Félmúlt: Hogyan ünnepelték 1970-ben a „felszabadulás” huszonötödik évfordulóját a piaristák két gimnáziumában?

Persze, a kényszeredetten megrendezett ünneplés során a program korántsem mutathatta azt a „gazdagságot”, mely a katolikus nevelésnek amúgy sajátja, hiszen például a kecskeméti gimnázium április 3-i ünnepségén előadott művek közt ott volt Garai Gábor verse, az Új kor nyitánya, no meg Raics István „Dús kalászunk (sic!) lengeti / A selymes fürge szellő / Búzatáblák hirdetik, hogy / Jön már a jobb jövendő” kezdetű remek versére írt még remekebb ütemű mozgalmi dal. Az ünnep kezdetén és a végén a diákok azért közösen énekelték el a Szózatot, illetve a Himnuszt, s az énekkar is két – a hazafias nevelést valóban szolgáló – pompás számmal rukkolt ki (Bárdos-Kölcsey: Nemzeti fény, illetve Kodály-Berzsenyi: Magyarokhoz). Az ünnepi beszédet Bagó István apát-plébános mondta, utána pedig egy részletet néztek meg Bokor Péter Éjszakára hajnal című dokumentumfilmjéből, majd – a magyar kultúrának nem egy színészt nevelő Takáts Ervin tanár úr betanításában – a gimnázium szavalókórusa előadta Rozsgyesztvenszkij Rekviemét. A műsort a gimnázium dísztermében újra előadták a Hazafias Népfront április 8-ai ünnepi papi ülésén, melyen nemcsak Ijjas József kalocsai érsek, Bánk József váci püspök és Albert István piarista tartományfőnök vett részt, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, a Megyei Tanács elnöke és a megyei egyházügyi tanácsos is. „Mindkét ünnepély alkalmas volt arra, hogy iskolánk jó hírét öregbítse” – áll az évkönyvben, de a nívós teljesítményt a katolikus sajtó is kiemelte (az Új Ember április 19-i számának első oldalán Két egyházmegye papságának emlékülése Kecskeméten címmel számolt be az eseményről).

A budapestiek Kinizsi moziban tartott ünnepsége még „gazdagabb” volt. Itt a Nemzeti Fény mellett egy másik Bárdosmű is felhangzott, a Dienes Valéria szövegére írt Spártai gyermek. Bárdos Lajos egyébként (hasonlóan Kodály Zoltánhoz és Matthia Károlyhoz) mindig szívesen látott „vendég” volt a gimnáziumban – ebben a tanévben a szó szoros értelmében is, hiszen a Maklári Lajos vezette énekkar 1969 adventjének első vasárnapján itt köszöntötte személyesen a 70. születésnapját ünneplő zeneszerzőt. Az ünnepség máig emlékezetes fénypontja Bárdos Istené az áldás című művének előadása volt, melyet maga a mester vezényelt. De gazdag volt e tanév amiatt is, hogy a negyedikesek szokásos nagyböjti lelkigyakorlatát – néhány héttel a negyedszázados felszabadulási megemlékezés előtt – Kozma Imre „budapesti káplán" tartotta. A felszabadulási ünnepélyen persze itt is voltak kötelezően előadandó darabok (például Váci Mihály Hűvös és tiszta című verse), s az ünnepi beszédet itt is meghívott egyházi személy, a Munka Érdemrend arany fokozatával frissen kitüntetett Babócsa Endre apát-plébános tartotta. De elhangzott Sík Sándor 1945 tavaszán írt költeménye, a Fecskét látok is, melyben a költő akkor még annak a reményének adott kifejezést, hogy a „hétországra szóló temetés” után lesz majd „fészekrakásra új eresz” (előadója az a harmadikos Farkas István volt, aki ma a mosonmagyaróvári piarista gimnázium igazgatója). Az ünnepség Jancsó Miklós A harangok Rómába mentek című filmjének megtekintésével ért véget. A megemlékezés része volt továbbá az iskola egyik folyosóján a háború pusztításairól és az újjáépítésről rendezett képkiállítás, ugyanakkor a Vörösmarty Mihály Irodalmi Szakkör szervezésében (vezető tanárok: Fekete Antal és Jelenits István) „felszabadulási szavalóversenyt" is rendeztek. Tanúságként, íme, a díjazottak: Stuber György, IV. a (a Securitate és a BM élénk figyelmétől kísérve Erdélyt és a Csángóföldet járó, illetve később segítő, ma Svédországban genetikai kutatásokat végző biofizikus), Pattantyús-Á. Károly, III. b (karnagy, zeneiskolai igazgató) és Hargittay Emil, III. a (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Irodalomtudomány Intézetének professzora). Hát, igen! Annak idején így fért össze (így kellett, hogy összeférjen!) Raics István és Sík Sándor, a Hazafias Népfront és a kalocsai érsek, no meg Garai Gábor és Berzsenyi Dániel. De még akkor is voltak, nem is kevesen, akik bátran merték kiáltani: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. / Ez tette Rómát föld urává, / Ez Marathont s Budavárt híressé.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..