Krzyzewsky Sándor zenei tanulmányait előbb Szeghő Sándor, a Budai Dalárda karnagya irányította, majd Pécsi Sebestyéntől tanult zeneelméletet, orgonát, zongorát. Huszonegy évesen már a rákospalotai főplébánia kántor-karnagya volt, emellett végezte el a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezetőképző tanszakát 1957 és 1962 között. Szalay Lajos orgonaművész halála után (1966) a Zeneakadémia közelében lévő terézvárosi templom plébánosától kapott megbízást az ottani zenei együttes vezetésére. Az énekkarral minden vasárnap szolgáltak. „Megszámlálhatatlan motettát, misét, kantáta- és oratóriumrészletet tartottunk repertoáron. Halottak napja közeledtével zenekarral és neves szólistákkal mindig előadtuk Mozart Requiemjét” – mondta egy interjúban. Igényesen és nagyon koncentráltan dolgozott. Jelmondata ez volt: „Kevés emberből sokat kihozni.”
Közben a budapesti központi kántortanfolyamon nyaranta zongorát és harmóniumot oktatott. 1985-től nyugdíjazásáig főállású énektanárként dolgozott. Tanított Őrmezőn, a Kerényi György Ének-zene Tagozatos Általános Iskolában, a zsámbéki tanítóképzőben és az Állami Balettintézetben.
Legjobban mégis a megszentelt falak között szeretett dolgozni: élete végén a külső-ferencvárosi Szent Kereszt-templomban működött. Orgonált a szentmiséken, az esküvőkön, gyakorolta az egyházi zene gyöngyszemeit az énekesekkel. Mindig arra törekedett, hogy biztos énekléssel és orgonajátékkal vezesse a hívek énekes imáit. Külön élmény volt, amikor a szertartást néhány perces szenvedélyes improvizációval zárta le. A körmeneteket, esküvőket, temetéseket magas fokú zenei megformálás jellemezte.
Közel hét évtizedes egyházzenei és tanári munkássága jutalmaként vegye fel őt a Mindenható az örök boldogság honába.
A régi kórustagok
