Garanciák Írországnak

Azóta az unió politikusai azon fáradoztak, hogy valamiképp lehetővé tegyék egy második ír népszavazás sikerét, és ezáltal a lisszaboni szerződés alapján az EU korszerűbb működését.
Mert az Európai Unió nem „diktál” a tagállamoknak, hanem a legfontosabb ügyekben a tagok szabad egyetértését kívánja meg. Június 19-én, a tagállamok kormányfőinek tanácsa végül Írországnak megadta azokat a garanciákat (jótállásokat), amelyek bizonyára lehetővé fogják tenni a második ír népszavazás sikerét.

Milyen témákban kaptak az írek saját álláspontjuk számára jótállást? Elsősorban az élet védelmére, a maguk keresztény elvi alapon nyugvó abortuszpolitikájára és a természetjogon alapuló családpolitikájukra. Kormányuk ugyanis hitelesen tud tárgyalni. Mert mögötte áll a társadalom többségi állásfoglalása. Nem igaz ugyanis, hogy az EU minden ajánlását, kezdeményezését sietve el kell fogadni. Van helye az érvelésnek, tárgyalásnak. Szövetségeseket kell hozzá keresni. Tanulni kell az ír vagy akár a lengyel politikusoktól. És tanulni kell a társadalom többségének a népszavazásokon és választásokon kifejezésre juttatott állásfoglalásából. Sikeresen védhető a katolikus keresztény nemzeti akarat az Európai Unióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.