Párbeszéd a liturgiáról

Mitől lesz valami egyedivé, különlegessé? Ha a dolgok egyedisége nem zárható is be egyetlen magyarázatba, az egészen bizonyos, hogy az odaszánás és az odaadás gesztusa még egy hétköznapi tárgyból is valami rendkívülit tud létrehozni, a szegény asszony két fillérjét (Mk 12,42) nagyobb adománnyá varázsolja, mint a milliomosok millióit.
„Falat kenyér, pohár bor, egy csepp víz az életed, de mindennél többet ér, ha Jézushoz elviszed” – gyakran ott visszhangzik a fülemben Dax és Dió dala, amikor az Eucharisztiában a felajánlás pillanatához érünk. Ez a kenyér és ez a csepp vízzel kevert bor attól lesz számunkra különlegessé, hogy egyrészt Isten ajándékaként tekintünk rájuk, másrészt odaszánjuk őket és bennük egész ajándékba kapott életünket, valónkat, munkánkat, örömünket, küzdelmeinket: Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk (…), felajánljuk néked mint a föld/a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét. Az Eucharisztia falat kenyerének és pohár borának befogadásához és odaszánásához ad méltó, illő keretet a kehely és az áldoztatóedény, a pyxis. Ahhoz az áldozati lakomához terítünk meg velük, ahol a csodálatos csere valósul meg: az általunk felajánlott adományok magunkhoz vételekor az isteni élet részeseivé leszünk, amire méltó életünkkel szeretnénk válaszolni (húsvét 5. vasárnapja, felajánló könyörgés).
A kehely és az áldoztató­edény anyagára vonatkozó előírások ezért beszélnek arról, hogy azoknak nemesfémből vagy az egyes vidékek közfelfogása szerint nemesnek tartott anyagból kell készülniük, hiszen ezek kifejezik tiszteletünket a titok iránt, aminek hordozói lesznek: Jézus értünk lesz eledellé.
Ez az oltárra helyezett két tárgy nem önmagáért van, hanem alázattal befogad, hordoz, továbbad: talán ezért sem baj, ha az anyag nemessége nem párosul hivalkodó kidolgozással, hanem segít a figyelmet az Eucharisztia történésén, a csodálatos cserén tartani.
Szent Benedek Regulájában a házgondnokról szóló fejezetben van egy különös mondat: „A monostor minden fölszerelését és minden vagyonát úgy tekintse, mint az oltár szent edényét” (32,10). Az oltáron történteket valami a hétköznapi világunkhoz kapcsolja. A csodálatos csere nem áll meg az Eucharisztia ünneplésénél: itt ragyog föl az egész teremtett világ rendeltetése, létezésének eredeti értelme: hogy létével Istenre mutasson, őt dicsőítse, az értünk meghalt és feltámadt Krisztus jelenlétét hordozza. Itt születhet meg bennünk a teremtés és különösen a másik ember iránti tisztelet, alázat, ami az oltár szent edényét veszi észre minden dolog mélyén, hogy ami teremtetett, az képes Istenre – capax Dei.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..