Nagyvilág

Japán katolikus író halála

Hiszasi Inoue nagy japán drámaíró 75 évesen a közelmúltban tokiói otthonában elhunyt. Az amerikai Time magazin a „nyelv varázslójának” nevezte, a párizsi Le Monde „nagy humanista szerzőnek és a béke elkötelezett költőjének”. Tagja volt a japán művészeti akadémiának, és hosszú ideig elnöke a japán PEN-klubnak. Főleg színpadi műveket írt, de regényeket és társadalomkritikai, ironikus dalszövegeket is. Kirikiri emberek című, 1981-ben megjelent regénye tette igazán ismertté. Hiszasi Inoue hívő katolikus volt. Az Istenes Szent János által alapított iskolatestvéreknél nevelkedett, miután ötéves korában elvesztette szüleit. Az iskolatestvéreknél a felebaráti szeretet élménye indította arra, hogy kérje a keresztséget. „A háború után osztoztak velem szomorúságomban.” Érettségi után a jezsuita Sophia Egyetemen tanult francia irodalmat. Katolikus kereszténysége tette gyökeresen pacifistává. Az atombombák sújtotta Japánban is olykor vitát váltott ki álláspontja.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.