Emlékülés Árpád-házi Szent Margit tiszteletére
Fotó: Merényi Zita

 

Az emlékülés Bakos Ildikó szobrászművész, érdemes művész Árpád-házi Szent Margit-szobrának november 22-én esedékes átadásához kapcsolódott. A margitszigeti kolostorromnál a szoborállítást Beran Ferenc budapest-újlaki plébános kezdeményezte, a költségeket a fővárosi önkormányzat vállalta.
Az emlékülés célját bevezetőjében Beran Ferenc foglalta össze: „Fedezzük fel »Budapest szentjének« a ma emberéhez szóló üzenetét, történeti ismereteink alapján rajzoljuk meg vonásait, és kövessük őt!”
Árpád-házi Margitot, IV. Béla lányát XII. Piusz pápa avatta szentté 1943. november 19-én. „Háborús idők voltak, az emberek még »bombamentes jó éjszakát« kívántak egymásnak – kezdte beszédét az emlékülés köszöntőjében Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke. – A pápa még a budapesti eucharisztikus világkongresszuson hallott a szemlélődő domonkos nővér, Margit béketeremtő személyiségéről és töretlen kultuszáról, amikor is domonkos indításra a magyar fővárosban egybegyűlt egyházi méltóságok sorra kérték a Szentatyát a szerzetesnő szentté avatására. A világháború borzalmai közepette XII. Piusz bizonyára felismerte e személyiség vonásainak időszerűségét, és remélte, hogy Árpád-házi Szent Margit segíteni fogja a hőn áhított béke létrejöttét.”
Surján László azt is elmondta az emlékülésre egybegyűlt nagyszámú érdeklődőnek, hogy a szentté avatással kapcsolatban Badalik Bertalan OP annak idején azt nyilatkozta a Pesti Hírlapnak: reméli, hogy a főváros szobrot állít az új magyar szentnek a Margitszigeten. Ez az óhaj most, 2018-ban megvalósul.
Az emlékülésen Bakonyvári M. Ágnes művészettörténész, a főpolgármesteri hivatal munkatársa, a szoborállítás szakmai koordinátora elmondta, hogy harminckilenc pályamunka közül választották ki a nyertest. A művészettörténész megvallotta, hogy a pályázat menete folyamán mélyült ön- és istenismerete, spirituális utat járt be, és ezen az úton megszólítottnak érezte magát Árpád-házi Szent Margit által. Ez a hívás – úgy is, mint a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) társult tagját – „kimozdította komfortzónájából az életszentség létformája felé”.
A nyertes pályázó, Bakos Ildikó a szoborról elmondta, hogy a szent alakját egy, a középkori Európában elterjedt keresztút-labirintus közepére helyezte. Ilyen labirintus, amely a Jézushoz való eljutás zarándoklatát, keresztútját jelképezte, ma is látható Luccában, Amiens-ben és a chartres-i székesegyházban is. „Szent Margit nagyon időszerű személyiség, együtt­érzés, szeretet árad belőle, valamint tántoríthatatlanság” – mondta az alkotó, aki arról is beszélt, hogy a szoboralak mozdulata Avilai Szent Teréz egyik gondolatára utal: „Szorítsuk szívünkre a keresztet, és jöjjön, aminek jönnie kell!”.
Az emlékülésen Árpád-házi Szent Margitról, a róla szóló bőséges történeti forrásról és az 1270-ben elhunyt szent modernségéről Deák Viktória Hedvig OP, az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknője tartott előadást. Rámutatott, hogy Szent Margit számára központi jelentőségű volt az Eucharisztia, általa mélyebben el tudott merülni Krisztus szenvedésének misztériumában. Ez a lelkiség Magyar­orszá­gon akkoriban még meglehetősen szokatlan volt.
A szentmiséken kívül Margit az Oltáriszentség „helyett” a feszületet szemlélte. Margit kedvenc gesztusa a térdelés volt, amely akkoriban tipikusan laikus magatartásnak számított. A rendben szokásos kötelező gesztus a meghajlás volt az oltár, illetve a kereszt előtt. Margitnak szokása volt, hogy úrfelmutatáskor letérdelt és a földre borult, könnyekig megérintette Krisztus szenvedése, áldozata és szeretete.
Az engesztelés volt a szemlélődő szerzetes, Margit életének apostoli dimenziója, és nagy felelősséget érzett magában ez iránt – folytatta Deák Hedvig. – A mai közvélekedéssel ellentétben azonban Margit nem politikai szempontokat tartott szem előtt, hanem mindig az Egyház misztikus testét, melynek maga is tagja volt: imáinak középpontjában az Egyház állt. Valójában csak a XX. században szűkült le ez arra, hogy Margit „a magyar nemzet engesztelő áldozata”. Margit egész életére jellemző volt a bűnbánat, a vezeklés és a másokért végzett felajánlások. A kompassió révén Krisztus szenvedésének szemlélése (akár az Eucharisztiában, akár a kereszten) elősegítette, hogy észrevegye a szenvedő embereket, a rászorulókat, akiket odaadással ápolt, gondozott, segített. Komoly felajánlásokat tett másokért, a bűnösökért, a szenvedőkért és az Egyházért.
Modernségének fő vonása személyes hivatástudata volt, attól függetlenül, hogy királyi szülei fogadalomból adták a rendbe. Apja, IV. Béla király később többször is férjez akarta adni, és rendtársai is sokszor értetlenül és hitetlenkedve álltak Margit személyes elhivatottságához.
Az emlékülés folytatásában Jelenits István piarista szerzetes a szentekről, a szentségről beszélt. A Katolikus Egyház katekizmusának ide vonatkozó részeit, azon belül is a II. vatikáni zsinat dokumentumainak idézett szövegeit olvasta fel és kommentálta. Többek között kifejtette, hogy Jézus Krisztus ugyan egyszer, a történelem egy adott pontján jött el, de mint szőlőtő itt maradt, és szőlővesszőket sarjaszt napjainkban is, új és új módon jelenik meg a szentekben, azok változatos személyisége, hivatása által, reményt keltve ezzel mások számára is az üdvösségre, a szentségre.
„Krisztus valójának mindeddig megragadhatatlan kincse válik megfoghatóvá általuk.” Másként fogalmazva: „Isten a szentek által örökké aktualizálja a múltban történt egyszeri világba lépésének kincseit, nem hagyja árván az emberiséget”. Az Egyház pedig mint a megkísértett emberek közössége alázattal tanúsítja, hogy e megkísértettség mélyéből emeli ki Isten az egyes embert, magához ölelve őt – mondta Jelenits István.
Madas Edit irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja előadásában az Árpád-házi Szent Margit életére vonatkozó történeti források közül az úgynevezett Magyar legendáról beszélt. Ez a magyar nyelvű kódex két korábbi dokumentum igényes egybeszerkesztése: az 1272–1276-ban született úgynevezett Legenda vetusé (ez az első életrajzi forrás Szent Margitról), és a II. szenttéavatási per jegyzőkönyvéé, amely 1276-ban keletkezett.
A Magyar legendát Ráskay Lea (a Margit-szigeti domonkos kolostor művelt könyvtárosa) 1510-ben másolta le és aktualizálta. Ezt a reneszánsz bőrkötésű, gótikus veretekkel ékes kódexet a Széchényi Könyvtár őrzi.
Az emlékülés a jelenlévők kérdéseivel és az előadók válaszaival zárult. Felvetődött a 2020. év Árpád-házi Szent Margit-évvé nyilvánításának ötlete is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..