Egy csepp a tengerben„

 

A szárazföldek nagyjából harminc százalékát borítja erdőtakaró. Ezeknek a területeknek csaknem a fele ötven évvel ezelőtt még őserdő volt, ma már csupán az ötöde az. Jelenleg évente egy nagyjából a Dunántúlnak megfelelő méretű területtel csökken az erdők kiterjedése. Évről évre mintegy harmincezer faj pusztul ki, miközben egy faj kialakulásához legalább tízezer évre van szükség, s egyetlen növényfaj kihalása átlagosan harminc másik faj kihalásához vezet. Napjainkban már egymilliárd ember nélkülözi az egészséges ivóvizet, és ez a szám tizenöt éven belül megkétszereződhet. Naponta ötezer ember hal meg az elégtelen szanitáció, a szenynyezett víz miatt. Az üvegházgázok kibocsátása nemhogy csökkent volna, tovább nőtt, jórészt a legnagyobb fejlődő országok és például Kanada, illetve az Amerikai Egyesült Államok gázkibocsátása miatt. A becslések szerint a sokasodó időjárási elemi csapások és az extrém meteorológiai jelenségek okai már nem csupán a természetes éghajlati változékonyságra vezethetők vissza, hanem a tartósnak tekinthető klímaváltozás következményeivel állnak szoros összefüggésben.

Az éghajlatváltozás azonban nem pusztán a meteorológiai paraméterek megváltozását jelenti, hanem sok tízezer faj kipusztulásához, termőföldjeink, vizeink minőségi és mennyiségi hanyatlásához, erdeink területének csökkenéséhez vezethet. Ennek okai részben a felelőtlen, környezetromboló emberi tevékenységekre, részben tőlünk független, belső természeti jelenségekre vezethetők vissza. Az ember azonban ahelyett, hogy gyengítené, egyre erősíti a kedvezőtlen változások folyamatát, s egyre inkább veszélyezteti a természeti folyamatok egyensúlyát, amely az emberi léthez is elengedhetetlenül szükséges.
Az aggasztó helyzet ellenére a nemzetközi közösség, az ENSZ csupán csigalassúsággal halad egy kötelező érvényű nemzetközi jogi eszköz összerakása felé. Az idei dohai tárgyalási forduló – amely már a tizennyolcadik a részes felek találkozóinak a sorában – ismét elodázta a lényeges döntéseket. Persze nemcsak az idei találkozó tehet arról, hogy egy helyben topognak a tárgyalások. Az eredménytelenség illusztrálására elég csak annyit megjegyeznünk, hogy jelenleg ötven százalékkal nagyobb a világ országainak károsanyag-kibocsátása, mint 1990-ben volt.


 

A dohai tárgyalási forduló nem volt több mint a bürokraták és a diplomaták hivatalos találkozója: egy fénytelen, semmitmondó, minden döntést az elkövetkezendő évekre halasztó klímakonferencia. Az egyeztetőket csupán a pénz kérdése tartotta izgalomban: végül sem a legszegényebb országokban keletkező környezeti károk és veszteségek kompenzációjában, sem a jelenlegi kibocsátás-csökkentési kvóták jövőbeli elszámolhatóságában nem tudtak megállapodni. Az sem jelentett meglepetést, hogy a tervezettnél csak egy nappal később sikerült kiadniuk az ilyenkor szokásos zárónyilatkozatot. A Kiotói Jegyzőkönyv érvényessége idén lezárult volna. Az utolsó pillanatban döntés született arról, hogy a tárgyalások folytatása érdekében a jegyzőkönyv úgynevezett második kötelezettségi időszakát kiterjesztik, és 2020-ig meghosszabbítják időbeli hatályát, de ez sajnos édeskevés a globális kibocsátások csökkentéséhez. Egy újabb átfogó és a nagy kibocsátónak számító országokra nézve is kötelező érvényű globális klímamegállapodásra így 2015-ig biztosan nem lehet számítani.

A nemzetközi közösség halogat, pedig nincs mire várni, hiszen a 2012-es év is bekerül az elmúlt másfél évszázad legmelegebb évei közé. Az éghajlatváltozás már itt van. Ezért fontos lehet minden apró tett: a takarékosság, a tudatosság, az új megoldási javaslatok és a jobbító szándékú gondolatok megosztása, a hívő közösségek építése és fenntartása, egymás megsegítése akár csak jó tanáccsal, bizalommal.

A Jóisten a teremtett világot, a földet és az eget „századokon át tartja birodalmas erővel”. Minden felelőtlen és drasztikus emberi beavatkozás a teremtett világba Isten munkája ellen ható cselekedet. Abban azonban senki ne reménykedjen, hogy neki nincs személyes felelőssége mindebben. Mindannyiunkra szükség van, külön-külön. Ahogy Boldog Kalkuttai Teréz anya mondta: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” Nem megijednünk kell, hanem Isten művének megőrzésén munkálkodnunk, közösen: ha gyorsan kívánsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menjünk együtt! Jézus Urunk ezért adta nekünk az egyetemes keresztény közösséget!

,Mozsgai Katalin