Élőképek a pusztán

A szervezést ezúttal is a Magyarok Szövetsége vállalta, amely népmozgalom kíván maradni, folyamatosan cserélődő vezetéssel. (Ez azért is hangsúlyos, mert előzőleg egyes „jól értesültek” arról pusmogtak, hogy a szövetség radikális nemzeti párttá alakul.)

Egyáltalán: a nemzeti köntösbe bújtatott keménykedés ezúttal elmaradt, illetve sokat szelídült; a vérmes politikai indulatok helyébe kulturális témák léptek. (Ez persze egyes jelenlévőknek kevéssé tetszett.) Az ősmagyar vallás, a táltoskultusz és az ezekhez kacifántosan toldozgatott, olykor hajmeresztő vallási nézetek is hátrébb szorultak (szintén ama jelenlévők nagy-nagy bánatára). E világnézeti elemek teológiai értékelése nem dolgom – hiszen a területileg illetékes főpásztor, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek az elmúlt években már világosan kifejtette, hogy a pogány vallásokban való hit mely pontokon nem egyeztethető össze a kereszténységgel. (A gond nyilván nem a sámándob megszólaltatásával van.) Az idei enyhülés egyik kétségtelen jele, hogy első ízben sátrat kaptak a történelmi egyházak, s a tömegben itt-ott ferences szerzetesek is felbukkantak.
 
A helyszínen sétálgatva inkább kulturális szemmel figyelgettem a történéseket, galád módon arra törekedve, hogy ráadásul jól is érezzem magam… Összességében nem volt nehéz dolgom. Különösen megragadtak a szombati történelmi élőképek: kétszázötven lovas és ezer gyalogos hagyományőrző felelevenítette a honfoglalást, illetve a magyarság néhány fontosabb ütközetének pillanatait. (Eltűnődtem: ha 1996-ban a Honfoglalás című film készítői csak három hagyományőrző huszárszázadot mozgósítottak volna, a mozivásznon nem húsz lovas árválkodik, tragikomikusan megjelenítve Árpád népét…) Megindító volt, amikor a szülők megáldották mellettük álló fiukat-lányukat, azaz a jövőt: a gyerekek átélhették, hogy ők is a nemzet életének, összetartozásának fontos láncszemei.

S hogy azért rosszat is mondjak: a magyarság hagyományőrző seregszemléjén nem lenne szabad helyet adni olyan kereskedőnek, aki gumicukrokat és egyéb műanyag édességeket árul. Az ősi magyar harcművészet, a baranta bemutatóját pedig nem az ausztrál AC/DC rockbanda slágereivel kellene aláfesteni…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .