A clunyi apátságban lépett be a bencés rendbe, de 1035 körül elhagyta a monostort, és remeteségbe vonult a Gubbio melletti Fonte Avellenában. Kinevezték szerzetesi tanítónak, majd a szomszédos monostorok vezetőinek kérésére más közösségek tanítója is lett. Fonte Avellenában priorja megtette utódjává; Péter 1043-tól haláláig töltötte be az elöljárói tisztséget.
Kezdetektől a szerzetesség és az egyház reformjának előmozdításáért dolgozott. Az általa bevezetett szerzetesi életmodell olyan nagy kolostorokra is hatással volt, mint a Monte Cassinó-i. Szigorú fegyelmet, szegénységet, önmegtagadást, vezeklést követelt meg, ugyanakkor hangsúlyt helyezett a szellemi képzésre és a mindennapi pihenésre is.
Noha kolostora magányában élt, figyelemmel kísérte az egész egyház életének alakulását. Kapcsolatba lépett III. Henrik német-római császárral, VI. Gergely pápának pedig levelet írt, amelyben sürgette, hogy foglalkozzék az itáliai püspökök visszaéléseivel. 1047 januárjában részt vett a Lateránban tartott zsinaton, ahol dekrétumokat adtak ki a szimónia (egyházi tisztségek áruba bocsátása) ellen. 1050 körül Liber Gomorrhianus címmel maró értekezést írt az egyházi személyek kicsapongásairól, többek között szólt egyes papok gyermekek ellen elkövetett visszaéléseiről.
Az elkövetkezendő években különböző megbízatásokat kapott, amelyek során mindvégig a hit megújításáért és a szakadások megszüntetéséért dolgozott. 1057-ben Ostia bíboros püspöke és Gubbio apostoli adminisztrátora lett. 1059-ben Milánóba ment pápai legátusként, majd segítséget nyújtott II. Sándor pápának a II. Honorius (Cadalus) ellenpápával folytatott küzdelemben. 1063-ban közvetített a clunyi apátság és a mâconi püspök közötti viszályban; 1067-ben Firenzébe ment, ahol döntőbíróként szolgált a püspök és a vallambrosai szerzetesek vitájában. 1069-ben rávette IV. Henrik német-római császárt, hogy ne váljon el feleségétől, Bertától.
1072 elején Ravennába indult, amelynek lakói egyházi átok alatt álltak, mivel korábban II. Honorius ellenpápát támogatták. Péter feladata az volt, hogy megbékítse a város lakóit a Szentszékkel. Ravenna felé tartó útján azonban belázasodott, s február 22-én Faenza mellett, a Santa Maria degli Angeli (ma: Santa Maria Vecchia) kolostorban meghalt. Alig tizennégy hó nap múlva barátját, Hildebrandot, a később szentté avatott VII. Gergelyt választották pápává.
