Elmélkedés a szerzetesi hivatásról

A megváltás 1950. évfordulója alkalmából szent év volt akkor 1983. március 25-től 1984. április 22-ig, húsvétig. Ez az esztendő nem múlhatott el anélkül, hogy erről a témáról ne adjon buzdítást nemcsak a szerzetesek, de a fiatalok és minden keresztény ember számára is. A tizenhét pontból álló írás nem tankönyvízű, elméleti mű, inkább elmélkedés a vonatkozó szentírási szövegekről. Első, a hivatásról szóló része különösen az. „Jézus ránézett és megkedvelte” a gazdag ifjút. „Ha tökéletes akarsz lenni…” – mondta neki és sok mai fiatalnak is. „Maradandó kincsed lesz a mennyben.” Ezek a meghívás lényegét fejezik ki.

Az evangéliumi tanácsokat így határozza meg: „Az evangéliumban gyakran hangzik el olyan buzdítás, mely nem csupán a »szükségest « mutatja meg, hanem a »jobbat« is. Ilyen buzdítás: ne ítélj, adj kölcsönt (viszonzást nem várva), tegyetek eleget annak, aki kér vagy kíván valamit tőletek, hívd lakomára a szegényeket, bocsássatok meg az embereknek – és más hasonlók.” A hagyomány szerint az evangéliumi tanácsokra tett fogadalom a szüzességre, a szegénységre és az engedelmességre vonatkozik. Ezek átelmélkedése után a pápa „az egyház iránti szeretet” című kis fejezettel zárja gondolatait, hiszen a keresztény szerzetesi élet alapvetően közösségi természetű.

„Mindazzal, amit tesztek, de főként azáltal, amik vagytok, hirdetitek és tanúsítjátok azt az igazságot, hogy „Krisztus szerette az egyházat és feláldozta magát érte”. Nemcsak tevékenységükkel, hanem Istennek szentelt létükkel, életükkel kell tanúságot tenniük. Nekünk mindnyájunknak is, de a szerzeteseknek példásabban.