Mindenki karácsonyfája
(Szűcs Édua rajza)
A keresztény kultúrkörhöz tartozók nem vonhatják ki magukat e neveltetésünkből adódó finom belső kényszer alól. Ha nem vallásos valaki, akkor is meg szeretné ülni a szeretet vagy a család vagy a fenyő ünnepét – bárhogyan is nevezze. És mindezt még akkor is átitatják a tradíciók, hogyha valaki nem különösebben hagyománykövető. A karácsonyi nagytakarítás, a bejgli és a karácsonyfa azok számára is fontos, akik esetleg nem hordoznak különösen pozitív emlékeket gyermekkori decembereikről. A szentimentális tévéműsorok, filmek pedig azt is érzelmes hangulatba ringatják, aki igyekszik ellenállni a karácsonyi „mizériának”, és csak a 24-e délelőttjét hajlandó rászánni a készülődésre.
Mert bizony mizéria ez a javából, ami ma már sajnos október végén elkezdődik, s szinte telítődik is vele az ember, mire valóban kopogtatna az ünnep. Azon már meg sem lepődünk, hogy a boltok, bevásárlóközpontok teljes karácsonyi díszben állnak két hónapon át, ráadásnak még a reklámpszichológia minden létező eszközét is bevetik, hogy vásárlásra buzdítsanak bennünket. Év végén a legtöbb munkahelyen is a feje tetejére áll a világ, a határidők és a céges rendezvények futószalagon követik egymást. Ehhez társul még egy nehezen megragadható késztetés, hogy tegyünk valami jót, jótékonykodjunk, és hogy a rég nem látott családtagokat is felhívjuk. Hogy megtaláljuk a tökéletes ajándékot, hogy pompázatos menüt főzzünk, hogy a szekrény aljában is rend legyen, hogy elvigyük a gyerekeket valami adventi programra… A lista a végtelenségig folytatható. A sok teendő és elvárás között pedig végképp elveszhet az ünnep lényege.
Sokan – reméljük, minél többen – mondhatják minderre magukban: mi tudatosan törekszünk arra, hogy ez nálunk ne így legyen. Hogy az ünnep valóban szeretetteljes hangulatban teljék, hogy átélhessük vallási jelentőségét is. Gond éppen azzal van, hogy ma már tudatosan kell törekedni erre. És akinek nem sikerül, inkább feladatként, sőt, esetleg teherként éli meg a karácsonyt, s igyekezetének önnön megítélése szerinti sikerességétől függően tud csak ünnepelni.
Év végi kimerültség, frusztráció, családi veszekedések – ezek valójában mind tünetek, mondják a pszichológusok. Neve is van a tünetegyüttesnek: karácsonyi stressz. Súlyosabb esetben testi betegségeket is okozhat, illetve a szakemberek szerint ez magyarázza a januárban ugrásszerűen megszaporodó válások számát. A hétköznapokban mind kevesebb időt töltenek együtt a családtagok, s az ünnepek alatti szokatlan „összezártság” felszínre hozza a konfliktusokat, amelyeket azután az amúgy is felfokozott elvárások még inkább kiéleznek.
S hogy ez valójában mennyire nem újkeletű probléma, mutatja, hogy a Journal of the American Psychoanalytic hasábjain már 1955-ben (!) megjelent egy tanulmány Karácsonyi „neurózis” címmel.
Igaz, az ünnepek környékén jelentkező depresszió és családi konfliktusok okaként egy kissé ködös és megmosolyogtató magyarázatot nevezett meg a szerző: a gyermek Jézussal való rivalizálásunk állítólagos korai emlékeit. De akárhogyan is, figyelemre méltó, hogy már az 1950-es években megfigyelték ezeket a tüneteket – annak az évtizednek a közepén, amikor az amerikaiak saját bevallásuk szerint a legboldogabbak, leginkább kiegyensúlyozottak voltak a XX. század során.
Mit ajánlanak a szakemberek a karácsonyi stressz elkerülése érdekében? Érdemes jó előre számot vetni saját és a társadalom ránk nehezedő elvárásaival – rá fogunk jönni: a legtöbb teljesítésére nincs szükségünk ahhoz, hogy meghitté tegyük az ünnepet. Számos kutatás szerint a pénz – hacsak a szó legszorosabb értelmében nem nyomorban él az ember – hosszú távon nem boldogít. Sokkal fontosabb az életöröm és a harmónia erősítése, ezért inkább pénzzel meg nem szerezhető dolgokkal próbáljunk karácsonyi hangulatot teremteni. Fontos a rítusok, hagyományok felelevenítése, hiszen ezek mind arra szolgáltak és szolgálnak, hogy lélekben is átéljük az ünnepet, s a jelképeken keresztül megértsük spirituális lényegét. S ha úgy adódik, teremtsünk saját családi hagyományokat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a karácsonyunknak olyannak kell lennie, mint amilyet a társadalom megálmodott nekünk.
