Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De amikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem.
Így tekintett az élet igazi nagy találkozására Gyurkovics Tibor, József Attila- és Kossuth-díjas író, költő. Az elmúlt vasárnap hajnalban, hetvenhét éves korában érte a halál. Gyermekkoromban álmodozva hallgattam mindig a jézusi beszédet. Meghúzódtam a rákosfalvi Szent István templom klinkertéglás, kistornyú épületének belső zugában, a sustorgóan kihallatszó gyóntatószék faragott kis állványzata mellett, és vártam. Lebegtem? Mint a madár – írta fiatal éveiről néhány évvel ezelőtt az Új Emberben Gyurkovics Tibor. Egész életét ez a kettősség: a számára adott történelmi kor súlya és lelkének könnyed szárnyalása jellemezte.
Magam is apámban találtam rá Istenre – fogalmazott egyik visszaemlékezésében. A tizennégy éves gyermek látta, amint ‘45 januárjában apja az ország legnagyobb kenyérgyárát, a Székesfővárosi Községi Kenyérgyárat vezette, hogy – amint írja – az ostromlott Budapesten néhányezer ember tovább húzza az éhezést, mint lehet, például naponta ötezer kiló kenyeret szállíttatott a Dohány utcai gettóba a nyilasok igencsak szemtelen és durva ellenzése közepette. Ám ezen a napon két szuronyos „fölszabadító” orosz katona elvezette először Kispestre, ott gyötörték, verték, mint főburzsoát, ki akarták végezni, majd további ütlegelés után elvezették Szolnokra, Foksániba, majd az orosz hómezőkre, civil hadi-gulágra. Kamasz voltam, s nekem ő volt az Isten. Akkor kezdtem verset írni – leveleket küldeni – tizenöt évesen.
Ekkor már évek óta a budapesti piarista gimnáziumba járt. Az érettségi után, polgári származása miatt sem az orvosi, sem a jogi egyetem, sem a színiakadémia nem fogadta be. Így került a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol pszichológusi, tanári végzettséget szerzett. Ilyen irányú tapasztalatait számos regényében és versében felhasználta. A költészetben Ady, József Attila, Radnóti, Pilinszky voltak a példaképei, és a Biblia. Nekem a Biblia az Újszövetség, az Evangélium – írta néhány éve az Új Emberben. A Piarista Kápolnában rajongó félelemmel olvastam minden nap a misét magamnak a Missale-ból, latinul, s velem volt Jézus… Kívülről tudom, mint egy verset. Na, ez az én Bibliám: Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra, s mi mást akarnék, mint hogy égjen.
Gyurkovics Tibor megannyi műve közül kiemelkedik drámaírói munkássága, melyet a bűnbánat és a boldogság, az egyszerűségben tükröződő lelki nagyság, valamint a hétköznapokba rejtett ünnep kettőssége hat át. Elég csak az Öreg, a Nagyvizit vagy a Csóka-család című műveire gondolnunk. Kétrészes „drámai vizsgálata”, az Isten nem szerencsejátékos, Pászthory Valter bencés szerzetes kihallgatásába öltöztetve egy sor társadalmi-morális kérdést vesz bonckés alá.
Ma lehet-e drámát írni? – kérdezte Gyurkovics Tibortól pár évvel ezelőtt egyik szerkesztőnk. Mire ő a következőket válaszolta: A rendszerváltással olyan szabadosság – irodalmi szabadosság is – ütötte föl a fejét, amely hatására fölborultak a drámaírás szabályai, s ezzel együtt talán az erkölcsi szabályok is. Musical, zene, tánc és bizonyos fokig erotika – ez a recept. Ez az úgynevezett transzavantgarde tőlem kissé idegen, de ettől függetlenül azt hiszem zsákutca s a közönséghez sem talál el. A nemzetköziség ürügye alatt fölszínes megoldások kerülnek előtérbe. Mintha szétfoszlana kezünk között a szabadság.
Gyurkovics Tibor rendkívül igényes, és a nemesebbért, a nagyobb jóért következetesen kritikus ember volt. Elsősorban önmagával szemben, de egyházunkkal szemben is, mindig hozzátéve: Ha vannak is hibái az egyháznak, még mindig a legjobb. A nagy jubileumi év húsvétján, lapunkban a következőket írta: Én látom a boldog Jézust, a fényárban úszó Jézust. Mi nem egyszerűen a szenvedés és a bűn gyermekei vagyunk. Sursum Corda. Nézzétek ezt a hatalmat. Ez nem egyszerűen az esendő ember szenvedése, ez Isten jelenléte is. A kereszténység nem a bűn vallása, nem a gyász katonái, és az élet vertjei vagyunk. Gyermekei annak, Aki a leghatalmasabb a világon a mindenségben. Alleluja! Hozsanna a magasságban! Krisztus a Mindenható!
