Bár hosszú éveken át dolgozott a Szabad Európa Rádió, majd a BBC szerkesztőségében, s időnként publikálta is szűkszavú lírájának egyes darabjait, első önálló kötete csak 1988-ban jelent meg Bostonban, három évvel később pedig idehaza. A Vándorének (1981), ez a reprezentatív itthoni antológia közel negyven „nyugati” magyar költőt mutatott be, de róla nem vett tudomást, bár ebben az is szerepet játszhatott, hogy sokáig hallgatott. Amikor nyugdíjas lett, 1986-ban Andorrába költözött, e hegyek közé zárt miniállamba, ahol alighanem ő volt az egyetlen magyar. Újabb, ezúttal már nem kényszerű száműzetés volt ez, a modern kori Robinsoné, aki már se hajóra, se Péntekre nem vár, bezárkózik magányába. Mégis jött a feloldozás, a hazatéréssel, kötetei megjelenésével végérvényesen besorolódott a kortárs magyar irodalomba, s halálával immár az irodalomtörténet részévé vált. Elismeréseket is kapott: Berzsenyi-, Arany János-, József Attila-díjat, Balassi Emlékkardot. Beigazolódott e szikár, szűkszavú életút, amelyet a tragikus XX. századi magyar történelem formált ilyenné, ám deformálni nem volt képes a személyiséget.
Csokits Jánost, a költőt 1989 szeptemberében mutatta be a szombathelyi Életünk című folyóirat, ez adta ki első hazai kötetét is. Irodalmárok között igazán ismertté mégsem ezzel, hanem Pilinszky Jánossal való kapcsolata révén vált. Pilinszky 1967-től kezdve rendszeresen tölthetett hosszabb időt Nyugat- Európában. Így ismerkedhettek meg, s kerültek baráti kapcsolatba. Ennek is dokumentuma a Pilinszky nyugaton – A költő 32 levelével című kötet (1992). Ám nem csupán barátság volt az ő kapcsolatuk, hanem Csokits János részéről odaadó szolgálat is. Csokits egyik mesterének tekintette Pilinszkyt, s nagyon sokat tett azért, hogy a költőt nyugaton ismertté tegye. Mivel a kor egyik legjelentősebb angol költőjével, Ted Hugheszal is barátságot ápolt, megkedveltette vele Pilinszky költészetét, s többéves munkával elkészítettek egy válogatott kötetet, amely 1976-ban, majd bővített, javított változatban 1989-ben jelent meg. Csokits könyvéből tudjuk, hogy Pilinszky számára rendkívül fontos volt ez az angol nyelvű bemutatkozás. Sok más dologról is értesülhetünk: a tárgyilagosságra törekvő visszaemlékezésből a költő portréja bontakozik ki, maga a szerző pedig a nagy ügy szerény szolgájának mutatkozik. Csokits ezzel nem fejezte be ezt a fajta munkát: társszerzője volt az 1992-ben megjelent német nyelvű Pilinszky-kötetnek is.
A műfordítói munka mellett érdemes felhívni a figyelmet Csokits János esszé- és tanulmánykötetére (Egy tükör cserepei, 2006). Tárgyköre a művelődés- és az irodalomtörténet, az ókori Rómától Arany Jánoson át Pilinszky Jánosig. Példaként három remek munka címét említem: Fényűzés az ókori Rómában; Amerikai kultúra avagy a tudatlanság mítosza; Kép és látomás a Harmadnapon világában. A legfontosabb azonban mégiscsak Csokits János költészete. Ez mutatja meg a legteljesebben őt magát. S legszebb verseivel kitörölhetetlenül beírta magát nyolc évszázad magyar költészetébe.
