Egyben tart
Fotó: Lambert Attila

 

Már közel két órája halad a menet a hosszú völgykatlanban. Sehol egy fa, a nap kíméletlenül tűz, a hőmérséklet negyven fok körül lehet. A lábakban reggel óta húsz, a szerdai indulás óta mintegy 135 kilométer van már. Legelöl a keresztet hordozó halad, mellette egy ferences szegénygondozó nővér olvassa a zarándokok imakéréseit. Sok-sok élet fohásza ez Istenhez. Egy fiatal ferences a rózsafüzért imádkozza. Szavait a „bömbik” – a háti hordozókra szerelt hangszórók – viszik végig a meneten. A gyaloglók elmélyülnek az imában.
Az Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig tartó, testet-lelket igénybe vevő útra idén huszonnegyedik alkalommal hívta a résztvevőket a ferences rend. Öt nap, száznegyven kilométer. A Márianosztra–Kemence–Patak–Szécsény útvonalon vezető gyalogos zarándoklat célja, hogy hozzásegítse a résztvevőket a lelki megújuláshoz, a testi megerősödéshez és az Egyház közösségének megtapasztalásához. Sok és sokféle ember van itt. A több mint kétszáz zarándok közül a legfiatalabb hatéves, a legidősebb hetvenöt.
Gabi hosszú évek óta részt vesz a zarándoklaton. A négygyermekes édesanya életének fontos része, hogy újra és újra végigjárja ezt az utat. „Öt nap alatt az ember már ki tud szakadni a hétköznapokból. Gyaloglás közben nincs más, csak te, a fáradtságod, a kisebesedett lábad, a forróság.” Balázs, aki még keresi az élethivatását, arról beszél, milyen sokat segít neki egy-egy ilyen út abban, hogy „egyben tartsa magát”. Most külön terhet is vállalt: a teljes úti csomagját a hátán viszi – papi és szerzetesi hivatásokért ajánlja fel az embert próbáló zarándoklatot. Egy idősebb férfi, János is az évek óta visszatérők közé tartozik. „Van miért küzdeni” – mondja, és szívéből feltör a gond munkanélküli, de sok pénzre vágyó, az életét bulizásban tékozló húszéves fiáért. Zsuzsiban a sorsközösségre találás öröme fogalmazódik meg: „Sokan, sokféle élethelyzetből jöttünk. A közös kihívás nyitottá tesz bennünket egymás iránt. Megosztjuk egymással a gondjainkat, s ezáltal a terheinket is.” Beni középiskolás, első ízben van itt, Szombathelyről érkezett. Az arca lelkesedést sugároz, a fáradtság és az út megpróbáltatásai egyáltalán nem látszanak rajta. „Csak azt sajnálom, hogy tegnap egy rövid időre be kellett szállnom a »hullaszállítóba« (a menetet kísérő autót hívják így a zarándokok). Napszúrást kaptam, amikor Patakról Szécsény felé tartottunk.” Őrhalmon már jól érzi magát, és lelkesen meséli, hogy most kezdi a rendészeti szakközépiskolát, és jövőre ő is forgalomirányító lesz.

Visszatérők a megújulásért

A zarándoklatot Dobszay Benedek OFM tartományfőnök vezeti. Mindenen rajta a szeme, hol hátra, hol előre szalad intézkedni. Mint mondja, a kétszáz résztvevő közel egynegyede új, és külön hangsúlyozza, hogy sok a visszatérő is, aki diákként kezdte, most pedig már a gyerekeit hozza el a zarándoklatra. Közéjük tartozik például a Golda család. Öt gyerekkel érkeztek Nagykovácsiból. Tizenhét év után tértek vissza, hogy bevezessék a gyerekeiket abba az élménybe, ami ismeretségük és házasságuk elején annyira fontos volt számukra. Az édesapa szerint a gyerekeknek sokat jelent, hogy megélhetik ezt a „mozgó kolostort”. Láthatják a bolondozó szerzeteseket, barátságot köthetnek a testvérekkel. A legkisebb nemegyszer Dániel testvér nyakában ülve teszi meg az út egy-egy szakaszát, és Edit nővér ölében pihen meg. A gyerekek belenőnek ebbe a világba, kötődnek az itt megismert imákhoz, énekekhez. Megalapozott a remény, hogy később maguktól is visszatérnek majd. De más örömökről is beszámol Dobszay Benedek. Szívesen említi az itt született vagy megerősödött papi, szerzetesi hivatásokat, és arról is mesél, hogy jó néhány itt kötött ismeretség vezetett végül házassághoz. Számos olyan családot sorol fel, amely minden évben a ferencesekkel teszi meg a Szentkútra vezető utat. Klaudiáékkal tavaly már találkoztunk a zarándoklaton, most ismerősként üdvözöljük őket. Ők 2010-ben ismerkedtek meg férjével az út során, és azóta rendületlenül visszatérnek. A két és fél éves Máté mellett az édesanya pocakjában itt van a hamarosan megszülető kistestvér is.

A ferencesek jó szervezők

Golda apuka a program kiforrottságát dicséri, a lelki tartalom, a vidámság és a testmozgás egészséges egyensúlyát. „Nincsenek üresjáratok, tartalmasan telik minden perc” – mondja. Családja számára az teremtette meg a részvétel lehetőségét, hogy a zarándokok menetét autó kíséri, így aki kimerül, vagy bármilyen egészségügyi gondja támad, az be tud szállni egy időre. „Számunkra nagyon fontos volt ez, mert a legkisebb, hatéves fiunk csak így tudott részt venni a zarándoklaton” – hangsúlyozza. A szervezők jól ismerik az útvonalat. Az önkéntes rendészek jelenléte biztonságot ad az országúton is. Az utolsó, legveszélyesebbnek számító öt kilométeres szécsényi szakaszon, amelyet már sötétben tettek meg a zarándokok, láthatósági mellénnyel és lámpácskákkal láttak el mindenkit.

Vendégszeretettől kísérve

Az útvonal számos települése vendégként fogadja a zarándokokat. Őrhalomra harminc kilométernyi gyaloglás után, kimerülten érkezett meg a csapat. A helyiek hűtött dinnyével várták őket. S ugyanilyen vendégszeretettel fogadták az úton levőket a korábbi falvakban, majd az út további szakaszán Kis­gécen, Magyargécen, Nógrádmegyeren is – meséli Zarándy Kleofás atya. A helyiek mindenütt süteménnyel, itallal készülnek, a zarándokok pedig rögtön tovább is mennek, amint „elpusztították” a finomságokat. Cserébe nem tudnak mást adni, mint köszönetüket, az imáikat és a reményt, hogy van megújulás – teszi hozzá Kleofás atya.

A megérkezés

A csapat túl van a nehezén. A cél előtt a márkházi pihenő az utolsó. A temetőnél állunk meg, mindenki fáradt, és vízre vágyik, sorban állunk az egyetlen kút előtt. Innen már csak egy kaptató, és ott van Szentkút. Útközben még megállunk egyszer: elmaradhatatlan a kiengesztelődés – kört alkotunk, gondolatban bocsánatot kérünk, és megbocsátunk minden szerzett sérelmet. Ez az utolsó megálló a köszönet helye is. Dobszay Benedek hosszan sorolja a segítők neveit. S a résztvevők is viszonozzák a köszönetnyilvánítást: a férfiak karjaikból hintát formálnak, és a magasba röpítik a ferenceseket, mindenkit háromszor. Így indulunk tovább az utolsó útszakaszra. Amikor Szentkúton megszólalnak a harangok, leírhatatlan az öröm. Megérkeztünk. Te Deum következik a templomban, és már kezdődik is Szent István ünnepének előesti szentmiséje. Orosz Lóránt köszöntője és Fejes Antal homíliája ad útravalót. Az elhelyezkedés, egy rövid pihenő és a vacsora után kezdődik a „fényünnep” – a szent kút körül tartott gyertyás szertartás a keresztség megújításának jegyében. Szentségimádás, taizéi ima, másnap ünnepi szentmise. Így térhetnek haza a zarándokok.
Szívükben Isten szavával, sok egyéni és közösségi imával, a szentségek és a liturgia kegyelmeivel, a szent helyek lelkületével, lélekben megtisztulva. Azzal a szándékkal, hogy jobbak akarnak lenni, szentebbül élni, és jobbá tenni mások életét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..