Fotó: Lambert Attila
Fogadalomtételt ünnepeltünk. A Regnum Marianum gyerekközösségei évről évre ígéretet tesznek Mária szeplőtelen fogatatásának ünnepén, hogy őszinte lelkiismerettel, tiszta lélekkel és kitartó lelkesedéssel fognak élni, Jézus szolgálatára és testvéreik javára. A nagykovácsi oroszlánok és a józsefvárosi turákók is azok között vannak, akik a Szent István-bazilika szentélyébe vezető lépcsőkre állva elmondták a fogadalmi imát Szűz Máriának. Vezetőik – Láng Mária és Vargha Viktor – segítségével szeptember óta készültek erre az alkalomra. A felkészülés során a középpontban Mária alakja és a Regnum Marianum története állt, és annak átelmélkedése, mit jelent kimondani ezt a fogadalmat. A gyerekek úgy fogalmaztak, sokkal többre tesznek fogadalmat, mint a Regnumhoz tartozás. Azt az elhatározásukat mondják ki, hogy Krisztus melletti elköteleződésük egy életre fog szólni. Úgy kell viselkedniük, hogy fogadalmuk hatása látható legyen; hogy a körülöttük élők érezzék, ők törekszenek valamire: készségesek, hűségesek, őszinték, lelkiismeretesek, tiszta lelkűek, lelkesek, egymást szolgálók szeretnének lenni. Erőt ad számukra, hogy jó nekik ebben a közösségben, s hogy ez az odatartozás meghatározza az egész életüket.
Az elköteleződési szentmisén zsúfolásig megtelt a Szent István-bazilika. A regnumi atyák körülvették az oltárt. Köztük volt Balás Béla püspök, a főcelebráns és Böjte Csaba, a szentmise szónoka is, akinek beszéde lelkesítően hatott mindenkire. Egy történetet mesélt a gyerekseregnek: egyszer a pap bácsijukra panaszkodtak a gyerekei. „Olyan a beszéde, mint Szent István kardja – hosszú és lapos” – mondták. Csaba atya arra kérte őket, hogy a szentmiséken üljenek az első padokba, és jegyzeteljenek. Így is tettek. A pap látta, hogy harminc gyerek lesi a szavait, ezért a szokásosnál is többet készült a következő szentbeszédre. A gyerekeknek pedig feltűnt, hogy már nem is megerőltető figyelniük rá. „Kiszerették belőle a jót. Ez az útja annak, ha meg akarjuk változtatni a világot. Jézus ezt várja tőlünk” – fogalmazott Böjte Csaba. A szónok emlékeztetett arra, hogy Jézus senkit sem zárt ki a szeretetéből, egy bizonyos magatartást azonban nem tudott elfogadni: azt, ha valaki elásta a talentumait, ahelyett, hogy kamatoztatta volna. Megátkozta a terméketlen fügefát, és elküldte a balga szűzeket, holott nem tettek semmi rosszat, csak nem volt bennük tűz, lendület, lelkesedés. Jézus ugyanis gyümölcsöt vár tőlünk, maradandó gyümölcsöt. Arra buzdít, hogy bízzunk benne, fogjuk meg a kezét, és induljunk el az ő útján. Tudja, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretet parancsát. „Merünk-e igent mondani erre a szeretetre? Merjük-e megfogni Jézus kezét?” – tette fel a kérdést Böjte Csaba, és azt kérte a jelenlévőktől, hogy aki igent mond erre, az álljon fel. A gyerekek egy emberként emelkedtek fel a padokból, és a Hiszekegy elimádkozásával erősítették meg igenjüket.
Az ünnepnek része a köszönetmondás is, azok elismerése, akik sokat tesznek a közösségért. „Az év vezetője” Borbély Márton lett, „az év embere” kitüntető címet idén egy házaspár, Kaposi Márti és Kaposi Berke kapta, a Pro Regno Mariano díjat pedig Bakos Vincének ítélték oda.
Az ünnepi hangulat áthatotta a szentmisét követő agapét is. Zsongott a bazilika altemploma, sok-sok ember beszélgetett vidáman. Kicsik és nagyok, házaspárok, gyerekeiket kísérő boldog szülők, arcukon azzal a ragyogással, hogy a gyerekeik jó helyen vannak.
Nagy csapat apróság csimpaszkodott egy huszonéves lányba. Kosik Zsófinak hívják, ő a Nomád Ház „törpéinek” vezetője. Hatvan, hat-tíz éves apróság tartozik hozzá. Ebben az életkorban kezdik meg regnumi életüket a gyerekek. Zsófit az „óriások” segítik, a vezetőképzőt végző ifjak. Kéthetente találkoznak, kirándulnak, játszanak – ismerkednek a Regnum világával. Zsófi azt mondja, úgy szeretnének élni, ahogyan egykor a hívek az ősegyházban. A „turulok” is így kezdték valamikor, s mára házasközösséggé, baráti társasággá lettek, amelyhez tizenkét házaspár tartozik, ötvenhárom gyerekkel. Az ország különböző településein élnek, de a Regnum Marianum családi főünnepére mindannyian eljöttek a Szent István-bazilikába. Mezei István és Lambert Miklós egymás szavába vágva mesélték az élményeiket. „Harmincnyolc éve ismerjük egymást. Ennyi idő alatt az ember már kénytelen megbarátkozni a többiekkel. A fiúk jó fejek, a lányok még mindig szépek, érdemes ebbe a közösségbe járni. Ügyesen házasodtunk. Sokan a közösségből választottak párt, és akik nem, azok is hozták magukkal a házastársukat. Havonta egyszer egy egész napra összejövünk, nyáron pedig elmaradhatatlan a tábor. Több gyerekünk már csapatvezető.”
Az agapéról senki nem sietett haza, volt idő együtt lenni, beszélgetni. Már jóval elmúlt dél, amikor búcsúzni kezdtek a résztvevők, ám előtte még megbeszélték, mikor találkoznak legközelebb. December 19-én a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomban gyűlnek össze újra bűnbánati- és imaestre. A közösség az esti szentmise után a regnumi atyákért imádkozik, és ekkor ki-ki elvégezheti szentgyónását is, a jelen lévő mintegy húsz papnál.
