Emberi jogok az egyház életében

E jogok természetjogi alapjairól, megjelenésükről az ókori gondolkodásban, illetve az egyházban való megvalósulásukról tartottak konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán március 31-én. Az Emberi jogok az egyház életében és jogában címet viselő tanulmányi nap néhány meghívottját kérdeztük előadásuk témájáról.

Emberi jogok az egyház felfogásában
Újházi Lóránd kánonjogász

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kibocsátásának hatvanadik évfordulója alkalmából a nyugati világ számos pontján konferenciák, tanulmányi napok, egyetemi és politikai rendezvények egész sora értékelte és értékeli az elmúlt hatvan évet. Ahhoz azonban, hogy megérthessük az emberi jogokat, vagy ténylegesen és valóságosan és nemcsak teoretikusan egyetemesnek mondhassuk őket, meg kell találni az emberi jogok alapját és forrását – ahogy azt Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a római Santa Croce-egyetem kánonjogi fakultásának 2009. március 26-án és 27-én rendezett konferenciáján hangsúlyozta.

Éppen ezeknek az igazi alapoknak a megtalálásában sokat segíthet a teológia, a keresztény filozófia és a kánonjog. Az elmúlt évek pápai beszédeiben és szentszéki dokumentumaiban több alkalommal történt utalás az emberi jogokra, de látni kell, hogy nem kánonjogi szakkifejezéseket, hanem a szó köznapi, a világi jogalkotás által ismertté tett megfogalmazásokat használták. Ennek oka, hogy ezek, illeszkedve a kánoni hagyományhoz, nagyobbrészt az Isten akaratára visszavezethető, úgynevezett isteni törvényeknek, másrészt az egyházi jogalkotó szándékára visszavezethető, tisztán egyházi törvényeknek is részét képezik.

Isten akaratán nyugvó és az embertől elidegeníthetetlen jognak tekintjük a kánoni jogalkotásban például az emberi élet és az emberi test védelmét (1397-1398. k.), testi-lelki integritáshoz való jogot, amibe beletartozik a lélek szabadságának védelme, a vallásszabadság (748. k.), de ilyen a ius connubii, vagyis a házassághoz való jog (1058. k.), vagy a szülők gyermekeik neveléséhez való joga (217. k., 226. k. 2. §).

A terminológiai eltérés mögött mély teológiai megfontolás húzódik, hiszen az elnevezés is jelzi, hogy az egyház ezeket a törvényeket, ezek eredetét másképpen közelíti meg, mint a világi jogalkotás. A kánoni jog Istent mint legelső jogalkotót is tiszteli: „Deus iudex noster, Deus legifer noster, Deus rex noster, ipse salvabit nos” (Iz 33,22). Így amikor a kánoni jogalkotásban megfogalmazást nyernek ezek a nagyon mély és elidegeníthetetlen jogok, a jogalkotás nemcsak az emberre tekint, hanem az ő eredetére is, ami nem más, mint a teremtő Isten, aki az embert a „saját képére és hasonlatosságára alkotta” (Ter 1, 27).

Az emberi jogi nyilatkozatok abból a vágyból születtek, hogy általános rendező elvei és határai legyenek az emberi jogalkotásnak, és egyetemesen biztosítsák a minden embert megillető jogokat. Innen már csak egy lépés, hogy azt is belássuk, hogy a végső ellenőrzési pont nem lehet ugyanannak – vagyis embernek – a jogalkotó tevékenysége, hanem tovább kell lépni egy olyan szférába, ahol az ember szerepe arra korlátozódik, hogy legfeljebb újrafogalmazza az adott kor emberének Isten akaratát, de hivatkozási pontként ne saját magát vagy az általa alkotott jogi gyűjteményt jelölje meg, hanem Istent és az ő szándékát.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem tágítható az emberi jogok értelmezési horizontja a végtelenbe. Ebben a tekintetben ma számos veszélyt látunk. Például az élethez való jog védelménél, aminek a fogantatás pillanatában kell kezdődnie, és a határ nem tolható önkényesen későbbre, a születésig. Ugyanígy a házassághoz való jog, ami egy férfi és nő felbonthatatlan életszövetségét jelenti, amely a felek kiteljesedésére és a gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, de más jellegű együttélésre nem vonatkoztatható. De a vallásszabadság, az igazság keresése sem egyenlő a vallási indiferentizmussal vagy a saját identitás feladásával.

Hosszú idő telt el VI. Piusztól, aki még elítélte a francia Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát a születése körüli egyházellenes körülmények és visszhangok miatt, XIII. Leóig, XI. Piuszig, XII. Piuszig és XXIII. Jánosig, akik különböző szempontból és keresztény alapokon megfogalmazták, hogy mit jelentenek az egyes emberi jogok minden ember és a keresztény számára. XVI. Benedek pápa éppen ezért a legutóbbi, ENSZ-ben mondott beszédében az emberi jogok híd szerepére, de egyben határaira is rávilágított, amikor azt mondta: „Az emberi jogokra mindinkább úgy tekintenek, mint a nemzetközi kapcsolatok közös nyelvére és etikai alapjaira. Tiszteletben tartásuk garantálja az emberi méltóság védelmét. Nem szabad elfeledni, hogy az emberi jogok az Isten által az emberek szívébe írt természettörvényben gyökereznek, és megtalálhatók minden kultúra és civilizáció örökségében.”

Egyház és vallásszabadság
Schanda Balázs, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának dékánja

Mivel „a tévedés” nem rendelkezhet jogokkal, az egyház hosszú ideig – tulajdonképpen a II. vatikáni zsinatig – fenntartásokkal viszonyult a vallásszabadság eszméjéhez. A zsinat végén azonban elfogadták a Dignitatis humanae kezdetű ünnepélyes nyilatkozatot, amelynek kiindulópontja (a korábbi megközelítésekkel szemben) nem az állam és az egyház viszonya, hanem az emberi személy méltósága, azaz nem a relativizmus, hanem az igazság. E méltóság az alapja annak, hogy minden ember vallásszabadságát – törvényes keretek között – tiszteletben kell tartani.

A szabadság a keresés szabadsága, és azé, hogy aki az objektív igazságra rátalált, akit megtalált az Igazság, az ragaszkodhasson hozzá. A vallásszabadság elemi igénye az embernek és az egyháznak is. A jog kötelezettje az állam, a közhatalom. Azaz az egyházon belül a vallásszabadság nem értelmezhető.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy meghasonlott civilizációban élünk, és azzal kell szembesülnünk, hogy a relativizmus nyomása egyre erősebb, és ma már ez nem csupán kulturális nyomás. Húsz évvel ezelőtt Budapesten még elképzelhetetlen volt, hogy egy egyházi kiadó által megjelentetett Szentírást állami könyvesboltban megvehessünk. Tíz évvel ezelőtt a nagy könyváruházakban már kaphatóak voltak az egyházi kiadványok. Ma is kaphatóak, azonban két méter vallási irodalomra húsz méter ezoterika jut. Nincs emögött közvetlen állami kényszer – nyilván van piaci igény az asztrológia, ezoterika, new age nyújtotta szórakozásra, pótlékokra. A relativizmus diktatúrája, ahol fundamentalistának bélyegeznek, majd kirekesztenek mindenkit, aki valamiféle igazságban hisz, reális veszély. Az Európai Unió szintjén is megjelennek, támogatást nyernek olyan törekvések, amelyek az emberi jogok, a tolerancia nevében voltaképpen a hagyományosnak mondott értékek, közösségek gyengítése, az ember atomizálása irányába hatnak.

Az emberi jogok tiszteletben tartása a papnevelésben
Goják János nyugalmazott főiskolai tanár, a Iustitia et Pax Bizottság főtitkára

Hatással vannak-e az emberi jogok a katolikus egyházra és azon belül a papnevelésre? A válaszom az, hogy közvetve igen. Vagyis amennyiben az emberi jogok a társadalomra, a társadalom erkölcsi tudatára, az emberek életfelfogására is hatással vannak, hiszen az egyház tagjai egyúttal a társadalom tagjai. Ez a befolyás lehet pozitív. Ilyen például annak az igénynek az erősödése, hogy tiszteletben tartsuk az emberi méltóságot. De lehet negatív is. A negatív hatás azonban nem magukból az emberi jogokból következik, hanem a szabadságjogok individualista értelmezéséből. Ez az értelmezés ugyanis kiszakítja az egyént társadalmi kapcsolatrendszeréből, és ezzel gyengíti a másokkal szembeni, valamint a természeti környezet iránti felelősségtudatot. Hozzájárul a személyes kapcsolatok meggyengüléséhez, a társadalom atomizálódásához, teret ad az elhatalmasodó egyéni önzésnek. Mivel kizárja a transzcendenciát, az Istent, kedvez a szekularizáció terjedésének is.

Ebben a helyzetben kell kialakítani a korunkhoz szabott papképzést, a II. vatikáni zsinat papnevelésről szóló határozata, valamint II. János Pál pápa Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdítása alapján. Ezekből csak néhány szempontot emelnék ki. Fontosnak tartom, hogy a papnövendék emberi méltóságát minden körülmények között tiszteletben tartsák. Szabad lelkiismereti döntése nem sérülhet. Az emberi méltóság adott, mégis folyamatosan és módszeresen alakítani kell, hogy papi méltósággá emelkedjék, ami által a növendék hiteles papi egyéniséggé válhat. Ennek alapja a természetes erények kifejlesztése, a nemes emberi tulajdonságok ápolása. A cél pedig az emberi érettség elérése. Ehhez kapcsolódik az általános műveltség megszerzése, ami nemcsak jog, hanem kötelesség is. Ne feledjük, a természetfeletti a természetesre épül! Az emberi kapcsolatok kiüresedésének megakadályozása végett nagy szükség van a családias, baráti légkör kialakítására a papnevelő intézetben, amire a későbbiekben is támaszkodhat a növendék.

A teológiai ismeretek elsajátításával kapcsolatban fontos a szintetikus látás megszerzésének képessége, de az is, hogy a növendék képes legyen az egyes hitigazságokból levonni a ránk vonatkozó következtetéseket. Különösen az egyháztan esetében. A papnövendék töprengjen, elmélkedjen sokat azon, hogyan lehet ezeket az igazságokat a mai szekularizált világban közvetíteni. A legfontosabb azonban, ami nélkül nincs papi egyéniség és papi méltóság, a bensőséges személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Benne központosul minden nevelési-oktatási törekvés, feléje halad a papnövendék az önnevelés és az imádságos elmélyedés révén. Krisztus az, akiből a pap lelki gazdagsága forrásozik, akiben boldogan megtalálja önmagát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..