Véget ért a jublieumi Szent Pál-év

A jubileumi év – a hazai egyházban

A jubileumi év megnyitása alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet bocsátott ki, melyet június 29-én olvastak fel a templomokban. Az apostol életútjának rövid ismertetése után példájának időszerűségéről szólt a levél: „Az egyház tevékenysége csak abban a mértékben lesz hatékony és hiteles, amennyiben az egyház tagjai hajlandóak személyesen is megfizetni a Krisztushoz való hűségük árát minden helyzetben.”

Kivétel nélkül minden egyházmegyében ünnepélyes szentmisével kezdődött és fejeződött be a jubileumi év. Számos Szent Pál életével és működésével kapcsolatos konferenciát tartottak, kiállítást szerveztek, valamint versenyt rendeztek az ország egyházmegyéiben. Természetesen a teljesség igénye nélkül ezekből mutatunk be olvasóinknak néhányat.
2008. április 24-25-e között Domaszék-Zöldfáson a hitoktatók továbbképzése alkalmával a többi közt a Szent Pál-év adta aktualitáson túl azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy katekéták személyükkel, hivatásukkal, munkájukkal Krisztust tükrözik tanítványaik körében.

Rekollekcióval és papszenteléssel ünnepelt a tizenöt éves kaposvári egyházmegye Szent Lászlónak, az egyházmegye védőszentjének ünnepén a püspökség nagytermében. Gyürki László nyugalmazott körmendi plébános a Szent Pál-év kezdetén Pál küzdelmes életéről beszélt.
Szeptemberben a győri egyházmegyéhez tartozó Sopronban Szent Pál néven új kollégium indult.
Az ajaki képzőművészeti alkotótábor képzőművészeti pályázatot hirdet a Szent Pál-év alkalmából magyarországi és határon túli óvodások, általános és középiskolások számára.

November 13-án megkezdte munkáját a VII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus, melynek mottójául Pál apostoltól vett idézetet választottak a szervezők: Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen! (Kol 3,16). Magyarországi és határon túli papok, valamint katekéták találkozhattak és hallgathatták meg az egyház iránymutatásait kateketikai szolgálatukra vonatkozóan, és gondolkodhattak, illetve dolgozhattak együtt a műhelymunkákban. A találkozót Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius köszöntő levelének felolvasása után Ternyák Csaba egri érsek nyitotta meg. A Biblia évéhez és a Szent Pál-évhez kapcsolódva a tanácskozás fő témája: Isten igéje – Szent Pál tanítása volt. A házigazda egyházmegye képviseletében Deli Lajos, az egyházmegyei kateketikai bizottság elnöke, a főszervezők nevében Udvardy György püspök köszöntötte a résztvevőket.

A szombathelyi püspökség a jubileumi év alkalmából január 24-én egyházmegyei zarándoklatot tartott a szombathelyi székesegyházban, ahol Pietro Bertini da Cortona Szent Pál megkeresztelése című festményének másolata is látható. Veres András püspök két templomot jelölt ki az egyházmegyében, ahol a Szent Pál-év ideje alatt folyamatosan teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel. Ez a két templom Őriszentpéteren, illetve Pákán található.
Több százan vettek részt január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén a Szent Pál-év kapcsán kijelölt kiskunhalasi Szent Péter és Pál apostolok főplébánia-templomban azon a szentmisén, melyet Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek mutatott be az esperesi kerület papjaival.

Képeslap-kiállítás nyílt április 26-án a jászárokszállási templomban, Szent Pál, a nemzetek apostola címmel.
Ünnepi ülést rendezett április 27-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Pál-év alkalmából a Központi Papnevelő Intézetben. A hit Pál apostol Galatákhoz írt levelében címmel tartott előadást Albert Vanhoye bíboros, a Pápai Biblikus Bizottság korábbi elnöke, Jelenits István piarista tanár előadásának témája pedig A kereszt teológiája Szent Pálnál volt.

– Hatodik alkalommal került sor május 16-án Gödöllőn az Országos Katolikus Cigánytalálkozóra, amelyet idén először cigányok és nemcigányok találkozójaként hirdettek meg. A rendezvényre mintegy ezeregyszáz résztvevő érkezett az ország minden részéből. A nap vezérgondolata a Szent Pál-évhez kapcsolódott: „Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak.”
Az egri főegyházmegyében idén május 23-án volt a ministránstalálkozó, amelyre mintegy másfél ezer gyermek, fiatal és kísérő érkezett az egyházmegyéből Ternyák Csaba érsek meghívására. A találkozó vendége volt Piero Marini érsek, aki II. János Pál pápa, majd később XVI. Benedek pápa szertartásmestere volt. Az idei esemény a Szent Pál-évhez kapcsolódott.

A majd egy évtizede útnak indított és évente megrendezendő székesfehérvári egyházmegyei ifjúsági zarándoklat idén a Biblia éve és a Szent Pál-jubileum jegyében zajlott. A lelki programok témái a népek apostola életét, tanítását, valamint a Szentírást járták körül.
A Szent Pál-év tiszteletére idén harmadik alkalommal rendeztek katolikus könyvnapokat Székesfehérváron, május 26-27-én a Szent István Művelődési Házban.

Évente egyszer, nyár elején a Szent Kereszt-templom közössége – Matolcsy Kálmán templomigazgató szervezésében – dunai hajózásra hívja az egyházmegye tagjait. Az idei út a Szent Pál-év és a ferencesek nyolcszáz éves ünnepéhez kapcsolódott. Borsodbótán, Urunk mennybemenetelének ünnepén Katona István egri segédpüspök szolgáltatta ki a bérmálás szentségét az arra felkészült több mint húsz fiatalnak Sátáról, Borsodbótáról, Upponyból. Ebből az alkalomból – a Szent Pál-év tiszteletére – a polgármester új utat építtetett a templomhoz.

Összeállította:Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .