E megfogalmazás szellemében Magyarországon az emberek túlnyomó többsége nem egészséges. Az elmúlt évtizedek során az egészségvagyon példa nélkül való pusztulását élte át a magyar társadalom. Ennek összetett társadalmi és szociális hátterét szeretnénk bemutatni. A tradicionális társadalomban a közös erkölcsi elvek, normák és az ezekre épülő bizalom biztosították a közösségek fennmaradását. A modernitás korában a közösségek többsége felbomlott, az értékrend meglazult, a társadalmi szolidaritás meggyengül. Ezt tartják a kutatók a legfontosabb kockázati tényezőnek a mai magyar társadalom egészségromlása és rémisztő halálozási adatainak hátterében. A problémákat tovább fokozzák a szociális válság hatásai. Az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon érzik a legtöbben úgy, hogy fennáll a kockázata annak, hogy elszegényednek. A mindennapi élet szorításától való félelem nálunk a legnagyobb. A megkérdezettek többsége szerint hazánk az egyetlen hely, ahol a helyzet folyamatosan romlik. Európában a magyarok között a legkevesebb azok száma, akik boldognak mondják magukat. Tíz emberből háromnak nincs egyetlen barátja sem.
Az életkörülmények romlását mutatja, hogy százból 11 embernek nyílt lehetősége arra, hogy külföldön üdüljön, és 24 százalék tehette meg, hogy az ország határain belül pihenjen. Hatvanöt-hetven százalék egyáltalán nem tudott üdülni. Az unió országai közül hazánkban a legalacsonyabb azok aránya, akik bíznak munkahelyük megtarthatóságában, miközben a magyarok dolgoznak legtöbbet a kontinensen – heti 53 órát. A magyar népesség ötvennégy százalékát anómiás lelkiállapot jellemzi, és minden ötödik-hatodik ember depressziós. A középkorú férfiak halálozási aránya az elmúlt ötven évben egyharmadával nőtt. (Az adatok Kopp Mária és munkatársainak életminőség-kutatásaiból származnak.) A keringési rendszer betegségei által okozott halálozás Magyarországon háromszorosa az uniós átlagnak, az agyérbetegségek miatti halálozás pedig közel négyszerese.
A rosszindulatú daganatos megbetegedések is kétszer- háromszor több életet követelnek. Az alkoholos eredetű betegségek és a korai halálozás mintegy kétszerese az EU-átlagnak. Bár az öngyilkosságok mértéke csökkent az elmúlt két évtizedben, de még így is kétszerese az EU-népesség körében észlelhető átlagos szintnek. A szegénység árt az egészségnek. A materiális hiányhoz tudáshiány is társul, amely tovább terhelődik az elesettekkel szemben kialakult társadalmi ellenérzéssel. Ha ők ezt elfogadják és önértékeléssé válik, akkor az ember önbecsülésének elvesztése a küzdőképtelenségig béníthat. A magyar társadalom szövetének szétszakadása egyre gyorsul. Az úgynevezett elit a népesség 3 százalékát teszi ki, de az erőforrások több mint felét birtokolja, szemben a roncstársadalommal, amely a népesség 40 százalékát adja, de csak az erőforrások öt százalékával rendelkezik.
Az egészség védelme azonban nem vált össztársadalmi értékké. Nem léteznek a lakosság széles rétegeit megmozgató sport- és rekreációs intézmények, a területek magánosítása kedvezőtlen hatással van a közösségi célok megvalósítására. Az oktatásban háttérbe szorul az egészségre nevelés és a sport. A lakosság egészségkultúrájában nem észlelhető javulás. A nők egyharmada, a férfiak csaknem fele dohányzik, a felnőttek több mint fele túlsúlyos, egymilliónál többen fogyasztanak rendszeresen alkoholt, növekszik a drogfogyasztás. A megelőzés rendszere elaprózott, koordinálatlan, a programok hatékonysága csekély. Az egészségügyben a jelen kormányzati ciklusban a szolidaritás, az egyenlő hozzáférés és a méltányosság megkérdőjeleződött. Az egészségügyet üzletnek tekintik, a kórházakat eladják, az egészségbiztosítást privatizálják. A lakosságot és az orvosokat – álságos akciókkal – szembeállítják egymással. Ez az út a halál kultúrája, mely nem folytatható. El kell érni, hogy az egyik legfőbb érték az egészség legyen, s az egészséges élethez való egyenlő esély mindenki számára garantált legyen. Napjainkban egyre többen elemzik a vallásosság egészségmegőrző és -fejlesztő hatását. Értelmet és irányítást ad az életnek, megkönnyíti az életesemények elfogadását. A hívők kapcsolati hálói kiterjedtebbek, minőségileg is kedvezőbbek, amit az őszinte odafigyelés és a kölcsönösség jellemez. Az imádság segíti a stresszel való megbirkózást, megnyugvást nyújt. A kegyelmi tőke spiritualitást nyújt a társadalomnak. Egészségvédelmünk fontos tartaléka lehet tehát a jézusi szeretet építése felebarátaink között. – Ez azonban nem csökkentheti a társadalom egészségét rombolók felelősségét.
A szerző szociológus
