Máskor a társadalom, sőt gyakran a hívő ember sem lát mást a szerzetesben, mint valakit, akinek kutya kötelessége, hogy helytálljon, hiszen a diakóniára, szolgálatra tette az életét. Óvatosan kell bánnunk ezzel, mert így a hasznosság oldaláról értékelünk, és ez a fogyasztói társadalom szemlélete. A valódi szeretet természetesen tevékeny, vannak cselekedetei, de ez önzetlen szeretetszolgálat. A diakónia rá kell hogy ébressze az embert arra: mi, illetve ki ennek az erőforrása. A diakónia tanúságtétel a szeretetről, s mint ilyen, preevangelizáció. Fel lehetne vetni, miért nem példás házaséletet élve akarja a szerzetes segíteni a krízisben lévő embert? E mögött a kérdés mögött az a veszélyes tendencia lapul, mely szembe kívánja állítani egymással a keresztény élet két alapvető elkötelezett útját. Az embernek joga van leszakítania a virágot, s úgy örvendezni a szépségének és illatának, de arra is jogunk van, hogy rácsodálkozva a rét virágára azt mondjuk: szép vagy, nem érintelek, örülök neked, maradj így szép. A szerzetes nem a szeretetről mond le, sőt, éppen átadja magát arra, hogy Isten szeretetének helye, közvetítője legyen sokak felé, s a szeretet által lelki, szellemi módon adjon életet.
