Éhező lelkek
Fotó: Merényi Zita

 

November 26-án elindult a Katolikus Karitász szíveket nyitogató adventi adománygyűjtő akciója.
A kis udvarban, a vigasztalan esőben végig az jár a fejemben, hogy ennek a rendezvénynek sokkal nagyobb szabásúnak, „előkelőbbnek” kellene lennie, hiszen nagy vállalásokról, az egész országot érintő akcióról szól. És Saint-Exupéry óta tudjuk, hogy a buta felnőttek csak arra figyelnek oda, ami nagynak, jelentősnek, tiszteletre méltónak mutatja magát. Ám aztán rájövök: nincs is jelképesebb annál, mint hogy Kispesten, a templom árnyékában, a karitászház mögött gyűltünk össze, egy ennyire eldugott helyen, és ráadásul a lehető legbarátságtalanabb időben. Ez ugyanis hozzásegít ahhoz, hogy átérezzük, mit jelent a közelítő tél azok számára, akiket nem vár otthon meleg szoba, tele hűtő. Akik számára az élet bizonytalansággal, sötét kilátásokkal van tele.
Házigazdánk a plébánia karitászcsoportja, amelyhez hasonló még körülbelül nyolcszáz van az országban, mondja Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettes, majd Berecz András ősi, áhítatos Mária-éneket ad elő. Bizonyára soha nem énekelt még ridegebb körülmények és kisebb közönség előtt. Szép tanúságtétel a jelenléte.
Écsy Gábor országos igazgató kihirdeti: itt és most kezdődik a Katolikus Karitász országos adventi segélyakciója, a Tárjátok ki szíveteket! Máris eljuttattak a rászorulókhoz kétszáz kályhát, és sokakat segítenek tüzelővel. Újdonság, hogy Budapesten, a Népligetben mindennap kétszáz (összesen háromezer-kétszáz) adag meleg ételt fognak kiosztani az akció napjain, azonfelül, amit a plébániai csoportok már amúgy is osztanak. Idén is meghirdették továbbá a Gyermekek a gyermekekért segélyprogramot, amely azontúl, hogy játékokhoz és édességhez juttatja a nehéz sorsú gyerekeket, azért is fontos, mert már gyerekkortól szolidaritásra nevel. Több tízezer, összeállított csomagot fognak kiosztani országszerte, ennek megvalósításához önkéntesek segítségét várják.
Adományvonaluk, az 1356-os szám felhívásával ötszáz forintot lehet adományozni, de csekken és online átutalással is küldhető pénz nemes céljaikra, és tárgyi adományokat is elfogadnak a plébániákon, illetve a karitászpontokon, például a budapesti Szent István-bazilika előtti és a Vörösmarty téri „karitászházikóban”.
Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozza beszédében, hogy keresztény kultúránkhoz szorosan hozzátartozik az elesettek felkarolása, a hozzájuk való irgalmas odafordulás. Így van ez a menekültek esetében is, akiket déli határainknál a karitász munkatársai is segítenek. Köszönet érte. A kormány – sok más segélyszervezet mellett – a karitásznak is nagyobb támogatást juttatott idén, mert nagyra becsüli kisebb és nagyobb közösségeink érdekében végzett munkáját.
A beszédek után mese következik, méghozzá a pokolról és a mennyről. Berecz András jóízű előadása szinte elénk állítja azt az „igen kíváncsi” embert, akinek Isten megengedi, hogy mindkét helyre bekukkantson. És láss csodát, hasonlóbbak, mint gondolnánk. A lelkek itt is, ott is egy nagy kerek asztal körül ülnek, amelyen bogrács, benne pedig leves van. Ám míg a pokolban mindenkinek rövidebb a kanala, mint amivel elérhetné a száját, addig a mennyben a karjánál hosszabb kanalával minden lélek egy-egy másikat etet.
– Mostantól a tetteké a főszerep – mondja a mese után Zagyva Richárd, a vendégül hívott családok pedig a sátor alá húzódnak, hogy ruhát válogassanak, és átvegyék a csomagjaikat. Mint megtudom, az egyikben konzervek, lekvár, édességek, a másikban meleg étel van, és mindenki kap Erzsébet-utalványt is. A gyerekek azonban a buborékfújóknak örülnek. Nagy boldogságukat látva egy pillanatra megfeledkezünk a kellemetlen esőről, és arról, hogy messze még a nyár.

*

Écsy Gábort először a tüzelőbeszerzésről kérdezem, mivel az utóbbi hetekben sokat lehetett hallani arról, hogy fahiány van. Ők alternatív csatornákon keresztül, főleg bontott és hulladék fát, raklapokat kapnak, ezeket adják tovább, szállítják házhoz, válaszolja. A leégett tetőszerkezetű Andrássy úti házból is sok tűzifának kiváló bontott gerendához jutottak. A kedvezményezett családok vállalják, hogy felaprítják a kapott tüzelőt.
Megható olvasni azokat a sorokat – folytatja –, amelyeket a játékukat felajánló gyerekek írtak ismeretlen kortársaiknak, és megtapasztalni, hogy mekkora gyengédség, figyelmesség és együttérzés van bennük már ebben az életkorban is.
Ez az első alkalom, hogy a karitász állami támogatást kap – utal vissza a helyettes államtitkár szavaira –: az összeget hálózatuk fejlesztésére, raktárak építésére fogják fordítani, hogy ne kelljen mindent Budapestről szállítaniuk az ország távoli sarkaiba és a határokon túlra.
– A kormány azért segíti az egyházak karitatív munkáját, mert különösen nagyra tartja közösségalkotó, -formáló és -erősítő tevékenységüket, és terjesztendőnek azt a mentalitást, amelyet irgalmasságukkal képviselnek. Ez ugyanis garancia arra, hogy a kapott pénzt jól fogják felhasználni – teszi hozzá az atya szavaihoz Fülöp Attila.
Szigetvári Györgyné Ritához, a plébániai karitászcsoport és a délpesti karitászrégió vezetőjéhez a legnehezebb hozzáférni, annyira körülveszik az adományokért érkezők. – Tetteink révén próbálunk evangelizálni – tekint rám, amikor mégis sikerül a közelébe jutnom. – Szeretnénk hatni azokra is, akik segíthetnek nekünk, és azokra is, akiknek mi segítünk – azon túl is, hogy időről időre átadunk nekik valami olyasmit, ami egy kicsit megkönnyíti az életüket. Négy éve minden vasárnap ebédet osztunk itt. Ez a múlt év végéig 3298 adag ételt jelentett, amelyet 1235 ember fogyasztott el. De az az igazán érdekes, ami a számok mögött van. Például azok a ritka esetek, amikor korábbi rászorulóktól kaptunk adományt. S hozzá a mély bölcsességet, hogy adni és elfogadni egyaránt meg kell tanulnunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.