Egy közös jövő felé

Fotó: Merényi Zita

Gyümölcséről ismeritek meg a fát

A gyümölcsök – Urbán Gergely, Balatoni Szilárd és Bálint Patrik – lelkesen kísérték a sajtó munkatársait az iskolaismertető látogatáson. Nem utolsósorban azért, mert ezt éppen fizikaórán tehették. Élmény volt a társaságuk. Vidámak, életrevalók, készségesek voltak. Gergely azonnal átvette és végig cipelte a súlyos fotós­hátizsákot, Szilárd felderítette a magyarfaktosok „búvóhelyét”, Patrik pedig megszerezte a beszélgetésre kiválóan alkalmas diákönkormányzati szobát, ami végül a második fizikaóra idejét is igénybe vette.

Galileitől is tanultak

Az alapítótól, Kalazanci Szent Józseftől örökölt szemlélet ma is irányadó a piarista rend számára: Kalazancius szenvedélyesen kereste azt, ami lényeges. A szerzetesek képzésében nagy, akkoriban szinte vakmerőnek számító lépést tett előre. Azt akarta, hogy tanárai a kor legjobb szakembereinél tanuljanak, így a természettudományokat Galilei, a latint a humanista Gaspare Scioppio, a teológiát Tommaso Campanella OP tanította nekik. „A legbölcsebb és leg­tapasztaltabb szerzők által kidolgozott legjobb módszert válasszák ki” – írta az általa fogalmazott rendi szabályzatban, a Konstitúciókban. A mai útkeresés is ebben a szellemben történik. Az alaphelyzet – egyre kevesebb piarista és egyre több elfoglaltság – a hivatásgondozás és a világi munkatársakkal való közösségépítés feladatát jelöli ki a rend számára – mondta az iskolaismertető beszélgetést vezető Székely Zoltán, a budapesti gimnázium tanára, a rend oktatási igazgatóságának munkatársa. Elindították az úgynevezett piarista pedagógiai alapképzést (PIPA). Az öt hétvégéből álló program célja, hogy a résztvevők fejlődjenek a piarista karizma mibenlétének megértése terén. Az intenzív, akkreditált képzés témaíve a képzésre járók saját pedagógushivatásától indul, és a rend jelmondatához jut el: nevelve evangelizálni. A program egyéni fejlesztés, és egyszersmind kapcsolatépítés is a rend különféle intézményeiben tanító, nevelő munkatársak között.
A pedagógiai fejlesztőmunka további színterei a rétegtalálkozók, illetve a kétévenként megrendezett pedagógiai napok, melyekre valamennyi piarista intézmény valamennyi pedagógusát várják. De az egyes iskolák is nagy gondot fordítanak arra, hogy a tanárok közötti formális találkozások, például a tantestületi értekezletek minél személyesebbek legyenek. Emellett sok egyéb alkalmat is teremtenek a kötetlenebb együttlétre. Ilyen a tanév elején megrendezett „Oktoberfest”, a tanári karácsony, a családos találkozó, számos kirándulás és lelkigyakorlat. „Közösségre úgy tudunk nevelni, ha nekünk is van közösségi tapasztalatunk” – vallja Székely Zoltán.

Hitre nevelés – a pietas

Amikor a három végzős diákot a hat év legszebb emlékeiről kérdezzük, azt mondják, hogy a lelkigyakorlatok jelentik számukra a leginkább maradandó élményeket. Gergelynek fontos volt, hogy ezeken az alkalmakon közel kerülhetett a tanáraihoz és az osztálytársaihoz, megélhette, hogy őszinte kapcsolat fűzi őket egymáshoz. „Mi, fiúk nehezen beszélgetünk lelki dolgokról, de a lelkigyakorlatokon eljutottunk egymás mélyebb megismeréséig.” Szilárd az utolsó lelkigyakorlat emlékét idézi fel, amely a Quo vadis címet kapta. Az iskola tavaly indította útjára ezt a kezdeményezést, hagyományteremtő szándékkal. „Azt a témát boncolgattuk, hogy honnan jövünk, és hova megyünk. A programba a szülőket is bevonták. Az anyukák levelet írtak nekünk. Üzeneteiket az első napon dolgoztuk fel, amikor a múltunkat vizsgáltuk. Az apukák pedig eljöttek közénk, és velünk töltöttek egy estét. »Küldetés-nyilatkozatot« fogalmaznunk meg, a misén pedig »befogadó szertartást« ünnepeltünk. Sokat adott nekem ez a lelkigyakorlat” – osztotta meg velünk a gondolatait Szilárd.
Székely Zoltán a hitátadás különböző terepeiről beszélt: „Abból a felismerésből indulunk ki, hogy egy kamasz fiú hite nagyon érzékeny téma. Ezért óvatosak vagyunk, semmit sem erőltetünk. Különbséget teszünk a hittan oktatása és a hitre nevelés között. Az iskolában öt éven át órakeretben tanulják a fiúk a hittant. A hatodik tanévben aztán változtatunk: előadókat hívunk meg hozzájuk, majd kiscsoportban beszélgetünk. A cél, hogy ne csupán tudást, hanem tapasztalatot is adjunk a diákjainknak, élővé tegyük számukra a vallásosságot, a hitet. A tanítás minden reggel imával kezdődik, és ugyan­így fejeződik be. Az érettségi napjaiban a diákok ugyanazokkal a szavakkal ülnek neki a feladatok elvégzésének, mint amelyeket naponta elmondtak a hat év során.” A lelki­gyakorlatokat az iskola mentálhigiénés tanára is rendkívül fontosnak tartja. Az osztályok minden évkezdéskor elvonulnak egy hétvégére. „Igyekszünk úgy szervezni a lelkigyakorlatokat, hogy az megszólítsa a fiúkat, és alkalmat teremtsen számukra arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek önmagukról, a társaikról, Istenről.” Elengedhetetlen az is, hogy „a programokon megszólítható legyen egy-egy piarista. A jó példák a legfontosabbak” – állítja a gimnázium tanára.

Az osztály – közösség

Kalazanci Szent József első intézkedései közé tartozott, hogy osztályokat alakított ki. Az ő idejében erre mindenekelőtt a nagy létszámú jelentkező színvonalas oktatása érdekében volt szükség. Az iskolai osztályokban ma a közösségformálás a legfontosabb szempont. „Sok múlik az osztályfőnök egyéniségén, de a háromszáz éves hagyomány alapjain álló iskolánkban még a falakból is az árad, hogy az osztály közösség, amelyet szerintem az interakciók, a diákok közötti kapcsolatok határoznak meg” – mondja Székely Zoltán, aki tavaly búcsúztatta el érettségiző osztályát, és idén hetedikes diákok osztályfőnöke lett. Az egész személyiség alakítása a cél, ezért is nagyon fontos az osztály. Irányelvek és ajánlások fogalmazzák meg, milyen elvárásoknak kell eleget tennie az osztályfőnöknek. Ilyen például a családlátogatás, a nyári és téli túrák, kirándulások, lelkigyakorlatok, sítáborok szervezése. A reggeli osztályfőnöki negyedóra mindig a nap kitüntetett része. Az idő előrehaladtával az osztályfőnök egyre inkább bevonja a diákokat a közösségszervezésbe. Fontos, hogy a fiúk megértsék és megtapasztalják, az osztályélet kapcsolat és együttműködés kérdése. A hat év alatt a diákok megtanulják öntevékenyen alakítani az osztály életét.
Patrik is erről számol be a beszélgetés során. Többedmagával ő volt a felelős a szalagavatóért. Rengeteget dolgoztak, és az előkészületek közben felmerülő konfliktusok ellenére emlékezetes hatórás programot hoztak össze. „Mindenki élvezte, eufórikus volt a hangulat, és minden nézet­eltérés, véleménykülönbség a háttérbe szorult” – mondja. Gergely szerint a fiúk vállalkozó kedvének nagyon jót tesz, hogy lányok hiányában maguknak kell megszervezniük a programokat. „Ha lennének az iskolában lányok, biztosan rájuk hagynánk a munkát, és mi eltunyulnánk.” Így azonban a fiúk aktívak az iskolai életben. A Lamantin piarista diákközösségben, a túrákon, a síelésen öregdiákok és végzősök vezetik, kísérik a fiatalabb évfolyamokat. A délutáni tanulószobán tanulópárokban folyik a munka. A fiúközösséget leginkább a sport mozgatja meg: a diákönkormányzat szervezésében nemrég tartották meg az éjszakai foci­bajnokságot. A felsősök nyitottak a közéletre is, őket szólítja meg az „Ego sum” előadás-sorozat, amelynek alkalmain neves előadókkal beszélgethetnek.
A piarista családhoz tartozás identitást ad. Mindhárom fiú habozás nélkül állítja, ha újra középiskolát kellene választania, ismét ide jelentkezne. Gergely, aki matematika–fizika szakos tanárnak készül, később itt szeretne tanítani, Szilárd, aki szabadbölcsész és filmművészet szakra megy, szintén szívesen állna itt katedrára. Patrik a Corvinusra készül, de ígéri, öregdiákként megőrzi majd a kapcsolatot a gimnáziummal.

Egy életre szól

A piarista hagyományban az öregdiákok erős szálakkal kötődnek az alma materhez. „Úgy gondoltuk, hogy a Magyar Piarista Diákszövetség mellett érdemes lenne külön is megszólítani az utóbbi tíz évben végzett, fiatalabb korosztályt” – mondja Székely Zoltán, aki maga is ide járt gimnáziumba. Így alakult meg idén januárban a Piarista Alumni Közösség, ahová havonta egyszer vasárnap este várják „a fiatalabb öregdiákokat” beszélgetni, sportolni, előadásokat hallgatni. „A rend tudatosan vállalja, hogy olyan iskolákat szeretne létrehozni, ahol a diákok is alakítói az iskolai életnek. A nevelésben szövetségesnek tartja a szülőket és az öregdiákokat is. Fontosak a tapasztalataik és a lehetőségeik, amelyekkel támogatni tudják az iskolát.” A találkozók konkrét tartalma még most formálódik. „Az útkeresés elején járunk. Teret adunk az utóbbi években végzetteknek a találkozásra, és kíváncsian várjuk, mi lesz a kifutása ennek a kezdeményezésnek. Szeretnénk, ha azok is jól éreznék magukat, akik szorosabb közösségre vágynak, és azok is, akik csak szívesen eljönnek egy-egy alkalomra – mondja Székely Zoltán. A szervezők elkötelezettek, és számítanak a résztvevők meglátásaira.

Családokat veszünk fel

Nem lenne teljes az iskolai életről alkotott kép, ha nem beszélnénk a családokhoz fűződő viszonyról. Az iskola számára kezdettől fogva fontosak a szülők. Keresik velük a partneri hangot, hiszen a céljuk ugyanaz. Minden osztály ápolja a szülőkkel a kapcsolatot. Hagyományosak a beszélgetésre hívó „fehér asztalok”, és az osztálymisék is a családokat megszólító eseményekké váltak. Gyakori a családos kirándulás, és közös alkalom az évzárás is. Életkorok szerint más és más programokba vonják be a szülőket: ilyen alkalom kilencedikben a kamasztréning, tizedikben a családi nap – egy délelőtt anyával és egy délután apával különböző tevékenységek közepette. Tizenegyedikben apa-fia hétvégét tartanak, amelynek témája egyebek mellett a férfivá érés. Arra ösztönzik a fiúkat, hogy szervezzenek anya-fia délelőttöt is, a végzősök lelkigyakorlatán pedig mindkét szülőnek fontos szerep jut. Az iskolához tartozó családok nyitottak, segítik egymást, és a hat év folyamán azok is ráéreznek az összetartozás ízére, akik esetleg nem úgy indultak. Épülőben a közösség.