Éljünk úgy, hogy minden nap ünneppé váljék
Fotó: Merényi Zita

 

A címet látva először talán mind­annyian azokra az úgynevezett „szürke hétközna­pokra” gondolunk, amelyeken nem történik semmi, pontosabban semmi rendkívüli. Általánosan elterjedt, mégis leegyszerűsített és téves felfogás szerint az igazán nagy dolgok az ünnepeken történnek. A hétköznapok az ünnepek között húzódnak meg, ismétlődő egyformaságukban vagy éppen embert próbáló nehézségeikben. Ilyenkor is megpróbálunk az ünnepeken kapott kegyelmekből élni, és vigyázunk arra, hogy azok ereje, lángja kitartson bennünk. Ám ha így gondolkodunk, megfeledkezünk arról, hogy a kegyelem áthatja a hétköznapjainkat is, sőt életünk tapasztalatait, élményeit a legtöbbször hétköznapi életünkben, a munkánk, napi fáradozásaink és emberi találkozásaink során szerezzük. Az ünnepeken is ezeket visszük az Úr oltárához, ezekért adunk hálát, mondunk köszönetet, vagy kérjünk őt, hogy hibáinkat, bűneiket orvosolni tudjuk segítő kegyelme által. Vallásos életünkre is érvényes az általános tapasztalat: a nagy dolgok a részletekben vannak, azokon keresztül valósulnak meg. A lélek kis döntései valójában mindennap alakítják életünket és közösségeinket.
A Szentírás is igazolja ezt a tapasztalatot. Urunk Jézus Krisztus életének jelentős eseményei, így Mária méhében történő foganása, betlehemi születése, a Jordánban való megkeresztelkedése, messiási működésének kezdete, a szeretetparancs hirdetése és csodáinak jelentős része hétköznapokon történhetett. Jézus e tetteivel megszentelte a hétköznapokat, amelyek számunkra ezért váltak később ünneppé.
Olykor idő is kellett ahhoz, hogy az Egyház felfedezze egy-egy esemény fontosságát. Így például csak a IV. század óta ünnepeljük Jézus születését. Akkor az Egyház a Jézus istenségét tagadó arianizmussal és az újra terjedő pogánysággal szemben fontosnak tartotta annak hangsúlyozását, hogy az öröktől fogva születő Isteni Ige egy adott napon – feltehetően egy hétköznapon – emberi természetben megjelent közöttünk. Ez a hétköznap ünnepé vált számunkra.
Ha visszatekintünk az Egyház életére, láthatjuk, hogy a sorsdöntő események a hétköznapok csendjében vagy zajában történtek, s az azokat átélők először talán nem is gondoltak arra, hogy az adott esemény később ünneppé válhat az Egyház életében. Amikor Brenner János káplán egy hétköznap, 1957. december 14-én éjjel, elindult az Oltáriszentséggel egy beteg emberhez, nem gondolta, hogy hatvan évvel később több tízezer ember fogja ünnepelni őt boldoggá avatásának szentmiséjén. Számára az a nap egy volt a többi között, ugyanazt cselekedte, amit bármelyik napon megtett volna. „Hétköznapi” hűséggel és természetességgel teljesítette azt, ami papságának lényegéből fakadt, s még­is: fénylő jel a világ számára. Isten embereken keresztül megnyilvánuló szeretetének jele, amely minden egyes napon egyformán kiárad mind­annyiunkra. Ha ezt felfedezzük, akkor az a nap – minden nap – ünneppé válik számunkra.
Az előbbieken elgondolkodva felmerülhet bennünk a kérdés: Létezik-e a hétköznapok lelkisége? Igen! Meg kell védenünk a hétköznapokat és azok sajátos lelkiségét is. A hétköznapokon úgy tűnik, hogy valóban nem történik semmi különleges. Reggel felkelünk, elindulunk, ott folytatjuk a munkánkat, ahol előző nap abbahagytuk, s este hazatérünk családunk körébe. Ez az, amit mindenki láthat az életünkből. A hétköznapok lelkiségének egyik meghatározó jellemzője a hűség. Hűség a hivatásunkban ránk bízott mindennapi feladataink, kötelességeink teljesítésében. Fontos a hétköznapi lelkület nyitottsága is. E lelkület naponta megújuló frissességét építik az akár napi rendszerességgel ismétlődő találkozásaink Istennel és embertársainkkal. Újra és újra megerősítik hitünket, reményünket és szeretetünket, s egyre fogékonyabbá tehetnek bennünket az ünnepi kegyelmek folyamatos megélésére is. Nézzünk ismét Jézusra, aki a názáreti hétköznapokban „növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt” (Lk 2,52). Ugyan­akkor a lelkünkben velünk is történhetnek csodák, bármikor! Ezek a hétköznapi pillanatok akkor a kegyelem felragyogásai miatt ünnepekké válhatnak, s e pillanatokat aztán hordozhatjuk a lelkünkben. Vannak olyan események, amelyeket napra, órára pontosan meg is jegyzünk, s vannak, amelyek csendben beépülnek az életünkbe, annak részévé válnak, s magunkban hordozzuk őket, alakítják a gondolatainkat, majd a cselekedeteinkben is megjelennek.
Mindennap egy új hétköznapot kezdünk, s ha Isten kegyelméből élve az ő akaratát teljesítjük, akkor minden egyes (hétköz)nap közelebb vihet bennünket az örök boldogsághoz, az örök élethez. Az élő, egészséges hétköznapi lelkület minden (hétköz)napra úgy tekint, mint Isten ajándékára. Éljünk úgy, a hétköznapoknak azzal a lelkiségével, hogy a „mai nap” mindenkor ünnep legyen önmagunk és mások számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..