Európa

Imanap és gyűjtés a pápalátogatás alkalmából

Május 23-án Skócia, Anglia és Wales minden plébániáján különleges imanapot és gyűjtést rendeznek XVI. Benedek szeptemberi apostoli útjára készülve. Jelenleg hétmillió fontra becsülik a kiadásokat, amelyből hárommilliót már összegyűjtöttek. Vincent Nichols westminsteri érsek hangsúlyozta: a Szentatya látogatása jó alkalom arra, hogy újra elgondolkodjunk a hit világosságáról. A szeptember 16. és 19. közötti pápai látogatás állami részét érintő kiadásokat a brit kormány fedezi.

A belga ad-limina látogatás

André-Mutien Joseph Léonard bíboros, Malines-Brüsszel érseke vezetésével ad limina-látogatáson tartózkodnak a belga püspökök Rómában. A megbeszélések középpontjában etikai, erkölcsi kérdések állnak. Belgium valamivel több mint 10,5 milliónyi lakosának mintegy 73 százaléka katolikus, 23 százaléka pedig más vallású – ezek között sok a muzulmán – derül ki a 2007-es statisztikai évkönyvből. Ma a belga egyház nyolc egyházmegyére oszlik, és tábori püspökség is működik az országban. A főpásztorok fogadásakor XVI. Benedek pápa hangsúlyozta: az egyház nem nélkülözheti a papok „pótolhatatlan” szentségi szerepét. Ezért a botrányokat leküzdve, széles körű és komoly hivatáspasztorációt kell folytatni, hogy szent férfiakat képezzenek ki papoknak.

Nunciusból prímás

A Szentatya május 8-án elfogadta a 77 éves Henryk Józef Muszynski gnieznói érsek, Lengyelország prímásának életkorára való tekintettel benyújtott lemondását. Utódául kinevezte Józef Kowalczyk érseket, Lengyelország eddigi apostoli nunciusát.

Katolikus orvosok világkongresszusa Lourdes-ban

A francia kegyhelyen május 6-ától 9-ig tartott a tanácskozás. Megnyitó beszédében Zygmunt Zimowski érsek, az Egészségügyi Pápai Tanács elnöke emlékeztetett, hogy a betegek lelkipásztori ellátása lelki és vallási segítségnyújtásból áll. Ez a beteg alapvető joga, az egyháznak pedig kötelezettsége. Felhívta a katolikus orvosok figyelmét a személy fizikai és lelki dimenziója közötti összefüggésekre. A szakmai felkészülés alapvető fontosságú, de nem elegendő. Szükség van még a humánus lelkületre és a szív odafigyelésére.

Cseh választási nyilatkozat

A cseh püspöki konferencia Justitia et Pax bizottsága nagy vitát kavaró nyilatkozatot tett közzé a május végén esedékes cseh parlamenti választások előkészítésére. A Kit válasszunk? – Elkötelezettség: önmagunkért vagy másokért című finom és éles politikai elemzés világosan szól a legfontosabb politikai problémákról, például az állam eladósodásának elviselhetetlen tempójáról. Pártok megnevezése nélkül mind a bal-, mind a jobboldalon hiányolja a dokumentum az ígéretek megtartását. Felhívja a választókat, hogy ismerjék meg a pártok választási programjait döntésük előtt. A dokumentumot az egykori Charta 77 ellenzéki mozgalom egyik alapítója, Vaclav Maly prágai segédpüspök írta alá.

Távozik az augsburgi püspök

Walter Mixa augsburgi püspök lemondását – az Egyházi Törvénykönyv 401-es kánonjának 2. paragrafusa alapján a pápa elfogadta. A főpásztor egyben lemondott a Német Szövetségi Köztársaság tábori püspöki feladatköréről is.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .