Egy élet az isteni gondviselés jegyében
Fotó: Merényi Zita

 

A Somorjai Ádám OSB és Somorjai Gabi által szerkesztett könyvet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára közösen adta ki. A kötetben 39 történész írt tanulmányt Zombori István tiszteletére, köztük Tóth Tamás egyháztörténész, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. Szerepel a könyvben egy Zombori Istvánnal készített életműinterjú is.
Várszegi Asztrik OSB püspök, nyugalmazott főapát baráti, közvetlen hangú üdvözlőbeszédében megköszönte „István áldozatos munkáját”. Felidézte: a rendszerváltás után alapított cégek, intézmények, iskolák huszonöt-harminc évre emlékeznek vissza, éa megünneplik ezeket az évtizedeket. A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) is a sokak által csodák éveként („annus mirabilis”) emlegetett fordulat idején megnyílt lehetőségeknek köszönheti a létrejöttét.
Az alapítók, Zombori István és vele együtt többen is e csodától ihletve cselekedtünk, így kezdtük a közös munkát. A kezdeti remény azonban hamarosan küzdelemmé alakult át, és ez máig tart. E küzdelemben Zombori Istvánnak dobogós helye van. Fáradhatatlan szervezőtevékenységével fölpezsdítette hazánkban az egyháztörténet mint tudományág művelését, és az elmúlt nemzedéknyi időben hozzájárult ahhoz, hogy az egyháztörténet-írás a nemzeti történetírás részévé vált – méltatta az ünnepelt érdemeit Várszegi Asztrik. Szabó Csaba, a nemzeti le­vél­tár főigazgatója „valamennyi­ünk Zombori Istvánját” köszöntötte, hozzátéve, hogy az ünnepelt igazi mikszáthi alkat, az utolsó nagy mesélő. „Bizonyos, hogy a teremben ülők mindegyike el tudna mondani egy anekdotát, amit tőle hallott.”
Zombori István munkásságának kiemelkedő része a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (ME­TEM), melyet 1988-ban Horváth Tibor SJ alapított azzal a céllal, hogy a magyar egyháztörténeti kutatás újrainduljon. Somorjai Ádámon keresztül megkereste Zombori Istvánt, hogy szeretné, ha ő lenne a METEM magyarországi főszervezője. Nagy örömmel vállalta ezt a megbízatást; 1991 júniusában fölvette a kapcsolatot Várszegi Asztrikkal és Somorjai Ádámmal, és munkához láttak. A METEM hármójuk összehangolt tevékenységére épül, és ugyanilyen harmonikus kapcsolatra törekszenek a szerzőkkel is. Zombori István és Várszegi Asztrik szerkeszti a METEM-könyvek monográfiasorozatot, amely jelenleg a 91. köteténél tart. A munkaközösség folyóirata a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok című évkönyv. A METEM-kiadványokhoz kapcsolódó füzetek, kötetek száma összesen mintegy 300 lehet.
A METEM jelentőségét Molnár Antal, a Történettudományi Intézet igazgatója méltatta, bemutatva a Labora­tor assiduus című kötetet. Kifejtette: a cím második szava (a „kitartó, szorgalmas” jelentésű assiduus – a szerk.) tökéletesen kifejezi Zombori István sze­mélyiségét, eltökéltségét: 1990-ben odaült – odatérdelt – a magyar egyháztörténet-írás mellé, és azóta is segít, pártol, ostromol, vagyis igyekszik megszerezni a kötetek kiadásához szükséges anyagi forrásokat.
A METEM a rendszerváltozás óta legalább négy generációt gyűjtött egybe. Az elsőhöz tartoznak azok, akik 1990 előtt nem publikálhatták egyháztörténeti tanulmányaikat. A második nemzedék tagjai a rendszerváltozás idején 30-50 évesek voltak, és a METEM kiemelkedő szerepet játszott identitásuk megerősítésében, illetve abban, hogy az egyháztörténet felé fordultak. A harmadik generáció tagjai 1990-ben voltak egyetemisták, nekik a munkaközösség publikációs lehetőséget biztosított. A negyedik nemzedékhez a mostani 30-40 évesek tartoznak. Az első három generációból nincs olyan egyháztörténelemmel foglalkozó történész, aki ne publikált volna a METEM-ben. Nincs még egy olyan fóruma a magyar történetírásnak, amely annyira tág teret adott volna a publikációra egy tudományterület képviselőinek, mint a METEM. Mindez a most megjelent kötetből is kiderül, amely pillanatfelvétel a munkaközösség elmúlt harminc esztendejéről.
A nagy öregek közül Adriányi Gábor és Rosdy Pál tanulmánya olvasható a könyvben. Az említett második generációból tízen, a harmadikból tizenhatan, a negyedikből pedig nyolcan publikáltak a kötetben, amelynek tematikáját illetően Molnár Antal kifejtette: a középkorral két tanulmány foglalkozik; a kora újkort a XIX. századig bezárólag kilenc tanulmány képviseli; a XIX. századtól 1918-ig terjedő időszakot hét tanulmány elemzi; a Horthy-korszakról három tanulmányt olvashatunk, az 1945 utáni időszakról pedig tizenhármat. A kötet ugyanúgy ökumenikus szellemű, mint a METEM egész tevékenysége: szerepelnek benne a protestáns egyházakkal és a zsidó felekezettel foglalkozó írások is. Kiemelkedő egyházi személyiségekkel – Glattfelder Gyula csanádi püspök, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, Mindszenty József bíboros – foglalkozó tanulmányok is helyet kaptak a kötetben. A professzor igazgató szerint a METEM nem kiadó, és nem is klasszikus műhely, hanem az alkotókat és a szellemi műhelyeket egybegyűjtő, a legszélesebb értelemben vett egyháztörténelemmel foglalkozó ernyőszervezet. A munkaközösségnek óriási a szerepe az egyháztörténet mint önálló diszciplína emancipációjában, formálódásában. Somorjai Ádám OSB, a kötet egyik szerkesztője fáradhatatlan munkásnak nevezte Zombori Istvánt, és úgy fogalmazott: „Számomra a ME­TEM te vagy!” A bencés atya szavaiból kiderült, hogy sokan hoztak anyagi áldozatot a könyv megjelenéséért: intézmények és magánszemélyek is adományoztak, nevük szerepel a kötetben.
Zombori István megköszönte a gratulációkat, majd megvallotta, egész életét az isteni gondviselés irányította. Úgy érzi, a saját életére is érvényes mindaz, amit Várszegi Asztrik egy korábbi interjúban mondott: „Életutunkon, valamikor, a lelki érettségünk egy bizonyos szintjén döntést kell hoznunk. Magunk körül forgunk, vagy egy ügyet szolgálunk. Nos, ha az ember maga körül forog, akkor állandóan sír, panaszkodik, soha semmi sem elég. Féltékenykedik, verseng. Sajnálja és sajnáltatja magát, és képtelen észrevenni másokat. Ha ügyet szolgál, ráadásul Isten ügyét, akkor egészen máshogyan tud viszonyulni a környezethez, a világhoz. Mivel nem saját erőinkkel, netán önfényezésünkkel foglalkozunk, türelmesebbek, megértőbbek lehetünk mások gyengéivel, de még a kifejezetten bennünket sértő élethelyzetekkel szemben is. Ez nem azt jelenti, hogy a fájdalom nem fáj, de azt igen, hogy belső szabadsággal éljük meg még a saját helyzetünket is, mert nem a saját személyünkre összpontosítunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..