnak, de néha már ilyenkor is lehet hallani hímeket, amelyek éneke valahogy más, mint a hazaiaké, és valószínűleg északról, talán Skandináviából kerültek hozzánk. Az égen bárányfelhők kószáltak, és olykor percekre elfedték a napot. Ilyenkor határozottan hűvösebb lett, de alig bújt elő a fénylő korong, és cirógatta langyos sugaraival az arcomat, nyomban kellemesebbé vált a levegő. A tónál a szokásos kép fogadott: tőkés récék úszkáltak kis csoportokban a vízen. Később valahonnan újabbak érkeztek és ereszkedtek társaik közé.
Bármely évszakban járok is itt, zöld küllővel mindig találkozom. Előfordul, hogy nem látom, csak jellegzetes hangos kiáltását hallom. Most a fűben ült és hangyák után kutatott. Ennek a szép harkálynak fő tápláléka a hangya és a hangyabáb, gyakran lehet látni télen is, amint erős csőrével vési a fagyos talajt vagy a hangyaboly oldalát, hogy hosszú nyelvét bedugva kiszedje a dermedt rovarokat.
Sok színes levél fekszik már a földön, de a fák azért még lombosak. Vetési varjak repültek károgva az arborétum felett, de csak itt-ott láttam egyet-egyet a levelek között, és csupán a „csjek” hangokból tudtam, hogy csókák is repülnek velük. A nagy vetésivarjú-csapatok a kelet-európai síkságok felől érkeznek minden ősszel, és a kisebb rokonok szívesen csatlakoznak hozzájuk. A bokrok között egy újabb vörösbegy énekelt. A fák ágain széncinegék tornáztak, valahol léprigó cserregett. Szorgalmasan dolgoznak a réten a vakondok, láttam néhány egészen friss túrást. Az egyikkel félig kifordítottak egy kis százszorszépet. Szerencsére a túrás szélén volt, jól lenyomkodtam, abban a reményben, hogy a vakond most már csak az alagútban fog szaladgálni, és ott már nem mozgatja a földet. Kora délután, az állomás felé menet, újra hallottam valószínűleg ugyanazt a vörösbegyet. Most sem láttam, jól álcázta magát, de hallottam gyöngyöző énekét, amellyel aznap már másodszor okozott örömet.