Misszió a városban
Fotó: Lambert Attila

 

 

Amikor március 31-én a kecskeméti Szentcsalád-plébániára érkezünk, a nagyteremben éppen gyermek születik. Egy hölgy könnyes szemmel magasba emeli a babát, a pillanat szépsége minden résztvevőt megérint. És hiába van a baba műanyagból, ami történik, amit átélünk, igazi, szívtől szívig hat, és egy kicsit mind­annyiunk számára közelebb hozza a szülés és a születés titkát. A Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) által működtetett Parázs központ módszertani képzésén járunk, amelyen negyvennyolc pedagógus, védőnő és más szakember vesz részt az ország minden sarkából. Az első perctől kezdve érezzük, hogy itt nem vagy nem elsősorban tanítani akarnak, hanem „megéletni” próbálják a nagy emberi misztériumokat. Azt akarják megértetni a résztvevőkkel, hogy amikor gyerekekkel, fiatalokkal párválasztásról, szexualitásról, családról beszélünk – hiába történik ez az iskolában –, nem lehet tananyagként felfogni a témát. A klasszikus tanári szerep sem gyakorolható: arra kell törekedni, hogy a diákokat megnyerjük a közös gondolkodásra, és még inkább a közös ihletődésre, nagy igaz­ságok közös felismerésére.
Az első szünetben a központ munkáját felügyelő Finta József pasztorális püspöki helynökkel beszélgetünk arról, hogy papi életének tapasztalatai alapján milyen eszközöket tart a legalkalmasabbnak a fiatalok megnyerésére. Már kezdettől hivatásának tekintette élő, tartósan fennmaradó közösségek létrehozását, amelyek a középiskolás évek után is biztos hátteret kínálnak az útjukat kereső fiatalok számára. 2000-ben ő dolgozta ki az egyházmegyei szinódus számára az új evangelizáció koncepcióját. 2002 óta a pasztorális bizottság vezetője, a különböző lelkipásztori tevékenységek összefogása a feladata. Nagyon örvendetesnek tartja, hogy a Parázs központ 2012 óta állandóságot, stabilitást biztosít az egyházmegyében, és hatékonyan segíti az egyes területek felelőseit. Szerinte a mai fiataloknak teljesen normális igényeik, elvárásaik vannak: kortársaik társaságára, értelmes kikapcsolódásra vágynak. A baj abból adódik, hogy gyakran a piac, a szórakoztatóipar által kirajzolt úton indulnak el (mert csak ezek kínálkoznak számukra), amelynek része az alkohol, a drog, és anyagias, testies mentalitás jellemzi. Ezért a központ alternatív terek és tevékenységek megteremtésével, lelki programok, kirándulások szervezésével igyekszik megnyerni őket. És persze a családi életre neveléssel, a családok lelkipásztori gondozásával-segítésével.
A szünet után az emeleten, a szexuális felvilágosítás iskolai módszereivel folytatódik a képzés. A hangulat változatlanul bensőséges, de itt már az is feltűnő, mennyire jókedvűen, egymást ihletve beszélgetnek a résztvevők. Az oktatók, a központ munkatársai saját gyermekeik felvilágosításáról és iskolai tapasztalataikról szóló vicces történeteket mesélnek, egyszerre nagyon emberiek és nagyon profik. Szárnypróbálgatásaikról, útkeresésükről, több mint két évtizedes oktatói tevékenységük állomásairól is beszámolnak, nem titkolva egykori kudarcaikat, ügyetlenségeiket sem. Kedvességük, nyitottságuk nagy hatással van a hallgatóságra: élénk, jóízű beszélgetés alakul ki, pedig az érintett jelenségek sokszor aggodalomra adnak okot. Ilyen például az, hogy a pornográf tartalmakat a mobiltelefonról nehéz letiltani, hogy sokszor az utcai plakátok is erotikus hatáselemekkel élnek – és ez összezavarhatja a gyerekeket, mert a testet „élvezeti tárgyként” ábrázolják, és testiességre, kihívó viselkedésre, „az élet gondtalan élvezetére” felszólító jellegűek. A felnövekvő nemzedék képviselőinek olyan hétköznapi helyzetekben is kérdéseik támadhatnak, amikor egy közlekedési konfliktus kapcsán trágár szavak repkednek. Ilyen élmények hatására nemegyszer az a benyomásuk támad a szexről, hogy szégyellni való, „állatias” dolog. Egy hatodikos osztályban – mondja Déri Éva, a családi életre nevelés program munkatársa – a gyerekek egyenesen azt mondták nekünk: annyira undorítónak tartják, hogy nem is akarnak rá felnőni. Készüljünk fel arra, hogy a fiataloknak, akikkel az órákon találkozni fogunk, jócskán lesznek kérdéseik a szexről, méghozzá olyanok, amelyek zavarba ejtőek. Mert egy olyan világból származnak, amely ellenünk dolgozik, degradálja azt, ami szép, nemes. Sokszor nyelvet, nyelvezetet is tanítunk, amikor a diákokkal beszélgetni kezdünk, mert azt hiszik, hogy a szexualitás témakörében csak trágár szavak állnak rendelkezésre. A kérdéseikre ne válaszokat akarjunk adni, mert nem arra vágynak, hanem hogy beszélhessenek, beszélgethessenek. Rajtunk, pedagógusokon, védőnőkön kívül senki más nem beszélget velük ugyanis ezekről az életbevágóan fontos témákról. Pedig a sorsuk múlhat rajta. Igyekezzünk bizalmi légkört kialakítani, a szemléletüket formálni, az értékeinknek megnyerni őket. A „pornókultúrából”, amelyben a mai fiatalok felnőnek, épp a lényeg marad ki: az, hogy a szex csak akkor emberhez méltó, ha exkluzív, minőségi, személyközpontú és az odaadó szeretet kifejezése.
Miközben a többiek ebédelni indulnak, mi Néma Attiláné Ellával, a Parázs koordinátorával a központ földszinti helyiségében leülünk, hogy egy kicsit az egyéb tevékenységükről is beszélgessünk. Amit ma láttunk – mondja Ella –, csak egy kicsi szelete a munkájuknak. Párkapcsolati műhelyük, programjaik, rendezvényeik (lelkinapjaik, egészség-, családi és ifjúsági napjaik) hangsúlyos célja a hívők és nem hívők közötti hidak építése és a preevangelizáció. A párkeresőket, a családi nehéz­ségekkel küzdőket, például a gyermeküket egyedül nevelőket is segíteni igyekeznek, és a bajok megelőzésére, a családok megerősítésére is törekednek (például apa-lánya hétvégék, anyós-meny tréningek szervezésével). Együttműködnek a várossal és más civil szervezetekkel, fontos szereplői Kecskemét életének.
Ezt hamarosan a gyakorlatban is megtapasztaljuk, amikor elautózunk belvárosi irodájukba, és összeismerkedünk Tabajdiné Törteli Angélával, a „frontemberrel”, akinél hárman is ügyet intéznek éppen: egy pár és egy fiatalember. Mindhárman a harmincállomásos szerelmi kalandtúráról érdeklődnek, melynek holnap lesz a zárórendezvénye.
Az ebédnél pedagógusokkal, a képzés ceglédi résztvevőivel, a katolikus iskola munkatársaival: Ágival, Beával, Zsuzsival és Nikivel beszélgetünk. Szeretik a gyerekek a felvilágosító, családi életre nevelő órákat, mesélik. Leginkább talán azért, mert nem kötelező a részvétel (csak a jelen­lét), és nem jegyre megy a dolog. A kecskeméti képzésről mind a négyen jókat mondanak: nagyon élvezik, hasznosnak tartják, mert gyerekközpontú, a gyerekek szemszögéből, problémái felől közelít a témához, és arra készteti a pedagógust, hogy hagyja őket irányítani, legyen fogékony a kérdéseikre. A szülők sajnos többnyire nem beszélgetnek velük a szexualitásról, pedig nagyon igényelnék. Emiatt olyasmiket is tudnak, amiket még nem kellene, míg amit már fontos lenne, arról fogalmuk sincs. „Így aztán lelkesítő, hogy a Parázs központ képzésén arról tanulunk, hogyan segíthetünk nekik – mondja Niki. – Tapasztalataink szerint a gyerekek a nyitottságot, a kedvességet nyitottsággal és kedvességgel viszonozzák. Ők ugyanis mindig csak visszatükrözik, amit a felnőttektől kapnak.”