Életének 97. évében elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki leginkább látványos Shakespeare-adaptációiról ismert. A színház és az opera világában is maradandót alkotó művész 1993-ban, egy életvédő csoportoknak rendezett országos konferencián osztotta meg a jelenlevőkkel, hogy édesanyja házasságon kívül, „botrányos módon” esett teherbe vele, és ezért sokan gúnyolták gyerekkorában. Giorgio La Pira, Firenze későbbi polgármestere védte meg, s a tanítása nyomán Zeffirelli mélyen tisztelte az édesanyját és a Szűzanyát. Marina Corradi jegyzetét közöljük.
„A csoda, hogy érzitek sarjadni a méhetekben az új életet, látjátok kibújni, világra jönni, erősebbé tesz benneteket, nőket. Még ha esetleg később a gyerekek csalódást okoznak is, az élet teremtésének éveit soha senki nem veheti el tőletek.” Franco Zeffirelli tanúságtétele a toscanai Montecatini Terme városában 1993-ban rendezett konferencián úgy hatott, mint egy himnusz az anyaságról. A rendező 70 éves volt akkor, de ahogyan az édesanyjáról, minden anyáról és a Szűzanyáról beszélt, az olyan volt, mintha egy szerelmes férfi szólna a hallgatósághoz. Pedig kegyetlen őszinteséggel azt is megvallotta: „Egy elmaradt abortusz vagyok.”
Firenze, 1922 nyara. Az országban hatalomra törnek a feketeingesek, készülnek bevonulni Rómába. Egy háromgyermekes férjes asszony teherbe esik egy másik férfitól. Sokan tudnak erről, kitör a botrány. Mindenki azt mondja: Vetesd el! A nő azonban erős, nem adja meg magát. Meg fogja szülni a gyermeket. „Meghalnék a lelkiismeret-furdalástól, a gondolattól, hogy lett három gyermekem, és elpusztítottam egy új életet” – mondja. A gyermek 1923 februárjában megszületik. A kórházban találnak neki egy családnevet, de mindenki tudja, hogy kitől van. A fiú társai kórusban csúfolják a firenzei San Marco oratóriumban, kinevetik. Egyik nap valaki ezt kiáltja oda neki: Az anyád egy utcanő!
És verekedés kezdődik, dühödt bunyó a gyerekek között. Az oratóriumban él akkor egy világi testvér, egy szemüveges úr. Giorgio La Pira az (aki később Firenze legendás polgármestere, a hit és az ima embere, a béke valódi építője lett – a szerk.). Közbelép, szétválasztja a verekedőket, és megkérdezi, mi történt. A hatalmas palota lépcsőjének tetején álló kis Franco mogorván hátralép. Fölötte a falon Fra Angelico Angyali üdvözlete függ. „Nézd csak – mondja La Pira a fiúcskának –, az angyali üdvözlet méltóságteljes jelenete a hajnali fényből emelkedik ki, a hajnal csendjéből. Az angyal várja egy teremtmény igenjét. Isten várja egy asszony igenjét. Mária a méhén nyugtatja a kezét, és meghajtja a fejét…”
La Pira hangja erős, megrendült: „Soha ne szégyenkezz! Az anyaság mindig szent dolog. Bármit is mondanak az édesanyádról, neked mindig úgy kell gondolnod rá, mint egy szentre, mert olyan, mint a Szűzanya. És amikor majd szükséged lesz valamire az életben, kérd a Szűzanyától, és imádkozz édesanyádhoz is.” A gyerek, aki még csapzott a verekedéstől, hallgat. De soha nem felejti el ezeket a szavakat.
Egészen addig a napig úgy gondolt magára, mint „egy kis zabigyerekre”. Még a saját nagymamája is bevallotta neki, hogy nagyon nem akarta a születését, és bocsánatot is kért tőle ezért. Mély sebek ezek, amelyekből nehezen gyógyul meg az ember. Zeffirelliben mégis szilárd bizonyosság élt: „Szeretetben nőttem anyám méhében, sok szeretetet szívtam magamba, éreztem, belém költözött a szeretete. Anyámat hétéves koromban veszítettem el, de a szeretete átitatott” – vallotta meg a rendező az életvédő konferencia résztvevőinek.
Édesanyja minden körülmény, minden elítélő tekintet, minden rossz szó ellenére akarta őt az immár fasisztává vált Olaszországban. A fiú, akinek nem kellett volna megszületnie, a világra jött. Igen, gúnyolták. Úgy érezte, tévedésből született meg, illegálisan. És akkor egy nagy keresztény ember odaállította Fra Angelico Angyali üdvözlete elé, az elé a pillanat elé, amikor az egész teremtett világ némán várt egy fiatal lány beleegyezésére.
Zeffirelli tanúságtétele hódolat az anyaság előtt, minden anyaság előtt, a nem kívánt, „az elhibázott”, „a nem megfelelő” anyaság előtt is. Mintha azt mondaná: ne ezt nézzétek, nézzétek a csodát: minden gyermek egy csoda. És a mai Olaszországban, ahol üresek a bölcsőink, ahol naponta megannyi gyermeki élet foszlik semmivé orvosok receptjei nyomán, oda kellene figyelnünk arra, amit ez a mester mond nekünk, aki oly sokszor elvarázsolt bennünket. Mit veszítettünk volna, ha nem születik meg? És tragikus módon mit veszítünk el mindannyiszor, amikor abortálunk egy gyermeket? A rendező szavai 26 év után visszaolvasva úgy hatnak, mint egy végrendelet: üzenet ez a földnek, ahol világra jött, s ahol egy ideje túl csendesek a házak udvarai, az utcák.
Forrás és fotó: Avvenire
Fordította: Thullner Zsuzsanna
