Egy mozdulat

Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi a kabátját, felhúzza a csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik a karjai közül. Ebben az egyetlen mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott első nagyjátékfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.
Ha a nyitójelenetből még nem derül ki egészen pontosan, mi vár ránk a következő száz percben, a másnapi ébredés megadja a választ: Anna keltegeti a gyerekeket, a reggeli zajos és kaotikus (értelmes beszélgetésre egyszerűen nincs idő), s hiába a mindenre kiterjedő anyai figyelem, vissza kell fordulni valamiért a lépcsőházból. Gyors logisztikai egyeztetés az apával (ki viszi a gyerekeket vívásra, balettra vagy épp zeneiskolába; ki intézi a bankhitelt), majd irány az autó és a reggeli csúcsforgalom. A munkahelyen egy rossz hírt közlő SMS-re kellene válaszolni, de nem lehet, mert a diák kérdez, rendületlenül (ez a film egyik legmegrázóbb képsora). Délután az elhagyott tornazsák okoz galibát, no meg a másnapi diákhangverseny, ami a hangszerrel együtt teljesen kiesett a szétszórt kiskamasz (Barcza Ambrus) fejéből. Az anyós (Vándor Éva) kérésre ugrik és segít (többnyire kéretlen jótanácsokkal fűszerezve helytállását). A csap már hónapok óta csöpög, a lakás úszik, a legkisebb gyerek (Gárdos Márk) pedig estére megbetegszik. Ráadásul már csak egy papírtízes maradt a konyhafiókban tárolt nyúzott borítékban. Ha ezt a verklit már végigolvasni is fárasztó volt, átérezhetjük, milyen filmet is forgatott Szilágyi, ám ez csak a fele az igazságnak: az Egy nap nem csupán a középkorú anyák mindennapi kihívásait mutatja be húsba vágó közelségből, hanem apró örömeit is. Egy-egy önfeledt pillanat a nevetgélő kis poronttyal, egy bölcs mondat a lelki problémákkal küzdő kamasznak, egy sláger közös éneklése az autóban, s máris melegséget érzünk szívtájékon.
Az egész film sajátja egyfajta elbűvölő természetesség: a forgatókönyv (Mán-Várhegyi Réka és a rendező munkája) nem hívja fel magára a figyelmet a dramaturgiai fordulópontokon; az operatőr (Domokos Balázs) nem rángatja a kamerát, és nem kukkol illetlenül (több esetben megáll a félig becsukott ajtó előtt); a lakás bájos rendetlenségéből pedig egyetlen tárgy sem lóg ki. Gyerekszínészektől ilyen önfeledtséget már rég láttunk filmvásznon, Füredi Leo mackós mozgásában ott a létbizonytalanság, a filmet mégis Szamosi Zsófia fantasztikusan eltökélt, ugyanakkor érzékeny játéka viszi a hátán. Az eddig többnyire ridegebb karaktereket alakító színésznő egy-egy szemvillanással képes érzékeltetni, miféle gondolatok cikáznak át egy pillanat alatt a hajszolt, mindenkinek megfelelni vágyó anya fejében.
A ritkán születő varázspillanatok ugyanis kevesek az események valódi megéléséhez, a lelki feltöltődéshez. Felkavaró látni a fájdalmasan ismerős napi rutint, de még felkavaróbb mindaz, ami kimondatlan feszültségként mögötte lapul. Anna házassága ugyanis felbomlani látszik: Szabolcs odaadó apa, de alig van otthon, s kiderül, hogy találkozgat valakivel. Az érzelmek kissé összekuszálódnak ebben a határhelyzetben, amely bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk: legalább annyira szól a férfi életközépi szorongásáról és talajvesztettségéről, mint arról, hogy a nő képtelen kiszabadulni a napi mókuskerékből. Jellemző, hogy a pár még megbeszélni is alig tudja ezt a lényegbevágó problémát: mindketten túlságosan kimerültek egy elmélyült, egymásra figyelő beszélgetéshez. A baba sokadik éjszakai felsírása, a nagyobbik lány hiperaktivitással határos elevensége megszaggatja a szülők idegeit, s ha a szeretet végtelen is, a türelem bizony fogytán.
Kényelmetlen érzés távoli fantáziavilágok és mindenható szuperhősök helyett a saját rögvalóságunkkal szembesülni a mozivásznon. Szilágyi Zsófia filmje éppen ezért emlékezetes élmény: mindvégig hiteles tud maradni, miközben sulykolás helyett megfigyel és láttat. Egyetlen mozdulattal empátiát kelt milliónyi többgyermekes család hétköznapi élete iránt (noha a kortárs magyar filmben még a téma is alig-alig bukkan fel), s a nézőnek szegezi a kérdést: megbecsülöd-e az anyaságot?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..