Családban a legjobb

 

Magyarországon mintegy 21 500 gyermek él állami gondoskodásban, közülük 8000 gyermek- és lakásotthonokban, vagy ahogy a köznyelv ismeri, „intézetben”. Ha családba kerülhetnek, ők is kiegyensúlyozottabb személyiségekké válhatnak, és minden területen könnyebben, jobban illeszkedhetnek be a társadalom közösségeibe.

Hazánkban az abortuszok száma is igen magas, évente egy közepes város lélekszámának megfelelő megfogant magzatot pusztítanak el. Sokan nem tudják, hogy a szülőknek törvényes lehetőségük van arra, hogy újszülött csecsemőjüket örökbe adják olyan, rendezett életet élő házaspároknak, aki talán másként gyermektelenek maradnának.

E kettős problémára kívánta felhívni a figyelmet a néhány hónapon át tartó kampány, valamint az idén már harmadik alkalommal megrendezett ÁGOTA-konferencia, melyen ezerötszázan vettek részt, többségében gyermekvédelmi szakemberek, továbbá maguk a nevelőszülők. A rendezvénynek a szegedi székesegyház adott otthont (képünkön).

Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged–csanádi egyházmegye ifjúságvédelmi vezetője több mint másfél évtizedes munkájával sokat tett már a gyermekek családhoz segítéséért. Jelentős részt vállalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott kampányból is, melynek során eddig 1241 pár érdeklődött, és 634 jelentkezett nevelőszülőnek.


 

Soltész Miklós államtitkár (EEMI) hangsúlyozta: a kormányzat szeretné, ha 2014. január 1-jétől több mint ezer állami gondozott gyermek kerülhetne családba. Ennek elősegítésére jogviszonyt teremtenek a nevelőszülők számára, vagyis a gyermeknevelés ideje (megfelelő feltételekkel) akkor is szolgálati időnek minősül majd, ha a szülő állástalan. Ezen túlmenően további szociális juttatásokban is részesülnek ezek a számos esetben sokgyermekes családok.

A gyermek- és ifjúságvédelem területén paradigmaváltásnak lehetünk tanúi. A nemrégiben magas állami kitüntetéssel is elismert Kothencz János dolgozta ki azt a most megvalósuló terapeutikus alapú nevelési rendszert (KASZPEM – szenzitív pedagogikoterápia), amely a gyermek Istentől kapott emberi méltóságát helyezi a középpontba. A módszer célja, hogy önbecsüléshez és családhoz segítse a gyermekeket, annak érdekében, hogy minél kiegyensúlyozottabb személyiséggé válhassanak, és ne szenvedjenek hátrányt kortársaikkal szemben.

A most lezárult programnak köszönhetően több mint ezer fiatal kerülhet intézmény helyett családba.

Gy. Sz.
Fotó: Gémesi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .