1945 elején a Fő utcai cisztercita templom tornya bombatalálatot kapott, a benne lakó harang pedig a mélybe zuhant és használhatatlanná vált. Léte több mint hatvan év elteltével új értelmet kapott: szoborként szolgál tovább. Lugossy Mária műve a megyeszékhely szívében, a Szent István Művelődési Ház előtti Városház téren a háború ostobaságára figyelmeztet, középpontjában az egykori haranggal. Mellette márványba vésett felirat hirdeti az áldozatok emlékét a költő Pilinszky János szavaival: „Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát.”
Ez az emlékmű mindazonáltal nem egyedülálló a világon. A németországi Lübeck városában egy hasonló alkotás látható: a helybéli Mária–templomot a brit légierő 1942. március 29-i légitámadása elpusztította, s harangjának maradványaiból emlékművet hoztak létre. A fehérvári templomharang megihletett egy lengyel költőt: az Opoléban élő Harry Duda verset írt róla. Költeményében egybekapcsolja a fehérvári és a lübecki szobrot (saját fordításomban idézem):
Íme a bronz: egykor ékszer a torony csúcsán,
ma fénytelen ernyője a magasba emelt
párkánynak, mit szétmart a tűz.
Így hever csúnyán,
földbe vájt üregben, mint roncstelepen a lom –
ódon tárgy, melyet sebtében kihajítottak.
Noha igazságán a pusztulás a festék,
mégis fontosabb a dicsőségnél e halom,
s oszlopára okulásul e szókat vésték:
a harang s az ember, ha szívét–nyelvét veszti,
lelketlen–némán zuhan, mint háborús bomba,
nem nézve, kit öl meg – ellenséget vagy testvért,
hiszen semmit nem lát, mert vak lett és goromba.
Lám, a pusztító ember mindent fegyverré tesz.
GLORIA PATRI ET FILIO ET
SPIRITUI SANCTO – csakis e latin szavaknak ereje marad,
ott konganak e bronzban, mindennek dacára.
Az örök gyilkos hajlam, bár szobrokat állít,
Nem festi át nekünk e dolgok valós képét,
Káin vonásait – ma szalmavirágfüzért
aggatunk az időtlen katona nyakára.
Ha valaki ekéjével kardok között szánt,
csak ugart kap, míg e kardokat ki nem veti,
az alvadt vértől a földet meg nem tisztítja.
Másképpen a múlt mindig újabb borzalmat szül.
2009. február 12-15.
Fotó: Zsille Gábor
