Fotó: Mészáros Ákos
Lenn az alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom; / Börtönéből szabadúlt sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom – olvashatjuk Petőfi Sándor rajongó sorait a nagy magyar síkság iránti szeretetéről Az alföld című versében. Az ember azt hinné, hogy a romantikát elsősorban a hegyvidék jelenti, az erdő mélye, ahol szarvasok, rókák, vaddisznók tanyáznak. A dimbes-dombos tájhoz szokott embernek nem is könnyű megszokni a végtelen pusztaságot, ahol soha nem történik semmi, legfeljebb a szél nyargalászik az irdatlan síkságon. De ha sikerül hosszabb időt eltölteni egy ilyen vidéken, közelebb kerülhetünk a természethez, felfedezhetjük értékeit.
Nemcsak a költőkben fogalmazódik meg a táj iránti lelkesedés, hanem a képzőművészekben is, hiszen egy festő állandóan keresi a témát, amit vászonra vihet. A művészek lelki beállítottságuknál fogva érzékenyen reagálnak a környező világra, és meglátják azt is, amit a felületes szemlélő nem vesz észre. Így alakult ez a XIX. század közepe táján is, amikor August von Pettenkofen osztrák festő felfedezte magának a nagy magyar Alföldet. 1853-tól rendszeresen járt Szolnokra, eleinte csak nyaranta, később hosszabb időre a magyar városba költözött. A szolnoki vásár lett az egyik fő témája ennek az osztrák származású császári tisztnek. Sikerült olyannyira népszerűvé tennie a környéket, hogy más magyar művészek is érkeztek az Alföldre, és lassanként kialakult a ma is létező művésztelep. Aztán nemcsak Szolnokon létesült művészkolónia, hanem Kecskeméten is, és nem utolsósorban Hódmezővásárhelyen.
A Várkert Bazár Testőrpalotájában hiánypótló kiállítás nyílt Vásárhelyi művészélet 1900–1990 címmel, amely bemutatja a hódmezővásárhelyi alkotótelep közel százéves működését. A festményeket, grafikákat és szobrokat egyaránt felvonultató tárlat átfogó képet nyújt az alföldi képzőművészet gazdag tárházáról. A vásárhelyi alkotók közül kiemelkedik Tornyai János (1869–1936) pályája. Képei közismertek, a művésztelep legeredetibb festője volt. Egyik, gyakran reprodukált alkotása a Gémeskút címet viseli. Gyönyörű, aranyozott, díszes keretben nézhetjük meg a Várkert Bazár tárlatán. Mondhatjuk, hogy ez a kép ma is az Alföld szinonimája, legalábbis az elmúlt évszázadok felfogása szerint. Realista ábrázolásmódja, nagyvonalú ecsetkezelése teszi vonzóvá ezt a festményt. A rozoga ágas kút mintha ráhajolna a vályúnál vizet merítő emberre. A háttérben a Tisza éppen a békés arcát mutatja. Tornyainak egy másik fontos festménye a Juss című képe. A kiállításon egy ehhez készített tanulmányt is megtekinthetünk.
A terem közepén Pásztor János varró leányt ábrázoló, fából faragott, életnagyságú szobrát láthatjuk. A mester e monumentális figurája különleges alkotás. A vésővel megmunkált felületek ragyogóan kidolgozottak, a ruhaanyag a lány térdén szépen elomlik, a redők, a gyűrődések olyanok, mintha nem is keményfából faragták volna. Igazi mestermű ez, akárcsak a Búcsúzkodás című másik emblematikus alkotása, amely a mostani tárlaton bronzba öntve látható. Pásztor mintázta meg II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát is, amely a Parlament előtt áll a Kossuth-téren.
Az Alföld szeretete több forrásból eredeztethető. Munkácsy Mihály kritikai realizmusa nagy hatással volt a művészekre, gondoljunk csak Tornyaira, aki a Siralomház alkotójának tanítványa volt, és még ajánlólevelet is kapott tőle. A nagybányai festőnemzedék tagjai közül többen is jelentős alkotói lettek az alföldi művészkolóniáknak. Koszta József (1861–1949) például Szentesen telepedett le, Iványi Grünwald Béla (1867–1940) pedig a kecskeméti művésztelep alapítója volt. Az utóbbinak Isten kardja című képe látható a Testőrpalota kiállításán. László Fülöp (1869–1937) szépen kidolgozott, korai festménye, A kis Lídia az első teremben csodálható meg. A népi életképekkel induló László fotóretusőrként kezdte a pályáját, majd müncheni akadémiai tanulmányai után korának elismert, világhírű portréfestője lett. A kislányról készített képe a fiatal festő tökéletes felkészültségét mutatja.
E Tornyai-féle nemzedék legtöbb tagja le is költözött a vásárhelyi művésztelepen kialakított lakásokba, de voltak, akik csak nyaranta látogattak oda. Tornyai olyan művészeket gyűjtött maga köré, mint a nagyszerű Endre Béla, Kallós Ede vagy Rudnay Gyula. Az alföldi világ idilljének az I. világháború rémálma vetett véget. Szétszórta a Hódmezővásárhelyen dolgozó művészeket, egyedül Endre Béla tudott ott maradni, és munkásságával biztosítani a folyamatosságot.
A két világháború között azonban nagy változások történtek a művészeti életben is. Ez volt a modernizmus kialakulásának időszaka. Jöttek az új generációk, és itthon is megjelentek a nemzetközi trendek. Téged is majd összeszidlak a nagy modernségedért. Tegnap mondtam Szentesen Kosztának, hogy megváltoztál. Elhűlt az öreg, és sajnálta, azt mondta: ne engedjelek. Engedlek – ne félj –, csak aztán nekem is tetsszen a te modernséged. Tudom, hogy a Barcsay modernségéből valami lesz. Azért tudja a fene: nem hiszek a modernségedben addig, amíg a képeidet nem láttam – írta az atyai jó barát, Endre Béla Barcsay Jenőnek (1900–1988) valamikor 1926 és 1927 fordulóján.
A kiállításon Barcsay Alföldi alkonyat című képe ugyan még hagyományos tájkép, de halványan már előrevetíti a későbbi konstruktivista elveket. Az ecsetkezelés lényegre törő, semmi jele a naturalista felfogásnak, a mester kisebb-nagyobb foltokban rakja fel a festéket a vászonra. 1930-as Tájkép című festménye azonban már teljességgel konstruktivista stílusjegyeket hordoz.
Ahogy az lenni szokott, a dolgok nem egy csapásra változnak meg, a régi és az új értékek együtt élnek. Hiszen az 1930-as, 1950-es években működött a már említett Rudnay Gyula is, aki mély értelmű realizmusával, hagyományos képzőművészeti elveivel az alföldi festészet kiemelkedő alkotója volt és maradt. A tárlaton látható két képe, a Hímző nő és a Nagybábonyi utca igazi remekmű.
Az úgynevezett személyi kultusz idején, a Rákosi-korban, mindenütt a szocialista realizmust erőltették. Hódmezővásárhely messze volt a fővárostól, és a távolság, bármilyen furcsa is, sokat jelentett – azt a környéket némileg elkerülte az akkori hivatalos irányzat. Jelentős művészek és főiskolai tanárok, mint például Szabó Iván szobrászművész vagy a vásárhelyi születésű Kurucz D. István, nyaranta a művésztelepre vitték dolgozni a tanítványaikat, ezzel is biztosítva a folyamatosságot. Ezekben az években kezdődött a vásárhelyi őszi tárlatok hagyománya.
Kurucz D. Gubások című képe jellegzetes alkotás. Az egyszerű parasztházak között haladó szekéren talán éppen a földekre tartanak a népviseletbe, színes gubába öltözött parasztok. A durva farostlemezre festett olajtempera, a kissé nyers, nem is festői, inkább rajzos jellegű megfogalmazás jól kifejezi az alföldi életmód lényegét.
A kiállításon látható több száz mű közül még bőven volna mit kiemelni. Az újabb nemzedékek tagjai közül mindenképpen megemlítendő Fejér Csaba (1936–2002), akit egyszerű témaválasztásai jellemeznek (vödör, parasztudvar stb.). A Vak hordár című képe rendkívüli anyagszerűségével, erőteljes plaszticitásával tesz nagy hatást a nézőre.
Zavarba ejtő és figyelemre méltó alkotás Szalay Ferenc Fehérterítős ágy című nagyméretű festménye. A rozsdaszínű felületen balra egy, a megfeszített Krisztusra emlékeztető alak bontakozik ki a homályból, jobboldalt pedig emberek ténykednek egy alig kivehető ágy körül.
Erdős Péter Romos tanya című 1970-ben készült képe az alföldön élők sivár környezetét mutatja be, a kilátástalanság festői ábrázolása.
1987-ben Patay László (1932–2002) festőművész így fogalmazta meg a vásárhelyi tárlatok máig ható koncepcióját: A „vásárhelyiség” eszmei egység, művészi-világnézeti állásfoglalás. Már régen nem Hódmezővásárhelyről van szó csupán. A mai magyarországi ábrázoló művészetnek a központjáról van szó. (…) Az őszi tárlatok jelenleg is érvényes koncepciója: a belterjesség vagy az úgynevezett nyitás helyett az országos realizmus-fenntartó és összetartó szerepkör vállalása. – Ez az eszme hozta létre, ez élteti, és csak ez tarthatja meg a művészettörténet számára.
(A Vásárhelyi művészélet 1900–1990 című kiállítást április 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Várkert Bazár Testőrpalotájában.)
