Emberi jogról és isteni igazságról

Számos, a jóérzést megbotránkoztató esetben a következő magyarázatot halljuk: valakinek az eljárása erkölcsileg kifogásolható ugyan, de jogszerűen járt el. S ezzel mintegy erkölcsi igazolást is kap a megbotránkoztató ügy. Schanda Balázst, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának dékánját a tételes jog és az erkölcs viszonyáról, egymásra hatásáról kérdeztük.

Milyen viszonyban áll egymással az erkölcs és a jog? Vajon nem az állami jogszolgáltatást kívánják a hazai és az európai gyakorlatban az erkölcs helyére állítani?
– Meggyőződésem szerint a jog csak akkor méltó e névre, csak akkor töltheti be szerepét, ha van mögötte egy rend, egy olyan rend, amelyet az emberek döntő többsége magától értetődőnek tekint. A posztmodern állam válságának éppen ez az egyik oka: a relativizmus minden szilárd alapot megkérdőjelez – sőt, a szabadság ellenségének tekinti azt, aki objektív igazságról beszél. A jog csak akkor működőképes, ha nem a szankciókra épít, hanem az emberek a jogot egyfajta természetességgel, magától értetődőséggel követik. Az autósok döntő többsége nem azért tartja magát a „jobbra hajts” szabályához, mert erre rendelet kötelezi. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán természetesen ugyanazt a jogot tanítjuk, mint más hazai egyetemeken, törekszünk azonban arra, hogy hallgatóink lássák a jog mögött az igazságot; ne jogtechnikusok legyenek, hanem az igazság munkatársai.

Manapság mintha annak lennénk tanúi, hogy a természetjogi szemlélettel élesen szembeállítják a jogpozitivista fölfogást. Egyáltalán: mi a két irányzat lényege és különbözősége?
– E kérdésről monográfiák sora szól. Erősen leegyszerűsítve azt mondhatnám: a pozitivista számára a jog az, amit a közlönyben olvas, azaz amit az állam, a jogalkotó megfelelő eljárásban megalkotott. A természetjog ezzel szemben az írott, állami jog fölött, az emberi természetből, a teremtés rendjéből ismerhető meg – nem a közlönyből. Az állami jogalkotó megfelelő jogot csak a természetjog keretei között alkothat.

A természetjogban mennyiben jelenik meg az isteni törvény – és a pozitív jogfelfogásban?
– Ahogy mondtam, a természetjog a teremtés rendjébe van írva. A természetjogot újra felfedezték a II. világháborút követően, s úgy fogalmaztak ezzel kapcsolatban, hogy a jogtalanságot a nemzetiszocialista (náci) törvényhozó törvénybe foglalta. Ez a törvényi jogtalanság azonban nem jog.

A jogállamiság kritériumaként nevezik meg a bírói hatalom függetlenségét a demokratikusnak nevezett társadalmakban. Milyen szinten valósul meg ez a gyakorlatban?
– Kimondhatjuk, hogy Magyarországon a bíróság és a bírák függetlensége megvalósul. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne erősíteni a jogállam garanciarendszerét, és azt sem, hogy a bíróságok minden esetben helyes döntést hoznak, s hogy a hibákat és a tévedéseket a jogorvoslat minden esetben helyrehozná. A kérdés az, hogy a hibaszázalék, mellyel a jogalkalmazók dolgoznak, a polgárok számára még elfogadható-e. Nagy kihívást jelent, ha az állam azzal szembesül, hogy hiába működik jogszerűen, a formális jognak megfelelő döntéseket sokan igazságtalannak érzik. Bár a jogállamnak, ha választásra kényszerül jogszerűség és igazságosság között, a jogszerűséget kell választania, mindent meg kell tennie azonban azért, hogy tartalmilag is igazságosan működjék. Ha elszakad egymástól a jog és az igazságosság, ez kikezdi az egész jogrendszer legitimitását. Az emberek nem egyszerűen jogszolgáltatást, hanem igazságszolgáltatást várnak a bíróságoktól.

Idehaza legutóbb a családjogi törvény módosításának tervezete – amelyet az Alkotmánybíróság visszautalt a parlament elé -, elsősorban az élettársi kapcsolatról szóló része, mennyiben áll szemben a természetjogi s ezáltal az isteni jogi felfogással?
– Az Alkotmánybíróság nem természetjogi alapon, hanem a Magyar Köztársaság Alkotmánya alapján hozza meg döntéseit. Azt erősítette meg most az Alkotmánybíróság, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre, és a házasság intézménye nem helyettesíthető mással, így egy házasságszerű élettársi kapcsolat közbeiktatásával. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az állami házasság fogalom és a természetjogi értelemben vett házasság között eddig is szakadék volt. Ahogyan a többnejűség, úgy a „szukcesszív poligámia”, az egymást követő (időleges) monogám kapcsolatok is tagadják az ember teljes, végleges elköteleződését, és nem adják azt a biztonságot sem, amelyre a gyermekeknek szükségük van.

Olaszországban például – de Franciaországban is – az állami hatalom teret enged a legkülönfélébb vallási (álvallási), ideológiai nézeteknek, sőt, támogatja azokat, miközben a keresztény fölfogást és megnyilvánulást igyekszik a magánélet szférájába szorítani. Nem jelent ez diszkriminációt?
– Árnyaltan, de világosan kell fogalmaznunk. Meghasonlott civilizációban élünk, és azzal szembesülünk, hogy a relativizmus nyomása egyre erősebb, és ma már ez nem csupán kulturális nyomás. Húsz évvel ezelőtt Budapesten még elképzelhetetlen volt, hogy egy egyházi kiadó által megjelentetett Szentírást állami könyvesboltban megvehessünk. Tíz évvel ezelőtt a nagy könyváruházakban már kaphatóak voltak az egyházi kiadványok. Ma is kaphatóak, azonban két méter vallási irodalomra húsz méter ezoterika jut. Nincs emögött közvetlen állami kényszer – nyilván van piaci igény az asztrológia, ezoterika, new age nyújtotta szórakozásra, pótlékokra. A relativizmus diktatúrája, ahol fundamentalistának bélyegeznek, majd kirekesztenek mindenkit, aki valamiféle igazságban hisz, reális veszély. Az Európai Unió szintjén is megjelennek, támogatást nyernek olyan törekvések, amelyek az emberi jogok, a tolerancia nevében voltaképpen a hagyományosnak mondott értékek, közösségek gyengítése, az ember atomizálása irányába hatnak.