Gyökértörzséből tarackok erednek, amelyek itt-ott a felszínre törnek és hajtásokat hoznak. Ilyenkor, télen cserépben is szépen zöldell bent a lakásban, és kellemes citromillatot árasztanak hamvaszöld, olykor fehérrel tarkázott levelei.
A Közel-Keletről származó citromfüvet az arabok, a görögök és a rómaiak is nagyra becsülték gyógyító ereje miatt. Közép-Európában bencés szerzetesek révén terjedt el. A leveleiből forrázott tea elősegíti az epeműködést, ideg- és szívnyugtató, serkenti az emésztést, erősíti az idegeket, oldja a görcsöket, ezenkívül szélhajtó és izzasztó hatású.
Apró magvait tavasszal vessük el palántafölddel megtöltött cserépbe, majd a palántákat májusban ültessük ki a szabadba, napos helyre. Később tőosztással szaporítható.
Csípős, viszkető érzést okozó fullánkszőrei miatt „nemszeretem-növénynek” tartják, pedig ez csekély kellemetlenség ahhoz a temérdek jósághoz képest, amellyel a nagy csalán (Urtica dioica) megajándékoz minket.
A csalánlevélből nyerik az úgynevezett drogot, amely hisztamint, cseranyagot, hangyasavat, különféle glikozidákat, értékes szerves savakat, ásványi sókat, B- és C-vitamint és még sok más értékes anyagot tartalmaz.
Csalánteával sok betegséget gyógyítottak régen, és ma ismét reneszánszát éli. Általános erősítőnek, reuma, köszvény, hólyaghurut, cukorbaj, magas vérnyomás és csalánkiütés (!) gyógyítására egyaránt kiválóan alkalmas, emellett vértisztító, vizelethajtó és köhögéscsillapító hatása is közismert. Külsőleg hajhullás és korpaképződés vagy hajzsírosodás ellen hatásos, ha mosóvízként alkalmazzák. A leforrázott vagy megfőzött levél nem csíp, s így a zsenge csúcshajtásokból kiváló leves és főzelék készíthető.
Lehetőleg a forgalomtól vagy lakott helyektől távol célszerű gyűjteni e növényt, majd papírra, ponyvára kiterítve kell megszárítani. Ha kertbe akarjuk telepíteni, válasszunk számára árnyékos, vizenyős helyet.
Fotó: Lovas Katalin
