Csendben újul meg az egyház

Benne maradni (s nem a múltban vagy a jövőben időzni) – ez az egyik legfontosabb feladata életünknek: az Istennel való együttlét elfogadása. Az elmúlt hetekben – a korábbi esztendők gyakorlatához híven – idén is több szemlélődő lelkigyakorlatot adott Magyarországon Jálics Ferenc jezsuita atya, akit az Isten jelenlétébe helyezett csendünkről, a kontemplatív imáról kérdeztünk.

Hogyan lehet közelebb segíteni a csendhez azokat, akik (még) nem elég merészek egy akár egyhetes szemlélődő lelkigyakorlat elvégzéséhez?
– Én azoknak adok lelkigyakorlatot, akik kérik. Sosem próbáltam elfogadtatni másokkal. A legjobb, ha az ember észreveszi, hogy szüksége van rá. Ha megérik rá, keresi a csönd lehetőségét. S manapság nagyon sokan vannak így. Magyarországon viszont még nincs elegendő ajánlat szemlélődő lelkigyakorlatokra.

– Akkor hát nem is érdemes „terelgetni” az embereket a csend megélése felé?
– De, lehet. Például ismerek olyan tanárt, aki az iskolában félperces csönddel kezdi a hittanórát, s a gyerekek ezt nagyon sokszor jól fogadják, szinte rajonganak érte. Prédikációkban, újságcikkekben is lehet a csöndről, a szemlélődő életmódról beszélni, de főleg az ragadja meg az embereket, ha látják, hogy valakinek az egész magatartását a szemlélődésben való lét jellemzi, s megtapasztalják, hogy ez jó út.
A napjainkban is népszerű gyalogos zarándoklatok (például a Santiago de Compostelába vezető El Camino) is nagyon alkalmasak arra, hogy fölébresszék a szemlélődés iránti igényt, hiszen ilyenkor az emberek nemegyszer hosszú ideig mennek egyedül, s közben csendben vannak. Ha valakinek megtetszik, nem kell hozzá sok magyarázat, s keresni fogja a szemlélődést. Hasonlóan a taizéi lelkiség megélése is kialakítja a csend iránti érzéket.

Hogyan lehet elejét venni a szavak nélküli imádsággal szemben olykor még ma is felhangzó ellenkezésnek, gyanakvásnak?
– Nem ellentmondani kell, hanem inkább – ahol lehet – építeni. Egyébként elsősorban az idősebb papok közt vannak olyanok, akik a szemlélődő ima vagy lelkigyakorlat ellen beszélnek: fiatalkorukban nem hallottak róla, és már kialakult a saját módszerük. Nem nyitottak, vagy félnek például attól, hogy valamilyen keleti vallási elemről van szó, pedig a szemlélődő imádság világosan levezethető a Szentírásból.

Évtizedek óta tart szemlélődő lelkigyakorlatokat. Milyennek látja az iránta megnyilvánuló nyitottság alakulását?
– Az említett előítéletek már visszaszorulóban vannak, s a szemlélődő imádság világszerte nagyon erősen terjed. A neves teológus, Karl Rahner mondta, hogy a XXI. században a keresztények vagy misztikusok lesznek, vagy nem is lesznek keresztények. Tehát nincs középút. Én is azt hiszem, hogy a szemlélődő ima és életforma idővel egészen általános lesz, és ez fog megújulást hozni az egyházban.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.