Életvezetési tanácsadás a hátralékkezelési programban

2014–15-ben összesen százötvenmillió forintot fordítanak hátralékkezelésre. Az együttműködő felek mindig szem előtt tartják, hogy a segítséget nem a tartozás elengedése jelenti: a résztvevőknek a támogatás mértékével megegyező önrészt kellett biztosítaniuk. A hátralékosok a program által új részletfizetési konstrukcióban vehettek részt, sokan a kikapcsolástól menekültek meg, másoknál pedig visszakapcsolták az áramot.

 

Az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat célja a megelőzés is. Jean-Noël Reimeringer, az EDF DÉMÁSZ elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a tudatos villamosenergia-fogyasztás mindkét fél számára fontos, ezáltal elkerülhetőek az újabb hátralékok. A támogatott családok ezért életvezetési tanácsokat is kaptak, hogy később külső segítség nélkül is rendezni tudják számláikat. A máltai szeretetszolgálat örömét fejezte ki, hogy a villamosenergia-szolgáltató számára kedvezőtlen rezsicsökkentés és a közműhálózati adó ellenére az EDF DÉMÁSZ az idén is támogatja a rászorulókat a szeretetszolgálaton keresztül. Azokat, akiknek leginkább szükségük van a segítségre, a máltaiakkal együttműködő szervezetek, illetve a családsegítők közreműködésével választották ki. A máltai szeretetszolgálat idén is szeretné a fogyatékkal élőket segíteni a hátralékkezelésben. A jelentkezési feltételekről és a határidőkről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

 

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.