Legizgalmasabb olvasmányul kétségtelenül Szádeckzy-Kardoss Irma könyve kínálkozott, amely – nagy bírói rutinnal és figyelemre méltó jogtörténészi vénával – újra lefolytatta a vérengző vamp hírébe keveredett nagyasszony pörét, hogy a dokumentumok ellentmondásainak számbavétele után egyértelművé tegye az 1610-ben sürgősséggel lefolytatott eljárás prekoncepciózus voltát, Báthory Erzsébetet pedig a méltatlanul meghurcolt magyar történelmi személyiségek szomorú panteonjába léptesse. Hogy azonban a grófnő megtépázott hírnevén – már-már akaratlan módon – a harcos ellenreformáció ejtette a legsötétebb foltot, ez újabb izgalmas történelmi tanulságokkal szolgál. Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor egy jezsuita páter, Thuróczi László hitbuzgalmi célzattal szerzett országkrónikájában lelik fel a máig ható Báthory-toposz gyökerét. Minthogy a derék szerző száztizenöt esztendővel azután veti papírra példázatát, hogy a várába bezárt grófnő fölött utolsót döngött a csejtei templom kriptafödele, alig van mit csodálkoznunk azon, hogy az ördögi tévelygésekbe bódult grófnő históriáját a célból hozza fel, hogy vele a katolikus hittől való eltévelyedés sötét poklait példázza. Igen hathatósan: mindeddig a „báthoryzmus” egyetlen modern kori szakértője – soraikban magyar és szlovák történészekkel, orvos-történészekkel, forgatókönyvírókkal és ponyvaszerzőkkel – sem torpant meg ama nem csekély tévedésnél, mit a buzgó páter ejtett, összetévesztvén egymással Báthory Erzsébet és a korban közelebb álló, katolikusnak keresztelt unokahúg, Báthory Zsófia történetét.
Báthory Erzsébet ugyanis kálomista hitben nevelkedett és halt is meg. Annál is inkább figyelemre méltó, hogy férje vallására való tekintettel haláláig támogatta a birtokain élő lutheránus egyházak működését. Igaz: följebbvalói tudattal, bátran szegült szembe a perének egyik koronatanújaként szereplő Ponikénusz János csejtei prédikátorral. S ezzel máris az új Báthory-könyv legfőbb erényénél tartunk. E fejedelmi vérből származó nagyasszony meghurcoltatásának háttereként ugyanis részletes rajzot kapunk a három részre szakadt ország politika- és társadalomtörténetéről, beleértve a XVI. századi Magyarország viselkedés- és tárgyi kultúráját, jogrendszerét és szokásrendjét, munkálkodását és ünnepeit békeidőben és harcait a megmaradásért a világbirodalmak szorításában. Az eddigi irodalmat és a kor történetileg kikezdhetetlen, mégis olvasmányos tablóját szisztematizáló mű olvastán, Báthory Erzsébet igazságának keresése közben belépünk levelezőpartnerei és szomszédasszonyai – köztük a koncepciós perét kíméletlenül levezénylő Thurzó György nádor felesége, Czobor Erzsébet – udvarába, zord várakat és lakályos falusi kastélyok ágyasházait járjuk be, otthonossá válunk a gyermeknevelés, az öltözködés, a gyász és a családi örömök világában, megismerjük a korabeli orvoslás bűbájosságait, a nyavalyákat, amelyek elődeinket kínozták, és elámulva olvashatjuk a régi magyar urasági kertekben meghonosított körteféleségek művészi kertkultúrára valló, látványos listáját. Eme színpompás háttér előtt vetül új megvilágítás a Nemzeti Múzeum történeti képtárában őrzött Báthory-portréra: e zárkózott, hűvös-szomorú tekintetű nagyasszony a tények ismeretében semmilyen tekintetben sem volt kevésbé gondos családanya, odaadó feleség és figyelmes gazdasszony, semmivel sem volt kevésbé igazságos kormányzója uradalmainak, mint szerencsésebb társnői, akiket az utókor a pozitív példák körébe utalt.
Alig néhány hónapja csak, hogy nevét egy szlovák horrorfantázia moziplakátjai kürtölték világgá. Vajon négyszáz év távolából is szükségünk van a negatív hősnőre? Jogunkban áll-e a hamis alapokon nyugvó történelmi klisét érvényben hagyni – szemben a nyilvánvaló tényekkel? Hisz a becsület az ismeretlen nyughely messzeségéből is elégtételért kiált. A történelmi tévhitek és koncepciózus félreértelmezések tétje ugyanis az ember Teremtőjétől rendelt, egyszeri és megismételhetetlen méltósága. Akkor is, ha elhanyagolható kocka a történelmi játszmák alakítóinak tenyerében. Ha sorsa csupán – egy asszony élete.
(Lengyel Tünde-Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet – Egy asszony élete. General Press, 2010)
