Négy éve költözött végleg az Atyához

A Vatikánban XVI. Benedek pápa mond szentmisét elődje halálának évfordulóján. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja közelmúltban kiadott közleménye szerint még legalább egy évig tart a II. János Pál életéről szóló dokumentumok vizsgálata. A Vatikán hivatalosan 2005 júniusában hirdette ki a boldoggáavatási eljárás elindítását, amelyet párhuzamosan Rómában és Krakkóban folytattak.

Akinek megadatott, hogy négy esztendővel ezelőtt a Vatikán közelében lehessen, az feltétlenül emlékszik húsvét vasárnapjára. Március 26. volt, tavaszi szél fújt, sütött a nap. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg arra várt, megjelenik-e az apostoli palota ablakában a nagybeteg pápa, II. János Pál. Elhangzott az úrangyala imádság, majd hosszú percek teltek el. Amikor meglebbent a függöny – a várakozás néma csendjét a megkönnyebbülés és az örömujjongás zaja váltotta fel. Él a pápa, és köszönt minket! Mindenki tudta, hogy haldoklik, hazafelé készül. Olajágat fogott reszkető kezében, szólni nem tudott, orvosai is megtiltották neki. Kezével üzent. Békét, feltámadást, túlvilágot, szeretetet. Akkor, tőlünk távoztában is úgy állt ott helyt, betegségtől és fájdalomtól gyötörten, a béke szimbólumával a kezében, hogy mi ott, a téren – és a világon mindenhol – érthettük szavak nélkül is: a béke és a helytállás emberét látjuk, aki a szavakon túl még mindig tanít példájával is.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.