„Cselédsorban…”

A második évtől már Szegeden, az iskolanővéreknél folytattam az iskolát, mert édesanyám oda menekítette két lányát a közelgő front elől; így a szülőföld elveszett számunkra. 1948-ban mi voltunk a legutolsó végzős egyházi iskolások. Egyszer egy szociális testvér jött előadást tartani a képzőbe, akkor ismertem meg őket. Jó hitoktatók foglalkoztak velünk, egyikük egyszer megkérdezte: „Nem akarnál az Isten szolgálatába állni?” Mivel tetszett a társaság szellemisége, tizenkilenc éves koromban a hitoktató atya elvitt a szociális testvérekhez. 1948-ban, miután megkaptam a diplomámat, beléptem be a Szociális Testvérek Társaságába” – meséli szerzetesi meghívásának kezdetét Kara Zsuzsanna testvér. Három évig tartott a noviciátus. „A karácsonyt már együtt töltöttük, amelyet olyan bensőséges ünnepként éltem meg, hogy ott éreztem meg először: ez az én otthonom. A második évben megkaptam a szürke ruhát, a harmadik esztendőben a testvérruhát, amelyhez skapuláré is tartozott” – idézi föl első szerzetesi emlékeit Kara Zsuzsanna. Amikor jött a szétszóratás, a zuglói Thököly úti anyaházból a legtöbben éjjelente máshová mentek aludni, a novíciákat biztonságos helyre küldték. Szőke Pálma testvér, a jelöltek mesternője megígérte, amint mód nyílik rá, írásban értesítést küld a visszatérés lehetőségéről. Zsuzsanna testvér visszament Szegedre a szüleihez. „1950. június 18-án éjjel az anyaházban tartózkodó testvéreket teherautón Békéscsaba közelébe vitték. Én hetekig otthon voltam, majd egyszer jött a levél Pálma testvértől, benne ez állt: Visszajöhetsz, de nem tudunk mást biztosítani, csak cselédsorsot. Édesapámnak elmondtam, ő azt válaszolta: Lányom, ha menni akarsz, elkísérlek. Csomagokkal felpakolva, civilben és természetesen titokban találkoztam újra Pálma testvérrel. Egy úri családhoz kerültem, akik németül beszéltek, és úgy emlegettek maguk között: a cselédlány. Takarítottam és parkettát kellett fényesítenem, amit nagyon unalmasnak találtam.” 1952-ben Pálma a városligeti jáki kápolna kántora volt. Ott találkoztak rendszeresen a novíciák, akiket kinevezett „kórustagoknak”: ott próbáltak, majd utána titokban tanította őket a rend történetére, és felkészítette őket a szociális testvérek közösségében való elköteleződésre. Ez nem volt veszélytelen. A nehéz idők miatt számunkra négy évre emelték a fogadalomra való előkészületi időt. A fogadalomtétel előtt egy hónappal mi hatan, jelöltek elvonultunk a Balatonboglár melletti Jankovics-telepre. Lelkigyakorlat volt ez, és közben még egyszer átgondolhattuk, mire is vállalkozunk. Pünkösd napján tettünk fogadalmat. A falubeliek az ünnepre mindenhol takarítottak, elgereblyézték a kerteket, virágültetéssel szépítették a falut. Mi hajnali hatkor, amikor még aludt a falu, átmentünk a templomba, és a frissen elgereblyézett úton ott maradt a lábunk nyoma. Bár a templomajtót bezártuk, de a gyertyák kivilágítottak az ablakon keresztül, és mivel előzőleg is láttak bennünket, hogy ott sétálgatunk a faluban, rájöhettek, hogy itt történik valami, így rövidesen Hedvig testvért elvitték. Ő titkos testvérként élt köztünk, és annak az otthonnak volt a vezetője, ahol laktunk a lelkigyakorlat alatt.” Stádler Frieda és Lenke testvér volt a vezetője a Katolikus Lányok Országos Szövetségének (KLOSZ), melynek Kartal Zsuzsanna is tagja volt. Ezt a szervezetet a Szociális Testvérek Társasága támogatta, a testvérek részt vettek a vezetőség munkájában. Frieda néni nagyszerűen tette a dolgát: lányneveléssel foglalkozott, változatos programokat, kirándulásokat, lelkinapokat szervezett a fiataloknak. Én is besegítettem a munkába, bár tudtuk, hogy a rendőrség figyel minket. A lányoknak meghagytuk, egyenként jöjjenek és egyenként távozzanak a helyszínről, mert ha a megfigyelő csoportosulást látott, az már gyanúsnak tűnt. Hogy ne legyen feltűnő, mindig más alkalmas helyen, sokszor erdőben tartottuk az összejöveteleket.” Lenke testvért, akivel Zsuzsanna együtt lakott, 1956 tavaszán egy este elvitte az ÁVO. Hónapokat töltött börtönben. Zsuzsanna testvért mint koronatanút idézték meg a tárgyalásra. Az első kérdésük az volt: mikor tett fogadalmat? Ebből kiderült, igen jól dolgoztak a fizetett megfigyelők. Az elöljárójukat is elfogták, október 11-én szabadultak mindketten. „Közben a Népművészeti Intézetben (ma Népművelési Intézet) szereztem állást, ahol társaságunkból már három testvér talált munkát, meg egy katonatiszt és egy bencés pap. Közben kitört a forradalom. A bukás után egy munkásőr igazgató került az intézmény élére, aki elbocsátott minket” – folytatja a kommunista időkben átélt megpróbáltatásokat Zsuzsanna testvér. Lenke testvér kiszabadulása után Óbudára került a Kövi Szűz Mária plébániára. Ide hívta Zsuzsanna testvért, aki az irodai munka után délutánonként a családokat látogatta, egyházi adó beszedése címen.„Nagyszerű dolgokat végeztünk itt. Megláttam a lehetőséget az egyházi adószedésben, a családokkal jó kapcsolatot alakítottam ki. Sokat beszélgettem velük, sokszor leültettek, kávéval kínáltak, többekkel összetegeződtem. Baráti kört alakítottunk ki, a gyerekeknek hittanórát tartottam titokban. Nagyon sok munkám volt, reggel kilencre mentem, és este kilencre értem haza. Harminc évig dolgoztam itt, közben eljött az 1989-es rendszerváltás, amikor az új lehetőségeken gondolkodtunk. Bár az anyaházat nem kaptuk vissza, de a II. kerületi épületünket sikerült megkapnunk, ahol most a noviciátus működik” – folytatja a munkás hétköznapok örömeit a testvér. 1998-tól 2000-ig Veszprémben tartózkodott, ahol egy új lakótelep épült és egy plébánia alakult. Ágota testvérrel dolgoztak együtt, fellendítették a hitéletet, látogatták a családokat, és nagyszerű hittanórákat tartottak. „Sírva jöttem el Veszprémből. Ezután a városmajori templom következett. Lambert Zoltán atyát, a plébánost még gyerekkorából ismertem. Sajnos a betegségem egy idő után megakadályozott abban, hogy folytathassam itt a munkát, bár így is szép éveket töltöttem itt hitoktatóként. 2007-ben Csobánkára kerültem, ahol társaságunknak az idős testvérek részére van egy otthona. Mivel rendszeres orvosi kezelés alatt állok, betegtársaimnak beszélek Istenről, hitről, hitbeli dolgokról, időnként megajándékozom őket kis képeslapokkal, saját kezűleg készített ajándékokkal. Betegségemben Istennel való kapcsolatom és testvéreim szeretete segít, hogy hűségesnek találtassam majd a nagy találkozáson – fejezi be élettörténetét Kara Zsuzsanna testvér, aki 2008-ban kapta meg pedagógusi gyémántdiplomáját.