Egyik szemük Istenen, másik a szegényeken

Oslay Oszvald, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány akkori főnökének kezdeményezésére alakult közösséget Szmrecsányi Lajos egri érsek 1930. február 27-én egyházmegyei jogú kongregációvá nyilvánította, s a nővérek immár hivatalos keretek között megkezdték a társadalom legszegényebbjeinek szervezett segítését, felkarolását. Az úgynevezett „Egri Norma” országos kiterjesztésével a kongregáció munkája révén sokoldalúan összekapcsolódott a szegénygondozás egyházi, szerzetesi formája az állami gondoskodással. A nővérek szeretetházakat tartottak fenn, egyúttal otthoni gondozást is végeztek, gyakorlati és lelki segítséget nyújtva idős embereknek. Két évtized múltával már negyvenhárom városban, mintegy háromszáz nővér szolgálta a rászorulókat.

A szerzetesrendek feloszlatása (1950) után különféle szociális, egészségügyi intézményekben folytatták hivatásukat. 1972-ben néhány szerzetes nővér Bécsben alapított közösséget, hogy a kongregáció fennmaradjon: átmenetileg ez lett a közösség anyaháza. Az ausztriai alapításba azután nem érkezet új hivatás1990-ben a nővérek újra indították közösségi életüket Magyarországon. Először Esztergomban telepedtek le, itt van jelenleg is a kongregáció anyaháza. További közösségek jöttek létre Siófokon és Szécsényben. A rend szeretetotthont tart fenn Nagyvenyimben, valamint Szécsényben is. A kongregáció jelenlegi huszonnyolc tagja közül többen erdélyi származásúak, köztük az általános főnöknő, Takács M. Klarissza nővér is, aki kolozsvári születésű, és szülei révén sok szállal kötődik Székelyföldhöz. Rendtársaival együtt reméli, hogy eljön az idő, amikor a határon túli magyarság körében (Erdélyben, Kárpátalján) is megalapíthatják közösségeiket. „Az erdélyi ferences rendtartomány részéről már kaptunk meghívást, de egyelőre csak időszakosan tudunk jelen lenni szolgálatunkkal, mégpedig Déván” – tájékoztat Klarissza nővér.

A közösség a múlt hét csütörtökén Esztergomban tartotta lelki napját, a kongregáció legfőbb ünnepén, úrnapján, (amelyet a világegyház ezen a napon ünnepel), amikor is a nővérek megújítják fogadalmukat.
„Életünk forrása az Oltáriszentség imádása, tisztelete, ebből fakad testvéri szellemű közösségi életünk, és a szegények szolgálata is. Mindez pedig nem választható el egymástól” – mondja Klarissza nővér, s az alapító Oszvald atya szavait idézi: „Egyik szemetek Istenen legyen, másik a szegényeken.” – Másokért élünk, másokért vagyunk – csendesen, egyszerűen, ahogy Szent Ferenc tette. Ő megtalálta Istent a kicsinyekben, a szegényekben, és ebben is követjük őt – teszi hozzá a főnöknő. – Gyakran nyújtunk konkrét anyagi segítséget is családoknak, idős embereknek. A jelenlegi válság társadalmi következményeit is tapasztalva szeretnénk létrehozni egy központi alapítványt a szegények megsegítésére.

Az idén jubileumát ünneplő ferences család számára június 6-án Siófokon, a kongregáció nővéreinek szervezésében tartottak közös lelki napot, ahol szerzetesek, világiak vettek részt a programokon. Abban a városban, ahol korábban nem éltek szerzetesek, s ahova elsőként a Ferences Szegénygondozó Nővérek hozták el a szolgáló szeretet örömét néhány évvel ezelőtt. A helyi szerzetesház életéről a vezetőt, Rita nővért kérdezem. Szavai nyomán kibontakozik előttem a közösség sokrétű tevékenysége, a kongregáció karizmája. A nővérek nemcsak a kórházakban látogatják a betegeket, hanem otthonukban is segítik őket, felkeresik a rászoruló családokat, egyedülállókat, a társadalom peremére sodródott embereket. Szorosan együttműködnek a helyi egészségügyi és szociális intézményekkel, hivatalokkal, természetesen a nemrég alakult helyi karitászcsoporttal is. Ez év elejéig naponta osztottak ételt a szegényeknek, de a város szociális ellátórendszerének változása miatt ez a tevékenység most megszűnt – az érem másik oldala, hogy az átalakítás következtében például áprilistól a szerzetesház ad helyet az anonim alkoholisták siófoki csoportja összejöveteleinek, s a csoporttagok szülei is rendszeresen itt találkoznak.

„Mindkét közösség tagjai nagyon kedvesek, ha itt vannak, el nem mulasztják, hogy megkérdezzék, miben segíthetnek. Sok figyelmet, konkrét segítséget kapunk tőlük – mondja Rita nővér. Máskor gyermekzsivajtól hangos a ház játszótérré alakított udvara, miközben az édesanyák számára a nővérek tartanak lelki napot, alkalmasint születésnapot. „Szeretnénk megérteni azt, hogy kinek mire van igazán szüksége, és ennek fényében szervezzük meg a szolgálatunkat” – folytatja a szerzetes nővér. – Ez persze nem minden esetben könnyű. A szegénységnek sokféle arca van. Legutóbb egy idős nénit kerestem fel az otthonában, távol élő családtagjai kértek meg erre. Beszélgetés közben derült ki, hogy a néni több napja jóformán nem evett semmit. Csak legyintett: „Ez nem fontos, gondoljon arra, hogy Afrikában mennyi ember éhezik!” Szóval, sokan vannak, akik rejtegetett szegénységben élnek: mert szemérmesen hallgatnak az állapotukról, vagy egyszerűen erőtlenek ahhoz, hogy segítséget kérjenek. Pedig ők is éhesek: és nemcsak egy falat kenyérre, hanem a jó szóra is.